OKOSABB LESZ A GYEREK, HA MÁSZIK

Kevesen gondolnánk, hogy a mászásnak milyen nagy jelentősége van a gyerekek egészséges fejlődésében. Kiderült, hogy a mozgáskoordináció mellett az érzelmi és az értelmi fejlődésre is komoly hatást gyakorol. Megjelenésének hiánya akár beszédfejlődési és tanulási nehézségeket is okozhat.

A gyerekek fejlődése nagyjából hét hónapos korukra olyan mérföldkőhöz ér, ami óriási változást hoz az életükbe. És hát a miénkbe is. A csecsemő, aki eddig mindig ott volt, ahol hagytuk, egyik pillanatról a másikra magára hagyhatatlanná válik. Mozgásfejlődésében megjelenik az első komolyabb helyváltoztató mozgás: a kúszás-mászás. Aki már átélte ezt a fejlődési állomást a gyerekével, tudja, hogy mire számíthat. A kicsik többsége ilyenkor valamiféle extra energiára tesz szert. Ébrenléti idejük nagy részét azzal töltik, hogy haladnak mindenfelé mindaddig, amíg meg nem éheznek, vagy a fáradtságtól ki nem dőlnek valahol. Mi pedig, ha jót akarunk magunknak, egy másodpercre sem vesszük le róluk a szemünket. 

A mászás megjelenésével a gyerekek számára kitárul a világ, amit ától cettig fel akarnak fedezni. Ugyanakkor kevés tapasztalattal rendelkeznek még ahhoz, hogy képesek legyenek észlelni a veszélyhelyzeteket, ezért a mi óvó jelenlétünkre szükségük van. Ezekben a hónapokban olyan gyorsan fejlődnek, hogy sokszor más testben ébrednek fel, mint amiben lefeküdtek. Mindennap folyamatos gyakorlásra van szükségük ahhoz, hogy megismerjék és megszokják pillanatnyi önmagukat. Hogy miként képesek megtartani az egyensúlyukat, összerendezni a mozgásukat, és alkalmazkodni a környezetük nyújtotta feltételekhez (kemény talaj, magas kanapé, meredek lépcső). A kúszás-mászás szükségessége azonban jóval túlmutat a mozgáskoordináció fejlesztésén. Kutatások bizonyítják, hogy elengedhetetlen a megfelelő értelmi képességek megalapozásához is.

Idegrendszeri hatás

A kúszás, majd pedig a mászás igen komplikált mozgásforma. Komoly odafigyelést és összehangoltságot igényel, hogy magabiztos haladást eredményezzen. Nem véletlen tehát, hogy a gyerekek idegrendszere és értelme ilyenkor ugrásszerű fejlődésnek indul. Ennek a mozgásnak köszönhetően alakulnak ki a kapcsolatok az agy különböző területei között, úgyis mint például látóközpont, koordináció, mozgatóközpont. Megtörténik a kereszteződés, azaz a test két oldalának összehangolása. A gyerekek két szemének mozgása összerendeződik, hogy létrehozza a háromdimenziós teret, míg a végtagok megtanulnak egymástól függetlenül mozogni, megtartva a test egyensúlyát. A sikerességhez nélkülözhetetlen a két agyfélteke közötti folyamatos, egyforma hatékonyságú és egyidejű információáramlás. Gyerekeink kommandózásuk és négykézláb száguldozásuk által komoly értelmi fejlődésen mennek át. Ezek által alapozódik meg minden olyan idegrendszeri funkció, amely a két agyfélteke közös működését igényli, azaz a legtöbb tanulási tevékenység. Ezért is olyan fontos, hogy életük második fél évében megjelenjen ez a két mozgásforma, és lehetőleg domináljon is pár hónapon át.

A cikk teljes terjedelmében a divany.hu oldalán olvasható tovább!

2020. június 27.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó