Így segítsd a gyermeked érzelem-kifejezésének fejlődését

A születésünk pillanatától kezdve rendelkezünk érzelmekkel, azonban azok kimutatására kisbabaként még nem vagyunk képesek. Egy újszülött emóciói, illetve érzelmi reakció a következőkben merülnek ki: fájdalom, sírás, éhség, frusztráltság, diszkomfort érzet. Azonban szépen lassan, hétről-hétre, hónapról-hónapra megtanulja az érzések színes skáláját is – most megmutatjuk, szülőként hogyan segítheted ezt a folyamatot!

Az emberi emóciók természetét vizsgáló szakértők mai napig nem jutottak közös véleményre abban a kérdésben, hogy pontosan melyek azok az érzelmek, melyek velünk születettek/ belülről fakadnak, és melyek azok, amik a szociális és kulturális fejlődésünk, illetve a környezetünk hatására alakulnak ki bennünk. Azonban abban mind egyet értenek, hogy a nyolc legalapvetőbb, ösztönösen belülről jövő érzés a harag, a bánat, az öröm, az érdeklődés a világ dolgai iránt (kíváncsiság), a meglepődés képessége, az undor és a szégyen.

Az összes többi, másodlagosnak mondható érzés ezekből fakad, mind visszavezethető valamely alap érzelmi reakcióra, és a tapasztalásainkon keresztül tanuljuk meg őket. A tapasztalásban pedig kulcsfontosságú a szüleink visszajelzése.

Például, ha a gyerkőcünk félelemét ledegradáljuk, legközelebb bűntudatot fog érezni a miatt, hogy megijed valamitől – ezért semmiféleképpen ne nevessük ki őt, még akkor sem, ha egy teljesen ártalmatlan dologtól riadt meg! E helyett tanítsuk meg Neki azonosítani az érzéseit és azt, hogy képes legyen beszélni róluk, így könnyebben fogja kezelni, feldolgozni is őket.

Most lássuk, hogy az egyes életkorokban az érzelmi fejlődés mely lépcsőfokán állnak a gyerekek:

Kisbabák

Az mindnyájunk számára nyilvánvaló, hogy az első 6 hónapban a sírás a kisbabák legfőbb eszköze, mellyel egy bizonyos, őket érő kedvezőtlen hatás megszűnésének (pl.: fázás, éhség), vagy egy kedvező hatás ismétlését, folytatásának vágyát (szoptatás, érintés) próbálják meg a külvilág tudtára adni. Azonban egyes kutatások szerint már ebben a korai életszakaszban is elkezdenek kialakulni az önszabályozó mechanizmusok bizonyos fajtái.

Tanulmányok bizonyítják, hogy igen hatásos fejlesztő módszer lehet zenét lejátszani a kicsiknek, illetve sokszor hamarabb megnyugszanak egy természetes, mindennapi hang hallatán (pl.: az autókerék zaja), mint a szülői csitítgatástól vagy beszédtől.

2-3 éves tipegősök

A picikben egy éves korukra tudatosul, hogy szüleik képesek segíteni érzelmeik kifejezését, megértését, megértetését. Oda is eljutnak, hogy megtanulják, hogy bizonyos emóciók és szituációk összefüggésben vannak. Számos kutatás bizonyítja, hogy a félelem az egyik legnehezebben elsajátítható érzés a kicsik számára, azonban kétéves kor táján már eljutnak arra a szintre, hogy egész jól kommunikálják még az ilyen nehéz érzelmeket is.

Ebben a korban a legjobb példát a saját viselkedésünkkel mutathatjuk; átveszik azt a mintát, ahogyan mi magunk kifejezésre juttatjuk az érzelmeinket, így nagyon jó módszer, ha nem csak arról beszélgetünk vele, hogy ő mit érez éppen, hanem a környezetét is elemezzük. E képpen: „A mami most nagyon szomorú, mert rosszul viselkedtél.” „Az a kisfiú ott sír. Vajon miért olyan szomorú?” „Mit éreztél akkor, amikor az óvó néni sarokba állított?”

Maguknak a szituációknak az elemzése is remek ötlet, elvontként, általánosítva begyakorolni sémákat, illetve a helyzetekre vonatkozó következményekről beszélni. Például: „Ha felmászol arra a magas fára, könnyen megcsúszhatsz és leeshetsz. Ha leesel, bevered a buksid, vagy eltöröd a lábad és jönni fog a mentő a nínós autóval. Nagyon fog fájni és sírni is fogsz.”

Gyermekkor

A kis gyermekkorban megtanult és kialakult ezerféle másodlagos emóció határozza meg a felnőttkori érzelem-kezelési mechanizmusokat is. Akár elfogadja/befogadja a lurkó környezete az egyes érzelmi reakciókat a részéről, akár nem, valamilyen módon mindenképpen beépül a személyiségébe. Ha megtanítjuk őket felismerni az érzéseiket, később azok kezelésére is lesz módjuk. Ehhez leginkább egy olyan biztonságos közegre, kapocsra lesz szükségük, ahol létjogosultsága van az emóciók széles skálájának; nem kell letagadni, eltitkolni, szégyellni azokat.

            Tehát a legfontosabb az, hogy a kicsi biztonságban érezze magát, hiszen sokkal jobban tud fejlődni, ha meg meri mutatni még a rosszcsont arcát is, a sebezhető oldalát is.

Plézer Panna , 2018. november 12.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?