Terhesnapló 6. - Indulhat az új év!

Kezd lassan lezárulni az idei karácsonyi szezon. Elméláztam azon, hogy mikor legutóbb fát állítottunk otthon, három éve, még csak ketten voltunk, meg Molly a pocakomban. Idén már hárman ünnepeltünk, plusz a famíliám - anyuék, unokabátyámék-, és a Kicsi a szívem alatt. Jövőre pedig már mi magunk is négyen leszünk, ki tudja, hol ünneplünk, de a lényegen nem fog változtatni a helyszín, vagy hogy van-e fa: együtt leszünk. 

Mesésen alakult a Szenteste, amire annyit készültem. Az első töltött pulyám ízletes volt, habár annál nehezebben szántam rá magam a megtöltésére, mivel amint kicsomagoltam az „állatot” a pakkjából, megcsapott a „madárszag”. Nem volt még dolgom ilyen hatalmas, 4 kilós pulykával, és mivel friss is volt, szerencsétlen nem tehetett arról, hogy szaga van. Egy ideig keringtem a madár körül, mire végül sikeresen megtöltöttem. Édesanyám remek segítség volt a főzésben és a takarításban is.

A vacsora elfogyasztása után ismét jött a Mikulás. Úgy döntöttünk, hogy az otthoni tradíciót követve jön a Mikulás december 6-án, majd az itteni, és lett szokás szerint Karácsonykor is. A férjem örült, hogy a Mikulás ismét jöhet hozzánk, és kapott az alkalmon – beöltözött egynek. Becsengetett, és ő adta át az ajándékokat a csillogó szemű gyermekünknek. Molly okos kislány, és felismerte az apját, de egy pillanat alatt elfeledte ezt, és ujjongott az ajándékai láttán.

Karácsony első napját a barátainkkal töltöttünk, halászlé partira voltunk hivatalosak. Sokan összegyűltünk, jó érzés volt azokkal a magyarokkal együtt lennem, akiket az itt töltött 5 év alatt ismertem és szerettem meg. Mollynak is jól esik, hogy magyarok között lehet, ilyenkor sokkal felszabadultabb, hogy a saját anyanyelvén szólalhat meg. A hangulat remek volt, viszont a buli számomra este 9 órakor véget ért. Akkorra már én is, a pocaklakó is, és Molly is rendesen elfáradtunk, apát pedig hagytuk szórakozni a többiekkel, neki is jár a kikapcsolódás.

Az ajándékokra visszatérve megemlíteném, hogy mit ötlöttem ki férjem ajándékául az utolsó napokban. Ellátogattam egy privát ultrahang rendelőbe, hogy kiderítsem a babánk nemét. Egy borítékba rejtettem az ultrahangon készült képet, és egy képeslapot amin a baba neme szerepelt. Alig vártam, hogy kibontsa a borítékot! A meglepetés hatásos volt, könnyek szöktek a szemébe, és egy szoros öleléssel nyugtázta második gyermekének a nemét. A lehető legszebb ajándék volt ez, amit adhattam neki.

A héten töltöm a huszadik terhességi hetet, és csodálatosan érzem magam! „Charlie” vidáman ficánkol odabent – az én simogatásomra rúgdos, apáétól pedig elbújik. Molly büszkén újságolja mostmár mindenkinek, hogy az anya hasában márpedig kicsi baba van, és hogy az az ő testvére. Panaszra tényleg nem lehet okom, mindenkinek ilyen idilli terhességet kívánok. Az a néhány reggeli émelygés meg már nem számottevő, szinte észre sem veszem. Az utóbbi napokban meg pláne nem, mivel minden egyes reggelt mákos bejglivel indítottam.

Ma rászántuk magunkat, hogy elmenjünk várásolni. A december 26-i dátum híres a nagy leárazásokról, de méginkább a nagy embertömegről. Hirtelen nem egy skóciai kisvárosban éreztem magam, hanem egy new york-i bevásárló központban. Zsúfoltságig volt emberekkel, akik a boltokban és gyorséttermekben tolongtak. Gyorsan meg is bántam, hogy ilyesmire vetemedtem, jobb lett volna itthon maradni és élvezni az utolsó karácsonyi napot. Ettől eltekintve, azt hiszem, egy csudajó Karácsonyt tudhatunk magunk mögött.

Léna
 

Léna , 2013. december 27.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?