SZARANYÁK, GYÜLEKEZŐ! ITT AZ IDEJE, HOGY LELAZULJATOK

Általában az esti altatást követi egy mikrokatarzis. Ahogy némi súly lekerül a vállamról és szinte hallom a csendet, érzem a pillanat súlytalanságát. Nyugi van. Lenyomtuk a napot, nem volt rossz, sőt, jó volt. Megérdemeltnek érzem az idillt, ahogy szuszognak a gyerekek, cica a lábuknál, én pedig meghatódom, hogy mennyire cukik. Aztán vannak azok az esték, amelyek éles karmokkal cincálják szét a lelkiismeretem, a lelkem, amiktől megfulladok, zokogok, amiktől a duginasimat se bírom lenyelni, pláne gyönyörködni az alvó gyerekeimben. Ilyen érzés, amikor elhiszem, lehet tökéletesen is csinálni az anyaságot, de én megbuktam. Szabó Anna Eszter az anyai önmarcangolásról írt a WMN.hu oldalán. 

Az univerzális élmény: mom-guilt

Mindig is hajlamos voltam arra, hogy magamat szapuljam olyasmikért is, amikről nem tehetek. Kamaszkoromban azért, hogy nagy a mellem, hogy szar vagyok matekból (ki hallott még akkor diszkalkuliáról?!), később azért, mert még nem tudtam pontosan, mi akarok lenni, ha nagy leszek, aztán azért, mert bedarált a szülészeti erőszakgépezet, mert depressziós lettem, satöbbi.

Mindig könnyebben találtam okot az öngyűlöletre, mint arra, hogy elismerően megveregessem a vállam minimum annyi apróságért, amennyi bagatell szarság miatt álmatlan éjszakákat okoztam magamnak a gyűlölködéssel.

Aztán egy ponton szembesültem a dolog képtelenségével. Hogy ez mikor jött el, nem tudom, de azt igen, hogy felemelő érzés volt. Már egy ideje blogoltam és (alapító) tagja voltam egy online anyaközösségnek, amikor egy nemzetközi anyablogger- projektben részt vehettem, és ennek köszönhetően kapcsolatba kerültem anyukákkal a világ minden tájáról. Szinte sokkolt, hogy mennyire ugyanazzal szívunk és mind jól ismerjük a „mom-guilt” (anyai lelkiismeret-furdalás) nyomását.

A „tökkkkéletes” idill

Hiába teszünk meg mindent a porontyokért, úgyis találunk hibát magunkban. Jó, nem beszélek többesszámban. ÉN, Szabó Anna Eszter bármikor képes vagyok hibát találni magamban anyaként (is). Sokat számít, hogy már tudom, ezzel nem vagyok egyedül, így sokkal könnyebb felismernem a jeleit annak, hogy tévutakon járok.

Amit észrevettem, hogy sokan esünk abba a hibába, hogy olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amiket gyakorlatilag lehetetlen megvalósítani, amik nem kivitelezhetők az adott élethelyzetünkben. Ezt nyilván befolyásolja a közösségi media, és legfőképpen a tökéletes családi albumok gyűjtőhelye, az Instagram. Nekem is gombóc gyűlik a gyomromban néha, amikor látom, hogy más anyuka reggel hatkor már Buddha-tálat készít a gyerekével, nyolcra kitakarít mindenhol, aztán órákon át sétálnak a friss levegőn, majd esznek egy egészséges házi fogást, utána kis szieszta, kézműveskedés, megint friss levegő, egészséges uzsi, táncolás, zenehallgatás, nah, szóval értitek.

Ez olyasmi, ami az én szememben: tökéletes idilli. Én nagyon boldog lennék, ha így telhetnének a napjaink. Örülnék, ha lenne energiám, kreativitásom ahhoz, hogy úgy tudjak home office-ban dolgozni az összes munkahelyemen (igen, több is van, Covid óta muszáj), hogy nem hívom a képernyőt segítségül bébiszitternek és nem adok „junk” nassolnivalókat azért, hogy legyen egy kis nyugi, amíg úgy tudok dolgozni, hogy nem kell percenként valakinek a szolgálatára állnom. Örülnék, ha mindig meg tudnám őrizni a nyugalmam, ha mindig tudnám alkalmazni a pozitív nevelésről olvasott tanácsokat, de néha úgy eldurran az agyam, hogy még én sem ismerek magamra. Őszintén örülnék annak is, ha nem verne ki a víz már a gondolatától is annak, hogy felvegyük a hatmillió réteget azért, hogy kicsit kimozdulhassunk, miután befejeztem a munkát.

Ez mind-mind rémesen fölösleges önnyomasztás. A fejemmel már tudom. De hát a gyereknevelés, és főleg az önértékelés szívből jön. Én is a legjobbat akarom a gyerekeimnek, azt akarom, hogy legyenek a lehető legegészségesebbek minden szempontból.

A cikk teljes terjedelmében a wmn.hu oldalán olvasható.  

2021. március 09.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X