A terhesség örök karanténpillanatai

A kertben játszunk a gyerekeinkkel, egyszer csak megáll a kerítésünk előtt egy autó, kiszáll belőle két rokonunk, fiatal házasok. Állnak a kerítésen kívül, és mosolyognak, meglepődve örülünk a váratlan látogatásnak. Nem tudjuk megölelni őket. Elmondják, hogy babát várnak. Majd kibújunk a bőrünkből – nem tudjuk megölelni őket. Marad a kétméter messzi kerítés-mosoly, és rövid beszélgetés.

Most valahogyan minden terhesség más. Máshogyan éli meg az, aki várandós, és máshogyan az, akinek a környezetében valaki babát vár. Hogyan lehet bensőséges és megosztható mindaz, ami az anyában zajlik, ha a hozzá közel állók ki vannak zárva az életéből?

Rövid beszélgetések az udvaron, lakótelepi ablakból érkező pillanatok, utcai találkozások egymástól méterekre, integetés a kocsiablakból. Ezek jutnak most azoknak az anyáknak, akik éppen gyermeküket várják. A vizsgálatokra egyedül kell elmennie, nem kísérheti hozzátartozó, a szigorú egészségügyi szabályozás és a védelem érdekében most mindazzal, amivel egyébként is nehéz megküzdeni és amiben segítség lehet osztozni, az most nem működik.

Bizonytalanság, szorongások, kétségbeesés, félelem – ezek mind megjelenhetnek egy terhesség során, de most, a koronavírus járvány mindezt még fokozza is, miközben a társas támogatás – legalábbis személyesen – elmarad. De nem csak most van karantén, hanem mindig is létezett: az emberek sokszor tabusítják a várandósság körüli negatív érzéseiket, gondolataikat. Be vannak zárva saját tudatukba.

Ilyenkor fontos tudatosan mindent megtennünk azért, hogy – akár preventíven –, de csökkentsük a lehetséges stresszt az életünkben, törődjünk többet magunkkal. Mondjuk el, mit szeretnénk és mit várunk el a környezetünktől, mi az, ami most segítséget jelent ebben a nehéz időszakban. Ha pedig úgy érezzük, egyedül nem megy, kérjünk segítséget szakembertől.

A terhesség lélektanával foglalkozik a Megálmodtalak című könyvünk is, ami ebben az érzelmileg megterhelő időszakban támasza lehet azoknak a kismamáknak, akik szeretnének osztozni a „nem vagyok egyedül” érzésben. Sok olvasói vélemény tükrözte vissza, hogy az őszinte, szorongásokkal és az egészségügyi rendszerrel küzdő terhességeim naplóbejegyzései segített a hasonlókat tapasztalóknak abban, hogy átgondolják és átkeretezzék ezeket az érzéseket és problémákat.

Azért a könyv nem csupán a szorongásról szól, ezek gyakran humorban oldódnak fel, és az egyes félelmekhez fűzött szakmai bejegyzések segítenek megérteni mindazt, ami ilyenkor a várandósok lelkében zajlik.

Íme egy részlet, ami sajnos nagyon passzol a jelenlegi állapotokhoz.

„Egyik nap annyira mélyponton voltam, mert még a hasamat is fogdosták – amit néhányszor illedelmesen elutasítok –, de van, hogy erre nincs erőm, vagy állapotom. Ezért nem szóltam ott helyben, de az éteren világgá kürtöltem.
Egy barátom terápiás kutyáját simogatták a BKV-járaton, ő kitett egy posztot, én pedig rácsatlakoztam:

»Szerintem se simogasd másét. Se más kutyáját, se más gyerekét. Előbb kérdezd meg, hogy megteheted-e. Ne csak a szülőt, de a gyereket is kérdezd meg. Ha még nem tud rá felelni, akkor főleg ne simogasd másét.
És ne simogasd se a ruháját, se a hordozóját! A babakocsiba se nyúlsz bele, hogy lehúzd a takarót a gyerekről, hogy jobban láthasd (remélem). A hordozót se fogd meg, az is a gyerek tartozéka. Fogd fel úgy, hogy a ruhája.
És azért ne simogasd másét, mert boltban voltál, gyerekek között voltál, zöldséget és pénzt fogdostál, vagy az is lehet, hogy a gyerek éppen most jött a kórház fertőző osztályáról. Szóval sem az ő, sem a te épséged érdekében ne simogasd másét.
Ha látogatóba mész, akkor is kezet mosol (remélem), mielőtt hozzá érsz. Az utcán se tegyél másképp!
Ha pedig ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy megnézd, kérd meg a szülőt, hogy ő húzza el a takarót, hordozót, hogy láthasd. Ha ezt nem szeretné megtenni, akkor kérlek, tartsd ezt tiszteletben.
És végezetül, ne simogasd a terhes nő hasát! A te hasadhoz sem nyúlkálnak az utcán csak úgy. Ha ellenálhatatlan vágyat érzel, hogy hozzányúlj (miért is?), akkor kérdezd meg előtte. Ha a válasz nem, akkor kérlek, ezt tartsd tiszteletben.

Bármennyire is közügy a terhesség (nem az!), és közügy a gyerek (nem az!), mielőtt cselekszel, kérdezz, vagy még inkább: ne simogasd másét

Peer Krisztina–Kele Fodor Ákos: Megálmodtalak from Tea Kiadó on Vimeo.

A Megálmodtalak című könyvet a Tea Kiadó oldalán tudod megvásárolni! 

 

2020. április 08.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó