Terhesség és "vakbélgyulladás"

2 és fél éve voltam orvos, és gyakornok egy szülészet-nőgyógyászati osztályon, amikor az eset történt velem. 27 hetes terhes voltam, és ha saját magam nem lettem volna orvos, és nem diagnosztizáltam volna a saját "vakbélgyulladásomat", akkor valószínűleg meghaltunk volna mind a ketten a lányommal. Ezért tartanám jó dolognak, ha minden érdeklődő terhes ismerné a tüneteket.

Elöljáróban: szülész-nőgyógyász vagyok, aki sok problémával találkozom, szóval nem laikusként írok, de úgy, hogy a laikusok megértsék.

2 és fél éve voltam orvos, és gyakornok egy szülészet-nőgyógyászati osztályon, amikor az eset történt velem. 27 hetes terhes voltam, és ha saját magam nem lettem volna orvos, és nem diagnosztizáltam volna a saját "vakbélgyulladásomat", akkor valószínűleg meghaltunk volna mind a ketten a lányommal. Ezért tartanám jó dolognak, ha minden érdeklődő terhes ismerné a tüneteket.

Azért írok idézőjelet, mert csak a laikusok hívják vakbélgyulladásnak, az orvosok féregnyúlvány gyulladásnak, mivel nem a vakbélnek, hanem a vakbél oldaláról kinyúló kisujj nagyságú féregnyúlványnak a gyulladásáról van szó. Hogy ne kelljen mindig idézőjelet tennem, hadd írjam a hivatalos, latin nevén: appendicitis.

Appendicitis kb. minden ötszázadik terhességben keletkezik.  (Magyarországon van évente kb. 100 000 terhesség, vagyis 200 anyát érint ez a betegség évente.) Amint Papp Zoltán prof. tankönyvében olvasható: a leggyakoribb akut hasi kórkép terhesség alatt. A terhesség bármelyik időszakában felléphet, de gyakoribb az első és második harmadban. Meglehetősen súlyos szövődmény, mert nehéz felismerni, főleg a terhesség vége felé (mivel a terhes méh eltolja a helyéről, és nem jellegzetesek a tünetei), és a terhesség miatt a sebészek félnek a műtéttől, nem akarják megoperálni

Ugyanakkor szabály, hogy az akut appendicitist 48 órán belül meg kell (!) operálni, mert igen nagy a perforáció (kilyukadás) veszélye. A perforáció viszont hashártya gyulladást okoz, aminek nagy a halálozási aránya. Ez teszi veszélyessé az appendicitist. A terhesség első-második harmadában fellépő appendicitis 10%-os magzati halálozással jár (az anyaira nem emlékszem), a terhesség harmadik harmadában jelentkező appendicitis 50%-os magzati és 10%-os anyai halálozással jár azért, mert nem ismerik fel. Korai diagnózis és műtét esetén az anyai halálozás 1% alatti.

Az én esetem e kettő határán volt 27 hetes korban. Az orvos kollégák nem ismerték fel. Hála az égnek, én igen. De még így is fél órán múlt a perforáció.

Azt nem tudom visszamenőleg se megállapítani, hogy egy régebb óta fennálló, krónikus gyulladás lobbant-e fel, vagy a 3 nappal korábban evett halászlé okozta. Tudni kell ugyanis, hogy gyakran a lenyelt halszálka jut be a féregnyúlványba (appendixbe), és okozza annak a gyulladását. Viszont bizonyos tünet már 2 hónap óta jelentkezett nálam, amiről egyáltalán nem gondolt senki krónikus appendicitisre, viszont a műtét után megszűnt.

2 hónappal korábban elkezdett keményedni a méhem, és ez egyre gyakrabb lett. Erre egy akkor forgalomban levő méhizom ellazító gyógyszert szedtem (ma már az nincs forgalomban). Közben dolgoztam, a sebészet gyakorlatomat töltöttem. Mikor műtét közben (amiben asszisztáltam) a huszadik keményedés volt, kiállított a főorvos a műtétből, tovább nem kellett bemosakodnom a műtőbe. Javulni azonban nem javult a helyzet. Néhány nap múlva kifejezetten azt éreztem, hogy fáj a méhem. Megkértem a nőgyógyász kollégát, aki egyébként havonta megvizsgált, hogy nézzen meg. Megvizsgált, közölte, hogy a méhszáj zárt, a méhem puha, miközben nekem annyira fájdalmas volt a vizsgálat (a méhem teteje fájt iszonyatosan), hogy a könnyem is kicsordult a fájdalomtól.

A kolléga azt mondta, hogy szedjem az előzőleg is szedett gyógyszert, és maradjak otthon, amíg meg nem szűnnek a panaszaim, amik azért a fenyegető vetélés-koraszülés tünetei. Ez már kora délután volt. Hazamentem, lefeküdtem, valamivel jobban voltam. Másnap nem mentem dolgozni, de mivel az egészségügyi szakközépiskolában is tanítottam, oda elmentem, hogy megtartsam az óráimat. Kocsival mentem, azonban nem tudtam felemelni a jobb lábamat, hogy beszálljak a kocsiba, hanem úgy kellett kézzel beemelnem a lábamat. Ez fontos jele az appendicitisnek, de ezt akkor nem tudtam. Óra közben erősödött a hasfájásom, úgy, hogy a 4 órámból csak 2-t tudtam megtartani, haza kellett mennem. Otthon ismét lefeküdtem, majd 2 barátnőm is hozott ebédet nekem, és mindkettőt jóízűen megettem. (Ez viszont egyáltalán nem jellemző az appendicitisre: jellemző az étvágytalanság, hányinger, hányás, amik nekem egyáltalán nem voltak.)

Ezután kezdtem azon töprengeni, hogy ugyan mi bajom lehet, ha egyszer puha a méh, zárt a méhszáj, és nekem olyan iszonyatosan fáj mégis. Hanyatt fekve körbe tapogattam a méhemet, és egy jellegzetes tünetet találtam: benyomva az alhasamat jobboldalon a csípőlapát belső oldalánál (McBurney pont), erős fájdalmat éreztem, ugyanezt a nyomást alkalmazva baloldalon, szintén a jobboldalon fájt, és amikor hirtelen elengedtem a nyomást, erős nyilallást éreztem ugyancsak a jobboldalon. (McBurney tünet). "Ez appendicitis"- gondoltam. Felhívtam a sebész másodfőorvost, aki jó barátom volt, hogy mi a véleménye, ő látatlanban kizárta az appendicitist.

Ezután felhívtam a nőgyógyászt, hogy mi a véleménye (már este felé volt). Ő azt javasolta, hogy borogassam, ha rosszabbul leszek, szóljak, ha nem, akkor másnap reggel megnéz ismét. Borogattam, másnap szintén saját magam vezettem be a kocsimat a kórházba. A nőgyógyász megnézett, ugyanúgy nem talált nőgyógyászati okát a fájdalomnak. Mentem a sebész osztályvezető főorvoshoz, mondtam neki, hogy appendicitisem van. Nem akarta elhinni, még akkor se, mikor beletenyerelt a hasamba az appendix tájon. Azért lefektetett egy kórterembe, és azt mondta, 1 óra múlva ismét megnéz. (Hogy mégis lefektetett, ebben az is köre játszott, hogy 2 héttel korábban ugyanezen az osztályon egy ugyanilyen idős terhesnek 5 napos megfigyelgetés után perforált az appendixe.) 1 óra múlva megint belém tenyerelt, és látva fájdalmamat, mégis bevitetett a műtőbe. Az eredmény: a műtétnél látták, hogy a kb. 10 cm hosszú appendix középső harmada teljesen elhalt, fekete volt, és mint mondták: fél óra választott el a perforációtól.

Korábban észleltem egy másik appendicitises terhest, ő kb. 12 hetes volt. Nagyon fájt, görcsölt a méhe, bent feküdt a kórházban. Én voltam az ügyeletes, a főorvos azt mondta, mielőtt hazament, hogy el fog vetélni, majd fejezzük be. Óránként kirohant a WC-re hányni. Megvizsgáltam: a méhszája nem nyílt, a hasa nagyon fájt. A fenti jellegzetes tünetet észleltem nála. Sebész konzíliumot kértem hozzá, de nem tartották appendicitisznek. Azért másnap átvették, még 1 napig megfigyelték, aztán csak megoperálták. Ő is percekkel a perforáció előtt került műtétre.

