A férfiak és a vajúdás

Egyszer találtam egy listát, amelyen a különféle fizikai fájdalmakat rangsorolták. Az első helyen a vajúdási fájdalmak álltak, utána következett a szívroham és a vesegörcs. És bár a nők nagy része életében legalább egyszer átéli a vajúdást, a férfiak egy része sokszor mégis kicsit lekezelően viccelődve nyilatkoznak arról, miképp viselte párjuk a megpróbáltatásokat a szülés alatt.

Más részük pedig kifejezetten kíváncsi arra, mit is élnek át a nők egész pontosan, miközben világra segítik közös gyermeküket. Olyannyira kíváncsiak olykor, hogy több vállalkozó kedvű férfiember is kipróbálta, milyen lehet a vajúdás, milyenek a kontrakciók vagyis a méh összehúzódásai. Ehhez persze orvosi segítségre volt szükségük: egy-egy felügyelt helyszínen, elektromos stimulálással érték el nagyjából azt a hatást, amit egy nő a hormonrendszerének és speciális szerveinek köszönhetően megtapasztalhat.

Az első videón Dr. Andrew Rochford, ausztrál orvos maga próbálja ki, vajon melyik nem fájdalomtűrő képessége lehet magasabb. Nem, én nem állítanám, hogy a nőké feltétlen magasabb lenne, de ő erre volt kíváncsi. Annak idején maga is ott volt ikergyermekei születésénél, és bevallása szerint a szimpla támogatói szerep is meglehetősen stresszes élmény volt.

Mielőtt a doktorra kötnék az elektródákat, egy négygyermekes anyuka teszteli, vajon hasonlít-e a hatásuk és erősségük a valódi vajúdási fájdalmakra és összehúzódásokra. Lássuk hát, hogy a másik oldalon hogy éli ezt meg a jó doktor egy kétórás kísérlet során.

A következő videón két holland televíziós műsorvezető veti magát alá egy hasonló kísérletnek. Itt is kétórás kísérletnek indult a dolog, eleinte Dennis és Valerio kicsit félve, de azért bizakodva tekintettek a dolog elébe. Az első fájásoknál még hullámvasúthoz hasonlították az érzést, Valerio viszont valamivel egy óra után – a kéjgáz ellenére is – inkább feladja a kísérletet. Dennis azonban két óra hősies vajúdás után kézbe foghatja a – természetesen műanyag alapú – kislányát. Valerio az élmény után úgy gondolja, nem biztos, hogy lesz valaha is mersze ahhoz, hogy teherbe ejtse feleségét.

Az utolsó videón látható két férfiember Anyák Napi tisztelgésként vállalkoztak erre a feladatra. Őket a „szülőszobán” támogatták feleségeik is, akiknek a látottak alapján ugyan a szívük szakad meg párjaik senyvedése miatt, de azért egy ötös csak elcsattan a hátuk mögött. Az egyik úriember a végén azt üzeni az édesanyjának, hogy ha csak valami hasonlót is okozott neki annak idején a születésével, akkor ezúton is bocsánatot kér, az anyja igazi szuperhős és szupernő, akinek igazán boldog anyák napját kíván.

Labor Pain Simulation from Kensington on Vimeo.

Anyatársak, ha apás szülésetek volt, mi a párotok véleménye a vajúdásról?

Szilágyi Diána , 2013. május 23.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2013 05 23. 22:06
A szülés a legtöbb férfinál egy "semmi"-a kilenc hónap,a vele járó fájdalmak,a szüléssel járó fájdalmak, vagdosás, varrás és egyéb "az élet természetes része".Mondom én ezt 4 terhesség és a velejárója után!
Isten éltesse az összes anyát!Minden egyes nap az adott évben.
→ válasz erre
2013 05 27. 10:06
A szülés lehet fájdalmas, de lehet felemelően szép. Három gyermekem megszülése után és dúlaként mondhatom, hogy ha a szülő nőt hagyják, hogy ellazuljon, és befelé forduljon, ha hagyja, hogy az érzései irányítsák, nem fájdalmat érez. Ez egy érzés.
Harmadik gyermekemnél mikor elengedtem magamat, lebegtem. Csak annyit éreztem, hogy a dúlám mögöttem áll, és minden kontrakciónál hozzámér. Majd már azt sem! Mikor a kitolás következett, nem akartam elhinni, hogy az jön, hiszen "még nem vajúdtam"- mondtam.
Sajnos ezek a kísérletek a szülés egyetlen pontját a fájdalmat vizsgálják, azt is egyoldalról. A hormonokról és a többi(pl. érzelem...) szülésnél jelenlévő (ha engedik) segítő dologról nem szólnak, figyelmen kívül hagyják. Kibírhatatlannak állítják be.
Igen, a szülés lehet kibírhatatlan fájdalommal, de lehet "ORGAZMIKUS" élmény is.
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?