Nagyon kevesen szoptatják a babájukat, pedig még a fogyásban is segít!

Szomorú tény, de igaz, hogy a kismamáknak csupán a háromnegyede kezdi el szoptatni, ilyen természetes módon táplálni a gyermekét, és a baba fél éves korára ez a szám 42%-ra csökken. Ráadásul az édesanyák csupán 12%-a táplálja kizárólag anyatejjel a babáját. Pedig fontos lenne a szoptatás, nem csak a baba egészsége és az anyával való kapcsolata szempontjából, hanem azért is, mert a kismamákat nagyban segíti a terhesség során felszedett kilók leadásában. 

szoptatás

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére. 

Szoptassunk, ha tudunk… 

A szoptatás kiemelt jelentőségű mind a baba, mind az édesanya szempontjából, ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Éppen ezért elkeserítő, hogy sok kismama csupán azért nem szoptatja a babáját, mert nincsen rá ideje, vagy nem akarja, hiszen egyszerűbb a tápszert kikeverni. Igaz, tápszerrel az édesapa is megetetheti a kicsit, és így anyuka is hamarabb mehet vissza dolgozni, de a tápszer messze nem képes azt a fajta védelmet nyújtani a babának, amit az anyatej! 

Nem utolsó sorban – bár ezt kevesen tudják – a szoptatásnak zsírbontó hatása is van. Napi szinten mintegy 480 plusz kalória szükséges a szoptatáshoz, amit a test a felhalmozott készletekből fedez, legalábbis részben. Számos tanulmány rámutatott már arra, hogy azok a nők, akik szoptatták babájukat, lényegesen hamarabb szerezték vissza szülés előtti alakjukat, mint a szoptatást kihagyó társaik. 

Sajnos vannak olyan kismamák, akiknek a szoptatás csak vágyálom, mivel a szervezetük nem állít elő elegendő tejet. Ez azonban jól korrigálható, hiszen hátterében a legtöbb esetben tápanyaghiányos állapot van. 

Tápanyagpótlás? 

Sokszor hallhatjuk, hogy a terhesnek kettő helyett kell ennie. Ez azonban nem igaz, mivel mást nemigen érünk el vele, mint a felesleges kilók számának gyarapodását. A lényeg sokkal inkább a tápanyagok megfelelő pótlása, semmit a vég nélküli evés – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu–nak. 

A kismama annyit egyen, amennyi kíván, a szervezet ugyanis jelzi, hogy mire is van szüksége. Mindemellett sajnos ma már a megnövekedett igényeket kizárólag az étkezéssel fedezni nemigen lehet, ez az oka, hogy a szakemberek is javasolják a várandósvitaminok szedését. 

Fontos kiemelni, hogy a jó készítmények nem csak a terhesség háromszor három hónapját fedik le, hanem az azt megelőző időszakban segítik a test felkészülését a terhességre, illetve a szülés után a szoptatás során is segítik a tápanyag-ellátottságát, hogy a tejtermelés a lehető legjobb lehessen. 

Csapda 

A szoptatás segít fogyni, a várandósvitaminok azonban hizlalhatnak, vagyis a kismamák csapdába kerülnek a két dolog közt. Sokan ugyanis sajnos képtelenke szoptatni a tápanyagpótlás nélkül, de nem mernek várandósvitamint szedni, mert félnek az elhízástól. 

Ebben az esetben is a megfelelő készítmény kiválasztása lehet a megoldás. Hízni a kismama mindenféleképpen fog, hiszen a magzat súlya, a placenta a magzatvíz és még a vértöbblet is hozzáadódik az édesanya kilóinak számához. Csakhogy a hízás mértéke nagyon nem mindegy. A legtöbb plusz kiló a harmadik trimeszterben szalad fel a kismamákra. Ennek oka, hogy a kicsi is ilyenkor szedi fel a legtöbbet, vagyis ez az intenzív gyarapodás időszaka. A legtöbb várandósvitamin azonban még rá is tesz egy lapáttal erre, azzal, hogy a harmadik trimeszterben is ugyan olyan mennyiségben adagolja a B-vitaminokat, mint előtte. 

Ez azonban hiba, mivel a harmadik trimeszterben (szemben az első, illetve a második trimeszterrel), illetve a szoptatás időszakában már nincsen szükség a B-vitaminok megemelt szintű bevitelére. Ez alól csak a B6-vitamin képez kivételt! 

A B-vitaminoknak étvágynövelő hatásuk van, vagyis megemelt bevitelük hatására a kismama felesleges kalóriákat is bevisz a szervezetébe, amiktől később nehezen szabadul meg. Ráadásul, mivel sok készítmény a szoptatás idejére is javallott, így ilyenkor is fenntartja a megnövekedett étvágyat, vagyis a hízás segíti elő. 

Amikor tehát várandósvitamint keresünk, akkor olyan mellett döntsünk, mely megfelelően tagolt, ám a harmadik trimeszterre és a szoptatás idejére javasolt termékrész már lehetőleg csak B6-vitamint tartalmazzon a B-vitamin család tagjai közül, így a szülés előtti alak visszanyerése is lényegesen egyszerűbb lehet. 

 

Ezt már olvastad? 

Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? - ingyenesen elérhetővé vált útmutató szülők számára

 

 

Ezt már olvastad? 

A BCG VÉDŐOLTÁS SZEREPE A COVID-19 ELLENI KÜZDELEMBEN

 

 

2020. április 13.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó