"Úgy éreztem magam, mint akit egy busz gázolt el" – Mi az, amit tudnod kellene szülés előtt?

Ezt a hiányt próbálják pótolni maguk az érintettek a Mumsneten, megosztva egymás között problémáikat.

A témát egy magát Introspectnek nevező anya indította el, aki bevallotta, hogy mennyit küzdött a szülés utáni depresszióval, és úgy vélte: biztosan könnyebben kezelte volna ezt a problémát, ha erre jobban „felkészítették volna”. Éppen ezért gondolta úgy, hogy egy listát nyit annak érdekében, hogy tudják egymást segíteni azok, akiknél hasonló tünetek jelentkeztek.

Természetesen a témakör hamar szélesedni kezdett. A legkülönbözőbb kellemetlen élményeket idézték fel az anyák, kezdve első szülés után székeléstől a vadul áramló hormonokig – idézte a Femail .

Volt, aki arról írt, hogy tudnia kellett volna, hogy éppen a hormonháztartás felborulása miatt a szülés utáni 4-6 napban szinte bármikor rátörhet a sírás. Volt, aki azt nem tudta, hogy a gyerekszülés erős hajhullással járhat. Egy harmadik hozzászóló azt fedezte fel magán, hogy valóságos paranoia üli meg az agyát, és folyton attól retteg, hogy ha egy pillanatra magára hagyja a gyermekét a szobában, a baba eltűnik.

Volt, aki azt nehezményezte, hogy a család az anya és a gyermek szoros kapcsolatának erősítését úgy képzeli el, hogy egyszerűen magára hagyják.

Akadt olyan is, aki elmesélte: nem tudta, hogy a placentát is meg kell szülnie, és amikor ezt elárulta, kinevették: „Elmúltál már 18 éves, nem?” Egy másik anya felkészült arra, hogy nagyon fájdalmas szülése lesz, de arra nem, hogy ezek a fájdalmak még hetekig tartanak, és úgy érzi magát, mint akit egy busz gázolt el.

Mindazonáltal többen is próbálták megnyugtatni a panaszkodókat, hogy nem minden gyerekszülés horrorsztori, és inkább azt kellene megélniük, hogy ez a legszebb dolog a világon.

„Lehetetlen visszatérni a normális életbe. Most egy új normális élet következik, amelyben minden más lesz, ints búcsút a gyermekek előtti életednek, és ne próbálj úgy élni, mint azelőtt, és sokkal boldogabb leszel” – tanácsolta sorstársnőinek egy bölcs fiatal anya.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

 

2018. november 10.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?