Tanulság: Hányással vagy hányás nélkül fennálló nagyon erős görcsös fájdalom, ami még fokozódik vizsgálatnál, amikor a nőgyógyász megnyomja a méhet, ugyanakkor a méh nem igazán kemény, nem nyílik a méhszáj, felveti az appendicitis gyanúját. Ekkor a fenti jellegzetes tünetet kell keresni: nyomás mélyre jobboldalon - nagyon fáj, nyomás baloldalon - ez is jobboldalon fáj, hirtelen elengedni - erős nyilallás jobboldalon - ez szinte biztos, hogy appendicitis és azonnali (!!!) sebészeti ellátást igényel! Különben veszélyben az élete az anyának is, a babának is. Érdemes még megnézni, hogy fel tudja-e emelni a jobb lábát 30-40 cm magasra és fokozódik-e ezalatt a fájdalom.


Dr. Lázár Erika
Szülész-nőgyógyász szakorvos

2003. január 13.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(7 hozzászólás) 

2014 05 27. 13:47
Kedves Dia! Természetesen megengedem, azért is gondoltam, hogy itt leírom a történetem, hogy esetleg másnak is segítsen a tünetek beazonosításában. Egyébként területi védőnőként dolgozom.
Szükséges egyéb adat név megadása?
→ válasz erre
2014 05 27. 15:33
dia
@pborka: Borka, kérlek, küldj nekem egy mélt elérhetőséggel a szerkeszto@babanet.hu címre! Köszi előre is!
→ válasz erre
2015 01 08. 14:03
Sziasztok!
Régi az írás de szeretném én is leírni ide a tapasztalataimat mert nekem is sokat segített ez a történet mint Borkának.
2014. szeptember 11-én, pontosan a 19. betöltött héten hajnalban gyomorégésre és fájdalomra ébredtem. Azt gondoltam, hogy gyomorrontás, de egyre rosszabbul lettem, egyre inkább szúrt, görcsölt a hasam ami aztán reggelre áthúzodott a jobb oldalamra. Se láz, se hányás, nagyon megijedtem hogy esetleg vetélés van a dologban de vérzés sem jelentkezett. Bementem dolgozni, az egyik kolléganőm hozta fel, hogy lehet hogy vakbélgyulladás. Egyszerűen nem hittem el, hogy lehetnék ilyen peches hogy pont terhesség alatt jönne ez elő, de a fájdalom egyre csak erősödött, más tünetem nem volt. Szerencsére egy ismerős sebész segítségével délben már a kórházban voltam, vérvétel, hasi ultrahang, és több orvos is "megnyomkodott". Minden értékem pont határeset lett, senki nem merte biztosra mondani, hogy gyulladás. A biztonság kedvéért befektettek a sebészetre, hogy reggel újabb vérvétel és meglátjuk mi lesz. Estére már olyan fájdalmam volt hogy pisilni alig bírtam, akkor úgy döntöttek, hogy bevisznek a műtőbe, nem mertek kockáztatni mivel várandós vagyok.
A műtőben az utolsó pillanatban altattak el, hogy minél kevesebbet kapjon a baba, a laparoszkópos műtétet nem merték vállalni mert magasan volt már a méhem ezért rendesen vágtak. Hülyén hangzik, de a műtét miatti fájdalom egy megváltás volt a gyulladás fájdalmához képest, viszont az altatástól sokáig hánytam. Mint utóbb kiderült, tényleg elég csúnya vakbélgyulladásom volt, pont időben kapták el. Szerencsére a kisbabám mozgását már éreztem akkoriban ezért megnyugodtam amikor éreztem rugdalni. Persze másnap megnézett egy nőgyógyász is, minden rendben volt. Négy nap után haza is engedtek, kb. egy hét alatt épültem fel annyira, hogy már nem fájt a mozgás.

Most a 36. héten vagyok, nemsokára érkezik a kislányunk :) A műtéti hegem teljesen normális pedig azóta sokat nőtt a hasam. Nagyon hálás vagyok mindenkinek aki komolyan vette a problémámat és a gyors ellátásért is, hogy nem hagytak napokig szenvedni.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (7) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?