Terhesnapló 5. - Vuk megnyugtat

Már 22 hetes és 5 napos Csumpici. Múlt hét vasárnap hajnalban ért egy kisebb – őszintén, nagyobb ijedség. Valami vízszerű folyásra ébredtem, olyan mennyiségre, hogy nem nagyon tudtam nyugodt maradni, de szerencsére csak megnyugtató szavakat kaptam és estére már nyoma sem volt.

Másnap így az orvosi rendelő volt a cél, beutalót kértem a 24 hetes terheléses vércukor vizsgálatra. Mire a rendelőbe értem, már teljesen nyugodt voltam, hogy nincs semmi gond, de azért megemlítettem az ottani nőgyógyásznak, aki kicsit rám ijesztett, hogy már rég a kórházban kéne lennem. Én azért voltam nyugodt, mert a szülész barátnőmmel ezerszer végig beszéltük, mi lehetett a gond, és másnapra már volt időpontom a nőgyógyászomhoz. Így nyugodt tempóban elvégeztünk egy kisebb vásárlást, amit nem bírtam ki egy-két babaruci beszerzése nélkül.

Másnap már nagyon vártam az ultrahangot és a dokimmal való találkozást. Az ultrahangon Koppányt nem nagyon lehetett szemügyre venni, hiszen a gerincemre merőlegesen feküdt, a pici fejét bepasszírozta a jobb oldali medencecsontom mögé és az egész kis teste hátra volt passzírozva. Úgy döntött, hogy ő csak a szonográfus néninek mutogatja magát és az orvosunknak nem, így kép sem készült róla. A magzatvízzel minden rendben van, mindketten nagyon egészségesek vagyunk.

Kis srácom nem erősítette meg a nemét sem, de azt tudom, hogy 440 gramm körül van és nagyon mozgékony. Végül is pont jól fekszik hozzá, hogy bármivel paskolhassa anya hólyagját. Az ijedségem elmúlt, a betegségen is túlestem, nincs semmi probléma, sőt le lettem állítva a Dopegytről, aminek nagyon-nagyon örülök. Egyelőre méregetem a vérnyomásom rendszeresen, és megnézzük, marad-e ez a szép normál szint.

Nem túl vérnyomás-csökkentő téma, és akármennyire is nem szeretnék vele foglalkozni, itt lenne az ideje, hogy ügyvédhez forduljak, vagy legalább jogi tanácsot kérjek az apja miatt. Nem túl egyszerű a kérdés, akármennyit olvas az ember utána, nem tudja, merre induljon. De tényleg nem!

Nem akarok ilyennel foglalkozni, de aztán megszólal bennem egy hang - amit többen is megerősítettek -, hogy ezt nem magadért, hanem a piciért teszed. És igen, ha csak nekem lenne közöm ehhez az egészhez, hagynám a fenébe, mert inkább nem szeretnék az „apáról” hallani. Nem mintha eddig sokat hallottam volna a véleményét. De ez most nem rólam szól, hanem arról, hogy Koppány megkapja, ami jogilag és erkölcsileg jár neki.

A nyugtalanító gondolatokkal a fejemben indultam haza a kismamatornáról, amikor egy mini Vukkal találkoztam. Amikor meglátta a kocsit, berohant a fűbe, de én úgy döntöttem, nagyon ráérek, leálltam és vártam, hátha újra felbukkan. Segített lelkileg helyre rázódni, és eszembe jutott, milyen szerencsém van, hogy ilyen helyen élek.

Csumpi

Csumpi , 2013. május 31.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(7 hozzászólás) 

2013 05 31. 14:24
Ne haragudj, de az irasaidbol azert az jon le, hogy jokora adag nehezteles es fajdalom maradt benned az exed irant. Ha igy van,talan nem artana ezzel is foglalkozni egy kicsit es megprobalni kiszedegetni a lelkedbol a tuskeket, hogy a fiadnak valoban kiegyensulyozott es derus anyukaja legyen.
→ válasz erre
2013 06 01. 11:05
@kelica: Már hogyne lenne neheztelés és fájdalom egy olyan férfi miatt, aki csak addig van jelen "apai" minőségében, amíg elkészül a baba? Szerintem ennek a feldolgozása nagyon hosszú folyamat, a 22 hét semmikép nem elegendő. Persze, foglalkozni nem árt (sőt kell) azzal, hogy mihamarabb feldolgozásra kerüljön ez a dolog, de szerintem még ilyen frissen teljesen normális, hogy nem tud rá szeretettel, szép emlékként gondolni. Ha ezt állítaná, nem is hinnénk talán el.
→ válasz erre
2013 06 07. 09:57
Nem sértődésből nem írtam, hiszen félig ott az igazság...
Az idő majd segít, de a pici fiam így is mindent meg fog kapni testileg és lelkileg, hiszen egy soha ennyire nem erős és mosolygós anyukát fog kapni :) , plusz a családom, akik már most imádják...
→ válasz erre
Összes hozzászólás (7) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?