Nő a terhességi cukorbetegek száma

Több mint kétszer annyi nőnél alakul ki cukorbetegség a terhesség ideje alatt, mint ahogy azt korábban gondolták az orvosok. Ez egy új nemzetközi tanulmányból derült ki.

Korábban a szakemberek úgy vélték, hogy csupán a terhes nők 5-8 százalékánál alakul ki az úgynevezett gesztációs diabétesz, vagyis a terhességi cukorbetegség. A szakemberek kilenc országra kiterjedő és 23 ezer nő bevonásával készített felmérése szerint azonban a várandós nők mintegy 16 százalékánál alakul ki ez a betegség - írja a The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása nyomán az InfoRádió.

A terhességi cukorbetegség több szempont miatt is veszélyt jelent a várandósság során: egyrészt növelheti a preeklampszia, azaz a terhességi magas vérnyomás kialakulásának a kockázatát, másrészt császármetszéshez is vezethet, és a fejlődő magzatra is nagy terhet ró.

A gesztációs diabétesz a terhesség alatt fellépő hormonális változások miatt alakul ki, amelyek a szervezet inzulin felhasználását szabályozó hormonokra is kiterjednek. A betegség általában a terhesség második felében alakul ki és a szülés után el is múlik. Azonban érdemes azért is komolyan venni, mert általában jól jelzi, kinek van hajlama a későbbiek során a II. típusú, azaz szerzett, vagy időskori cukorbetegségre.

"Tanulmányunk eredménye szerint a várandós anyák összességének 16 százalékát érinti a gesztációs diabétesz problémája" - mondta Boyd Meztger, a chicagói Northwestern Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. "Ezen nincs miért meglepődnünk. Az, hogy ilyen sok terhességi cukorbetegséggel kell megbirkóznunk, annak az egyenes következménye, hogy a népesség óriási hányada küzd diabétesszel és túlsúllyal. Ez alól pedig miért éppen a terhes nők lennének a kivételek?" - hangoztatta.

A tanulmány a Diabetes Care című folyóiratban fog publikálásra kerülni.

2010. március 03.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?