A kisfiam nem engedte, hogy felvágjanak

Mindenki fellélegzett – főleg én, meg a férjem, akinek kiszóltak, hogy bejöhet, de mire beért, már látta Gabó nagy haját. Gyorsan áthívták a szülésznőt, és összesen 3 tolással, negyed nyolcra kint is volt az én pici fiam, aki nem engedte, hogy felvágjanak.

Gabóczával 2001. május 12-re (szombat) voltam kiírva. Az orvosom előző csütörtökön sajnálattal tudatta, hogy ő 11-12.-én vidéken lesz, és neki az lenne a legpraktikusabb, ha szerdán (9-én) szülnék, mert akkor lesz ügyeletes. Gondoltam magamban, jó fej, mintha ez így működne...

Így megkért, hogy szerda reggel 8-kor menjek be, amikor is megvizsgált. Mondta, hogy a méhszáj zárt, de neki az a sejtése, hogy délutánra fájásaim lesznek. Menjek pihenni, és hívjam, ha van valami, egyébként másnap találkozzunk. Én kicsit nyűgös lettem attól, hogy azzal töltsem a napom, hogy várom a fájásokat, de végül is nem kellett sokáig várnom.

Amikor déli 1 óra körül felhívtam, hogy érzek valamit, mondta, hogy lottózni fog a héten. Én nem voltam biztos benne, hogy tényleg a fájások jönnek, csak nagyon gyengének éreztem magam és nem volt étvágyam, de azért egy kicsit ettem, amit így utólag jól tettem. A kórház felé a kocsiban már nem voltak kétségeim, hiszen 4-5 percenként torzult el az arcom a fájdalomtól. Apukám – a sofőr – nagyon örült.

Útközben felvettük a férjem, és jelentkeztünk a szülésznőnél. Az orvosom is megjelent, megvizsgált, azt mondta, hogy reggelhez képest óriási változások történtek, de azért még ráérünk. A szülésznő megborotvált, adott beöntést... és mentem a vajúdóba. Rám tették a CTG-t, majd 15 perc elteltével az asszisztensnő hívta az orvosom, hogy a baba szíve minden méhösszehúzódásnál lelassul. Kaptam valamit infúzióban, és nem kelhettem fel – bár olyan nagy erőt nem is éreztem hozzá.

Jött az orvosom és burokrepesztett (féltem tőle, hiszen még is csak egy tűvel nyúlt belém, de semmit nem éreztem), kiderült, hogy a magzatvízbe belekakilt a pici fiú.

Kicsit később megint megvizsgáltak, és aggódva mondták, hogy Gabó szíve még mindig lassul, egy másik orvos is megvizsgált, alig voltam 2 ujjnyira tágulva, aki azon a véleményen volt, hogy ki kell császárral venni. Megijedtem, mert egyrészt féltem az altatástól, másrészt vágytam rá, hogy átéljem a kisfiam születését, arról nem beszélve, hogy féltem, nehogy Gabónak baja legyen. Kiderült, hogy 1 órakor ettem, így az a döntés született fél ötkor, hogy ha este 7-ig nem tágulok ki, megműtenek. (Altatás előtt 6 órán át nem lehet enni.) Nagyon jó volt, hogy a férjem végig ott volt mellettem és szoríthattam a kezét és nem voltam egyedül.

Addig nem volt különösebben bajom, fájt, fájt, de tudtam ez kell ahhoz, hogy végre megláthassam, ki volt bennem, de az a tudat, hogy még több mint 2 órát hiába szenvedek – hiszen ígyis-úgyis felvágnak -, nagyon rossz kedvűvé tett. Mondtam is a férjemnek, hogy menjünk haza, de azt mondta, hogy innen már csak kettőben lehet...

A fél hetes vizsgálat után mondta a doki, hogy a méhszáj még mindig csak 5 cm, úgyhogy nyugodjak meg, most már mindjárt túl leszek rajta. 7 előtt 10 perccel folyamatos, és iszonyatos fájdalom járt át, emlékeim szerint üvöltöttem, a férjem szerint nem, közben áttettek a műtőágyra és betoltak a műtőbe.

Férjemet kiküldték, bejódoztak, bemosakodtak és már épp jött az altató orvos is, amikor én egyre jobban kiabáltam. Az orvosom végre megkérdezte, hogy olyan érzés-e, mint amikor kakilni kell, mondom nagyon is, erre megnézték, hol jár a baba, hát Gabó már a szülőcsatornában volt. Mindenki fellélegzett – főleg én, meg a férjem, akinek kiszóltak, hogy bejöhet, de mire beért, már látta Gabó nagy haját. Gyorsan áthívták a szülésznőt, és összesen 3 tolással, negyed nyolcra kint is volt az én pici fiam, aki nem engedte, hogy felvágjanak.

A varrás elég kellemetlen volt, de az orvosom, meg a szülésznő végignevették. A varrást enyhítette, hogy a férjem ott állt mellettem Gabóval, és nézhettem. Gabó – a köldökzsinór kétszer a nyakán volt, azért lassult a szívverése – 3200 grammal és 53 cm-rel született. Kicsit sajnáltam, hogy nem tudták a hasamra tenni, hiszen gyorsan meg akarták vizsgálni, de utána egy kendőben a kezembe adták, aztán Apukája hozta vissza pólyában.

Gabó nagyon vidám, barátságos, egyfolytában „beszél” a saját nyelvén. Azt hiszem az összhang továbbra is olyan erős köztünk, mint a szüléskor. Nekem – minden fájdalom ellenére - nagyon jó emlékként maradt meg a szülés.

Kívánok mindenkinek hasonló élményeket:

Ancsi

2002.10.03

2002. október 03.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó