Miért különösen fontos babavárás alatt a vízfogyasztás?

Föld, levegő, tűz és víz – a négy őselem; mindegyik alapvető fontosságú, mégis a víz az, amiről mindenki tudja: nélküle nincs Élet! Hiszen a Föld kétharmada víz, csakúgy, mint az emberi testé; és kismamaként azt is fontos szem előtt tartanunk, hogy a megtermékenyített petesejtnek pedig 95%-át alkotja ez az elem! Hogyan fedezzük napi vízszükségletünket? Egyáltalán mennyi is ez; áldott állapotban? Továbbolvasva, erre is megtalálhatod a választ!

 

Az egyértelmű, hogy a szomjúságot legjobban a víz csillapítja. A cukros italok túlzott fogyasztása senkinek sem ajánlott (természetesen alkalomszerűen azért megihatunk egy-egy pohárral, de akkor is inkább a magas gyümölcstartalmú leveket célszerű előnyben részesíteni). Nem csak a vércukorszintre és alakunkra vannak kedvezőtlen hatással, még a napi folyadékszükségletünk kielégítéséhez sem járulnak hozzá. Így a várandósság és a szoptatás ideje alatt is leginkább a víz segíti szervezetünk normális működését.
 
Ebben az időszakban ráadásul meg is emelkedik a testünk vízigénye, hiszen:
  • a terhesség első időszakában előforduló esetleges hányás miatt folyadékveszteség lép fel (megfelelő hidratálással elkerülhetőek a reggeli rosszullétek, gyomorpanaszok is);
  • a magzatvíz miatt a test folyadéktartalma megnő – több távozik belőle, többet kell pótolni is;
  • a lábdagadás, az ödéma előfordulása elkerülhető megnövelt vízfogyasztással; hiszen minél többet iszunk, annál kevesebbet tart bent szervezetünk;
  • segít egészségesen tartani a húgyutakat;
  • támogatja az anyagcsere folyamatok egyensúlyát;
  • kellő folyadékfogyasztással elkerülhető a székrekedés és az aranyér problémák;
  • a szülés utáni napokban távozó felgyülemlett víz pótlása rendkívül fontos;
  • a szoptatás hatalmas folyadékigényű folyamat (napi átlag 750 ml anyatej termelődik);
  • a megnövekedett energia-bevitel és a súlygyarapodás is megváltoztatja vízháztartásunkat;
  • lehetséges, hogy ebben a 9 hónapban képtelenek leszünk bizonyos ételek fogyasztására, melyek folyadéktartalmát szintén vízzel helyettesíthetjük;
  • hiába táplálkozunk egészségesen, ha nem viszünk be elég folyadékot; mert a tápanyagok eljutása a magzathoz azon keresztül történik;
  • a várandósság ideje alatt nem csak „kettő helyett eszünk”, hanem a baba kiválasztási folyamatai is hatnak szervezetünkre, így például a fokozott veseműködéshez is szükség van plusz vízre;
  • különösen az utolsó trimeszterben kell ügyelnünk a dehidratáltság elkerülésére, mert az korai összehúzódásokat – de még akár vetélést is- okozhat.
 
Általánosságban azt szokták javasolni, hogy naponta minimum 2 liter vizet fogyasszunk. A várandósság ideje alatt, a fent említett okok miatt, növeljük meg ezt a mennyiséget minimum 3-4 decivel!
 
Néhány tipp, hogyan tudod az extra folyadékot bevinni:
 
  • Kezd a reggelt egy nagy pohár tiszta vízzel (tea vagy koffeinmentes kávé helyett), ezeken a fülledt nyári napokon, ízesítheted citrommal is!
  • Minden alkalommal, amikor mosdóba mész, visszafelé ejtsd útba a konyhát is, és igyál meg pluszban egy fél pohár vizet!
  • Alvás előtt szintén fogyassz el egy fél pohár vizet!
  • Iktass be az étrendedbe lédús gyümölcsöket és zöldségeket (úgy, mint a dinnye – aminek szezonja is van, vagy az uborka), valamint leveseket!
  • Kerüld azokat az italokat, amik cukrot vagy koffeint tartalmaznak!
 
Jó kortyolgatást! 
 
 
Plézer Panna
Sportedző
Plézer Panna , 2016. július 01.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó