Várandósnapló - Zalánki Fruzsina

Anyu Tűsarkúban - 33. hét - Várandósnapló Zalánki Fruzsival

A hét elején visszajöttem Olaszországba a férjemmel, ahogy terveztük. Sajnos nem sikerült közvetlen járatot találni, így először Bécsbe utaztunk, ahonnan Milánóba repültünk, hogy végül Reccoba érkezhessünk. 

Sziasztok, Zalánki Fruzsina vagyok. Korábban divatmodellként jártam a világot, majd a Miss Balaton szépségversenyen próbáltam ki magam 2018-ban, ezzel nagyjából egy időben megismerkedtem Zalánki Gergő vízilabdázóval, aki azóta már a férjem. Azóta az életem fenekestül felfordult, hiszen nem elég, hogy a munkája miatt pár hónapja Olaszországba költöztünk csak ketten távol mindenkitől, de az első közös kisbabánkat várom. Őszintén mondom, hogy imádom az életem, azonban ennek ellenére is akadnak nehézségek bőven. Ezekről és a boldog pillanatokról egyaránt szívesen írok Nektek itt, a Babanet honlapján.

Utolsó hetek egyike Olaszországban

Előtte idegeskedtem egy keveset, hogy milyen lesz a terhesség ezen szakaszában egy ilyen egész napos út, de szerencsére egyetlen percig sem éreztem megterhelőnek. Pár hónappal ezelőtt azt gondoltam, hogy ebben az időszakban már minden bajom lesz és egyre nehezebben viselem majd a várandósságot, de szó sincs ilyesmiről. Sőt talán az utóbbi hetekben érzem magamat fizikailag és lelkileg a legjobban egyaránt. Most igazán élvezem a várakozást és azt, hogy minden egyes nappal közelebb kerülök ahhoz, hogy lássam a kisfiam. Persze, kimerítő edzéseket már jó ideje nem csinálok, de mindig figyelek arra, hogy a mozgás része legyen a napjaimnak. Itt Olaszországban például sétálni szoktam naplemente idején a tengerparton.

Részben ennek is tulajdonítom, hogy ennyire jó a közérzetem.

Több barátnőm véleményét is kikérve (akik nemrég szültek) összeállítottam a saját kelengyelistánkat, ami nem volt kis munka. Nagyon alaposan körbe szerettem volna járni a témát, hogy lehetőleg minél felkészültebb lehessek. Babakocsiból is kiválasztottam ajánlások útján azt a pár márkát, amiben gondolkodunk, de természetesen azokat még vásárlás előtt személyesen szeretném tesztelni a boltban. Ezeken túl pedig jelentkeztem babaelsősegély és újszülött ápolás foglalkozásokra, amikre már nagyon kíváncsi vagyok és be fogok számolni nektek az ott szerzett tapasztalataimról.

Nagyon megnyugtat, hogy van egy kialakult ‘terv’ ilyen formán a fejemben, amihez már csak tartanunk kell magunkat, bár tisztában vagyok vele, hogy a terhesség egy olyan műfaj, amiben pár nap alatt is megváltozhatnak a dolgok. 

Zalánki Fruzsi , 2022. január 25.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?