Speciális étkezési szokások várandósan - A vegetarianizmus -

A világ lakosságának mintegy 6 százaléka (kb. félmilliárd ember) követ vegetáriánus étrendet. Ha Te is közéjük tartozol, bizonyára megfordult már a fejedben, hogy vajon állapotosan is biztonságos-e ez a diéta, mindent megkap-e így a magzatod? A következőkben ennek járunk utána.

A rövid és tömör válasz: igen! Azonban akad néhány alapszabály, amit fontos betartanod az étkezési terved összeállításakor, ahhoz, hogy minden tápanyagot, vitamint és ásványi anyagot a megfelelő mennyiségben tartalmazzanak az étkezéseid.

Amit minden nap egyél

vegetarianizmus terhesség

Ahogy a fenti táblázatból is láthatod tehát; nagy hangsúlyt kell fektetned az elegendő napi fehérje-, vas- és kalciumbevitelre. 
  • Vas
Ne fogyassz étkezéseidhez teát vagy kávét, mert azok csersavat és polifenolokat tartalmaznak, így megnehezítik a szervezeted számára a vas felszívódását. Ezzel ellentétes hatást érhetsz el, ha étkezéseid mellé C vitaminban gazdag enni- vagy innivalót is párosítasz (pl.: brokkoli vagy narancs juice).
Terhességed alatt több vérvizsgálaton is átesel majd, amivel többek közt azt is ellenőrzik, hogy a referenciatartományon belül van-e a vasértéked. Amennyiben nem elég magas, az orvosod esetleg táplálék-kiegészítőt is felírhat.
  • Kalcium
Az EU-ban háromfajta tej kapható; akár a teljes tejet (zsírtartalma min. 3,5%),  akár az úgynevezett fölözött tejet (1,5-1,8 zsírszázalékos), akár a sovány tejet (legfeljebb 0,5%-os) választod; tökéletes kalciumbeviteli alternatíva.
Ha azonban nem fogyasztasz tejtermékeket (esetleg vegán vagy), az alábbi alapanyagokból is pótolhatod ezt az értékes ásványi anyagot:
o sötét zöld leveles zöldségek; úgy mint a kelkáposzta, articsóka;
o szezámmag, mogyorófélék, aszalt gyümölcsök;
o tofu, kalciummal dúsított szója termékek, pl.: szójatej vagy joghurt.
 
  • Omega-3 zsírsav
A halolaj segíti a pocaklakó szemének és agyának egészséges fejlődését. Nagyon kevés vega étel tartalmaz esszenciális omega-3-at, melyből a testünk képes hosszúláncú zsírsavat előállítani. Ha nem eszel halat, akkor a dió és a lenmag az, ami legjobb választás e téren – a kapszula mellett. (Fogyassz olyan terhesvitamint, amiben megtalálható e zsírsav is.) De léteznek bizonyos mikroalga készítmények is, amelyek hazsnálata teljesen biztonságos a terhesség alatt is.
  • B2; B12 vitaminok, jód
Ha rendszeresen fogyasztasz tojást és tejtermékeket, a B vitaminok, ill. a jód elegendő mennyisége nem okozhat problémát. A B2-t és 12-t élesztőből, reggeliző pelyhekből, szója-, rizs- és  zabtejből is beviheted, a jódozott só, hal, tejtermékek és a magvak pedig segítenek a jódbevitelben. 
A baba akkor boldog, ha a mama is: ahogy láthatod, nem feltétlen kell változtatnod a jól bevált étkezési szokásaidon, csak kicsit tudatosabban kell táplálkoznod.
Plézer Panna , 2016. szeptember 21.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?