Egy anya gondolatai a nyilvános szoptatásról

Mostanában egyre többet cikkeznek a szoptatásról. Sajnos nem az élettani hatásairól, fontosságáról, hanem főleg a nyilvánosan szoptató anyákról. Néhány hónapja óriási felháborodást és összefogást váltott ki az anyukákból (meg sok mindenki másból is) a Mekis eset, a napokban pedig egy Allee-s biztonsági őr zavart el egy szoptató anyukát, amiből a szenzáció hajhász, lufigyáros, like-vadász oldalak pár soros cikkükkel és hangzatos címekkel “robbantották a netet”, és váltottak ki komoly indulatokat az olvasókból. Amikor épp nem történik ilyen eset, akkor is szinte hetente posztolnak egy állatkertben, templomban, utca közepén szoptató kismamát…

Tudom, hogy hazánkban talán a legmagasabb az egy négyzetméterre eső megmondó emberek száma, és a gyerekneveléshez is mindenki ért, csak az nem, aki épp csinálja. Azonban szemérmes nőként és egyébként szoptató édesanyaként nehéz elmenni bizonyos markáns vélemények mellett.

 

Már várandós voltam Babócával, mikor zajlottak a Mekis “események”. Bár szinte mindenre felkészültem, millió szülős, pelusozós, fürdetős videót megnéztem, sőt, még egy szoptatós filmet is, mégis, csak mikor kibújt, jöttem rá, hogy ez a dolog mennyire más, mint ahogy azt addig gondoltam. 
A Mekis esetnél még nem gondoltam, hogy bármikor is nyilvánosan szoptatok, és nem otthon, meghitten a gyerekszoba szoptatós foteljában kb három óránként 20-30 percig peluscsere után alvás előtt. Merthogy még mindig ez a kép él leginkább egy kisbabáról. Eszik, alszik, kiszámítható napirenddel rendelkezik…
 
Aztán megérkezett Babóca, a kis matrica baba a meleg, ölelő, ringó testemből egyenesen a rideg és hangos kórházba. Bababarát kórházat választottunk, ami tulajdonképpen attól bababarát, hogy szoptatás barát. Úgy segítenek,hogy nem segítenek. Nálad van a pici baba a kezdetektől, semmit nem kap enni, amíg be nem indul a tejed, így jelentősen ösztönözve vagy te is és a babád is, hogy állandóan szopizzatok. 
 
Hamar rájössz szakirodalom nélkül is, hogy a picinek a szopizás sokkal többről szól, mint csupán étkezésről. Egy kisbabának minden inger új, könnyen túlstimulálható, nehéz megnyugodnia, fáj a pocakja, idegenek a hangok, félelmetes és szokatlan egyedül lennie. Ahogy a melledre teszed, érzi az illatod, hallja a szívverésed, légzésed, kellemesen kifárad, közben biztonságban érzi magát melletted, csillapodik a fájdalma, majd rajtad édes álomba szenderül. 

 

Az első két hónapban gyakorlatilag állandóan rajtam volt. Egyszer kiszámoltam, hogy átlagosan 16 órát töltött rajtam egy nap. Ilyenkor nem folyamatosan evett, de amíg picúrka volt és gyenge, akár egy órás kitartó, folyamatos szopizás kellett neki ahhoz, hogy jól lakjon (ezt ma már megoldja 15 perc alatt), közben jól elfáradt, elbóbiskolt, de ilyenkor fél álomban komoly sérülések árán tudtam volna csak leválasztani, úgyhogy mindkettőnk jól léte érdekében eltöltött még egy fél órát rajtam, míg mély álomba szenderült, és nem ébredt föl arra, hogy átraktam a kiságyba.Természetesen nagyon fárasztó volt, és mondanom se kell, hogy ha hetek óta ez a program a nap nagy részében, az minden, csak nem meghitt. Azon túl, hogy a babaillat jó, és a szopizós-szendergős kisbaba arcoskájánál nincs szebb látvány, ebben az időben erősen nyomkodtam a telefonomat szoptatás közben, vagy ettem a szendvicseket, sőt, gyakran néztem valami filmet, hogy kibírjam ébren és idegekkel. Közben olyan is volt, amikor begyulladt, feszült, fájt a mellem, a derekam és a hátam pedig a sok cipeléstől és görnyedéstől, miközben a hasam is rettenetesen tudott fájni, egyrészt a visszarendeződéstől, másrészt, mert a hónapokig nem használt hasizmaimnak hirtelen működésbe kellett lépni. Előfordult, hogy sírva szoptattam a fájdalomtól, és még magamnak se vallottam volna be, de titkon azt reméltem, már nem kell sokáig csinálnom, közben pedig rettegtem, mi lenne, ha a legjobban szeretett dolgot kéne megtagadnom tőle. 
 
Hallottam róla, hogy vannak olyan kisbabák, akik nem tudnak, nem akarnak szopizni. Hát ő akart. Annyira rajongott érte, öröm volt nézni! Gyönyörűen fejlődő, érdeklődő, boldog, kiegyensúlyozott baba volt már akkor is. Valóban sokszor már nekem is terhes volt az állandó, és gyakran fájdalmas szoptatás, de egyrészt tudtam, hogy ez neki a legjobb, erre bíztatott a kórház, védőnő, szakirodalom, who és a legújabb kutatások is, de ha nem biztatott volna senki sem, akkor sem hagytam volna Manócskát keservesen sírni. Tudtam, semmi sem tart örökké, amire pedig szüksége van, csak én adhatom meg jelenleg neki, és semmi nem lehet annyira fontos, hogy ne adjam meg neki, amire szüksége van, akkor, amikor arra szüksége van. Itt ez a kis ártatlan, pici élete, aki 9 hónapig bennem létezett, és mondjam azt neki, amikor az anyukáját akarja érezni és az érzelmi szükségleteit kielégíteni, hogy az nem fontos? Kisfiam, nincs jogod sírni, hiszen tiszta a pelus, 2 órája ettél, nem is fázhatsz, úgyhogy tanuld meg, hogy az életben nem kaphatsz meg mindent és oldd meg önállóan a dolgaidat, holott még helyzetváltoztatásra sem vagy képes. Ha szopizni akarsz valamit, itt van ez a műanyag gumi cumi. Igaz, nem érzed közben édesanyád megnyugtató illatát, szívverését, de majd megszokod, hogy ez van. Ez számomra olyan lett volna, mintha a férjem ad egy műanyag bábut maga helyett, vagy egy fényképet, amikor szükségem van a közelségére. Számomra döbbenetes, hogy milyen sok nő, egykori (édes)anya nyilatkozza, hogy ő bizony hozzá szoktatta a gyereket, hogy éjszaka csak teát kapott cumisüvegből, napközben meg pontos etetési rend szerint szoptatta, és ennyi meg annyi idősnek ő már főzeléket adott meg pörköltet. Ezek után értem, hogy miért döbbennek meg annyira azon, hogy az én kisbabám nem sír, merthogya babák sokat írnak. ( persze, hogy nem sír, mivel nem éheztetem, hanyagolom el, és figyelembe veszem az érzelmi szükségleteit is, nem csak azt nézem meg, hogy tiszta-e a pelus). 
 
A cumisüvegből etetés addig tűnik jó ötletnek, amíg el nem kezdesz szoptatni. Adott egy jól szopizó, igény szerint szoptatott baba. Ilyenkor az anyamell úgy működik, hogy beáll a kereslet-kínálat, azaz olyan összetételű és mennyiségű anyatej termelődik és olyan rendszerességgel, amilyenre a babának éppen szüksége van. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy etetés előtt majd szét durransz, és alig várod már,hogy a pici jelezzen. Nos, ha még le is fejed az anyatejet, azzal azt a jelzést adod a testednek, hogy még többet termeljen, így még ha el is fogadja üvegből, ( de nem fogja, hanem kiröhög, hogy ez meg mi, és add a cicit, de most azonnal) akkor is majd szét durransz, ami baromi kellemes érzés, főleg, ha azért fejtél le, mert dolgod van valahol valakikkel. Ráadásul köztudott, hogy a cumi és cumisüveg zavart okoz a szoptatásban, mert teljesen más a technikája, így könnyen lehet, hogy az addig jól szopizó kisbaba elfelejt jól szopizni, aminek véresre harapott mellbimbó lehet az eredménye, vagy átszokik a cumisüvegre, mert azért nem kell megdolgozni, neked meg szépen idő előtt elapad a tejed.

 

 
Az intenzív cicin lógási időszak néhány hétnél nem tartott tovább, három hónaposan pedig már nagyon szépen beállt a napirendünk is, sőt, éjszaka is már csak egyszer ébredtünk.(amíg el nem kezdődött az intenzív mozgásfejlődés, de ez már egymásik történet). Könnyek, betörés, éheztetés és műanyagok nélkül is elértük az áhított átláthatóságot, rendszert. 
3-4 hónap állandó otthonlét és kizárólagos anyaság után talán nem meglepő, hogy elkezdtem vágyni a kimozdulásra. Szerettem volna már emberek közé menni, hajat vágatni, nézelődni, frissíteni a ruhatáramat olyan ruhákkal, amik szülés utáni testtel is hordhatóak, találkozni a barátaimmal, beülni egy kávézóba. Aki szerint egy édesanyától, aki egyébként egy huszonéves fiatal nő elvárható, hogy amíg szoptat, játszóteren és abc-n kívül ne mozduljon ki, annak javasnom, próbálja ki! Anyáinknak többnyire ilyenkorra már a rossz gyakorlat miatt elment a teje, a kisbaba rég cumisüvegezett szemben a ma ajánlott 6 hónapig kizárólagos anyatejes táplálással, amit utána is hozzá táplálás mellett főleg anyatejezés követ. 
 
Számomra a kikapcsolódási igényemre pont a fent említett bevásárló központ volt a megoldás. Picúrka miatt agglomerációba költöztünk, ahol bár a levegő jó, van kert, terasz, az emberek mosolyognak rád, de gyalog távolságra egy parkon és kávézón kívűl semmi nincs. De tényleg semmi. Még egy drogéria, ahol pelust tudok venni, vagy egy nagyobb abc rendes választékkal nem kisközért áron, ahol babakocsival is elférek sincs. A barátaim pedig budapestiek lévén egy átdolgozott hét után egy plázás kávéra rávehetőbbek, minthogy menetrendhez igazodva kijöjjenek hozzánk babázni. Kikapcsolódni csak úgy szeretek, ha közben a baba is jól érzi magát. Erre számomra az Alle tökéletes megoldást jelentett. Akadálymentesen meg tudom közelíteni babakocsival fél óra utazással. Minden szinten van egy szoptató és pelenkázó szoba. El tudom intézni a pelus és baba dolgos bevásárlást, bankolást, telefon befizetést, kényelmesen nézelődhetek, és számos beülős hely közül választhatok, ha valakivel találkoznék, hajat is tudok vágatni, körmöt csináltatni, nagybevásárlást intézni. Emellett tudok szabad levegőn altatni, hiszen a környék rendezett, szép, parkosított. Mindenfelé anyukák és mosolygós kismamák vesznek körül. A kisbabám nyugodt, mert tartjuk a napirendet, jót alszik a babakocsiban, vagy rám kötve, nézelődik, barátkozik, nyugodt, mert tudja, hogy bármikor elvonulhatunk. Említik a cikkek, hogy utána néztek a baba-mama szobáknak, amik kényelmetlen székkel és egy pelenkázóval ellátott,ablaktalan, büdös wc-k tulajdonképpen. Ebben sajnos van igazság. Kreatívnak kell lenni, hogy ott bárki eredményesen szoptathasson, lenne hova fejlődni, de mégis, ők legalább megadták a lehetőséget az anyukáknak a nyugodt kikapcsolódásra. Èn személy szerint hálás vagyok ezekért a szobákért.

 

 
Ugyan már 9 hónapos a Babóca, eszik mindenfélét, órákig kibírja tejci nélkül és pelust sem cserélünk már olyan sűrűn, mint régen, de nem szívesen mennék vele olyan helyre, ahol ezeket nem oldhatom meg. Szemérmes nő vagyok, nem szívesen szoptatok mások előtt, amikor csak lehet, igyekszem elvonulni, de senki kedvéért nem fosztanám meg a gyermekemet a szopizástól, ha látom rajta, hogy szüksége van rá. Vannak helyzetek, amikor én se tudtam elvonulni, és nagyon rosszul esett volna, ha valaki a fejem fölé áll, és rám szól. Vannak kötelező szűrések, vizsgálatok, ahova általában sokat utazunk és sokat várunk. Van, amikor nem tudunk mindent bekalkulálni, amikor nem szórakozni megyünk, egyszerűen el kell valamit intéznünk. 
 
Engem nagyon zavar, hogy a közvélemény miatt előbb jut eszembe a gyermekemet a wc tetején ülve megetetni, mint mondjuk egy padon ,vagy a csókcsatákra és tapizásra oly alkalmas plázákban és kávézókban elhelyezett kényelmes kanapékon. Érdekes, hogy egy gyermekét nyilvánosan szoptató édesanya más nőkből micsoda indulatokat vált ki, míg egyes férfiak szerint egyenértékű egy kisbaba szoptatása az általuk szoptatásnak mondott és alkalmazott tevékenységgel, míg a nyilvános csókolózás, tapizás, tangás fürdőruhában strandolás és fedetlen keblekkel napozás teljesen elfogadott dolog. Hogy lehet, hogy manapság, amikor bármely tv műsorban és mozifilmben elfogatottak a fedetlen keblek és a szexjelenetek, amikor nyári utcai ruhákból szinte már minden látszódik, vagy legalább is jól kivehető, akkor egy ártatlan kisbabának nem adhatunk csak úgy cicit, amikor szükségét érzi, mert hirtelen mindenkit zavarba hozunk?
Csercsa-Kincses Anita , 2016. július 17.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?