Az autósülések fogságában

Melyik autósülés felel meg a leginkább a pénztárca-biztonság-kényelem kombinációnak? És mikor kell először váltani?

Az autósülések fogságában

A babaülések körül általában kétféle hangot szoktam hallani. Vagy nagyon lazák a szülők, és suttogva a fülembe súgják zavart vigyorral, hogy olykor előfordult, hogy csak ölbe vették a gyermeket egy autós utazás alkalmával, de szerencsére nem találkoztak rendőrrel. Vagy félelemre és elszántságra vált arccal közlik - mint akik be akarják bizonyítani a sorsnak, hogy az ő gyermekükben semmilyen baleset nem tehet kárt -, hogy ők még az 50m-re lévő kertkapuig sem gurulnak el az autóval, ha a kicsi nincs bekötve az ülésbe.

Végül is a gyermekeink egészségéről, testi épségéről van szó, ezen a területen az alkudozásnak nem lenne helye, de mint sok más témában - főként utódaink nevelését és ellátását illetően -, ebben is hajlamosak vagyunk túlzásba esni vagy a marketing álodazatává vállni.

Kezdjük azzal, hogy tisztázzuk, mikor, milyen autósülésre van szüksége a gyerekeknek.

A KRESZ egyértelműen meghatározza, hogy gépkocsiban vagy mopedautóban 135cm-nél alacsonyabb gyermek csak biztonsági gyermekülésben rögzítve szállítható, legalábbis akkor, ha magassága és testalkata miatt a biztonsági öv nem a válla magasságában húzódik. Fontos, hogy nem akármilyen méretű ülésbe kell ültetni a gyereket, hanem csak olyan biztonsági gyermekülésben szállítható, amely a testméretéhez és testsúlyához igazodik. 25kg felett lehet már ülésmagasítókat használni, azonban egyre elterjedtebb, hogy a nagyobb gyerekek is hattámlás ülésmagasítókat használnak, mert ez oldal irányból is védi a gyermek testét, tovabba aludni sokkal jobb ebben, mert megtámasztja a fejet.

Az autósüléseknek kétféle rendszerezése van:

az ECE-R 44 szabvány a testsúly alapján, az ECE-R 129-es szabvány a testmagasság szerint sorolja osztályokba az üléseket. Amennyiben egyik szabvány szerinti minősítést sem találod meg az ülésen, kérlek vállj gyanakvóvá, hogy megfelelő biztonságot nyújt-e az az ülés gyermekednek, mert a bevizsgált autósüléseken kötelező feltüntetni a megfelelőséget.

Kb 10-13kg környékén jön el az ideje, hogy a babahordozóból egy háttámlás, oldal irányból is kipárnázott ülésbe kerüljön át a csemete, és ekkor elindul a biztonsági autósülések labirintusa. 10.000 Ft-tól 250.000 Ft-ig terjed az árszínvonal, és szinte minden ülés ugyanúgy néz ki, főként egy laikus szemnek. Nyilván a rögzítés alapján elkülönülő két nagy csoport, az isofix, illetve a biztonsági öves rendszer látványában is más, de a csoportokon belül már nehéz eligazodni. A töréstesztek adhatnak némi bizonyosságot, hiszen a legbiztonságosabb megoldást szeretnénk a kicsiknek, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a legdurvább törésteszten generált baleset bekövetkezési esélye mekkora a saját életünkre nézve, és ha bekövetkezik, vajon a baleset komolysága tekintetében ténylegesen mennyit javít a szuper ülés a helyzeten…

A mindennapi életünket tekintve akkor járunk a legjobban, ha nem az autósülés megvásárlása miatt éhezik a család egy hónapig, de valóban keressük meg azt a modellt, ami a leginkább illik hozzánk, a gyermekünkhöz és az autónkhoz. Sokan nem gondolnak arra, hogy az autók belső kialakításához is érdemes illeszkednie az ülésnek, hogy ne legyen kényelmetlen a gyermeknek, illetve ne tegye tönkre az autó kárpitját. Fontos az ülés huzata, kipárnázottsága, ez legyen minél kényelmesebb, mosható és kevésbé izzadást előidéző műanyag. Ha plusz béléssel ellátott széket veszünk, akkor tovább tudja használni a kis utasunk, mivel, ha megnő, a bélés eltávolításával az üléstér tágítható. Ha módunkban áll forgatható talpazatú ülést vásárolni, nagy előnye, hogy egészen kényelmesre dönthető, amelyben jobban tudnak aludni a gyerekek. És végül, de nem utolsó sorban: a kedves minták, állatfigurák vidámabbá, vonzóbbá teszik a kicsik számára az utazást, talán könnyebb is rávenni őket, hogy beleüljenek.

Az autósülések biztonsági szintjét nem az ára mutatja meg főként. Egy nagyon drága ülés esetében természetesen biztosak lehetünk abban, hogy nagyon biztonságos, azonban nem garantált a többi szempont, amit érdemes azért átgondolni. A gyermekünknek mindig az a legjobb, ha magunkhoz mérten próbáljuk a legjobbat nyújtani, és közben az ő személyes igényeit is figyelembe vesszük.

 

SZHK, 2019. szeptember 23.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?