Terhesnapló 2. – Dilemmázás neveken és orvoson

A 9. hét ott kezdődik, hogy a babaváró pár és kisebbik gyermekük hullafáradtan hazaér a pihenésből. Tényleg jól elfáradtunk, szombat este megérkezett a hidegfront, így vasárnapra nem volt túl sok jó ötletünk gyerekes programra. Volt a közelben egy élményfürdő, de koraterhesen, egy bárányhimlőn nemrég átesett másfél évessel azt is leszavaztuk, így végül amellett döntöttünk, hogy egyszerűen autózni fogunk – a Bakonyaljáról Vas és Zala megyén keresztül, dimbeken-dombokon, nagy kanyarral jövünk haza, a Kicsi meg reméljük, majd alszik a hátsó ülésen.

A számításunk nagyjából be is jött, aludt annyit, hogy jól viselte azokat az órákat is, amikor ébren volt, mi pedig nagyon szép tájakat láthattunk. Viszont a több száz kilométeres váltott vezetés után mindketten kicsit kifacsarva értünk haza. A következő két napban kiderült, hogy a Kicsit megzavarhatta a nyaralás – ott mutatta be élete eddigi legnagyobb hisztijét, nehezen is aludt el az idegen helyen, és utána itthon is többször felébredt éjjel úgy, mint aki fél, alig lehetett visszaaltatni, sokat sírt.

Következésképp én, akit amúgy is az álomkór kerülgetett délutánonként, kezdtem úgy kinézni, mint egy kísértet, és amikor csak tudtam nappal, akkor aludtam. A maradék időben igyekeztem normális mederben tartani a háztartást, magamat és a gyerekeket is. Szerencsére ez csak két nap volt, átvészeltük, a Kicsi pedig rájött, hogy most már itthon van, és minden oké. Jó is, hogy így lett, mert a hét további része igen mozgalmasan telt.

A Nagynak volt karatevizsga – sikerült, kapott oklevelet –, aztán szerdán volt a Kihívás Napja, amin az egész falu részt vett, a Nagy főleg iskolai szervezésben, de délután a családi versenyeken is ott voltunk. Igaz, csupa olyan szám volt – súlyemelés, talicskázás, hasonlók –, amire én nem éreztem alkalmasnak magamat, de legalább a nagyfiamat sikerült egyes feladatokban benevezni, és nagyon élvezte. Pénteken pedig cirkuszba mentünk: az utcánk végén lévő focipályára érkezett egy kis vándorcirkusz, muszáj volt megnéznünk az előadást.

Kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz az igazi, de ahogy a gyerekeim szeme csillogott, ahogy tapsoltak és örültek, én elsírtam magam a meghatottságtól. És ezt nem biztos, hogy lehetett arra fogni, hogy érzékeny kismama vagyok. Pedig az vagyok, a klasszikus tüneteket produkálom, elsírom magam könyvektől és filmektől, még újságcikkektől is, a gyerekeim kis kedvességeitől pedig különösen.

Ezen a héten estem túl az első laborvizsgálaton is. Ahogy megtudtam, hogy babát várok, elkezdtem tőzegáfonya-kapszulát szedni, nem mindennap, csak amikor terhesvitamint is. A Kicsit várva sokat szenvedtem különféle húgyúti fertőzésektől, ezt akartam megelőzni vele, remélem, sikerült, és a későbbiekben is így lesz. A tőzegáfonyát egyébként a nőgyógyászom javasolta, ezért is szeretem nagyon: mert kedveli és ajánlja a természetes gyógymódokat és a homeopátiát.

Azt hiszem, azt kihagytam a beszámolóból, hogy az előző terhességem óta az orvosom másik kórházzal van szerződésben, szülést tőlünk 50 km-re vállal csak. Kicsit morfondíroztam ezen, hogy akkor orvost váltsak vagy menjek utána szülni, de végül is a harmadik megoldást választottam: vele csinálom végig a terhességet, és ügyeletben fogok szülni.

A Kicsivel is így jártam, csak akkor nem szándékosan: a baba majdnem három héttel előbb érkezett, és a doktor épp szabadságon volt. Semmi gond nem volt, egyetlen orvos volt, akit barbárnak ismertem és szerettem volna elkerülni, ez sikerült, végül egy nagyon kedves doktornővel és egy tündéri szülésznővel szültem – utóbbit szeretném is megfogadni majd. Az orvosomhoz viszont ragaszkodom a hozzáállása, a módszerei, a kedvessége miatt, rá a szülés után is szükségem lesz, ezért nem cserélem le.

A baba neve körül folyamatos eszmecserék folynak itthon. A lánynév persze már az előző terhesség óta készen várakozik, fiúnevet viszont egyelőre nem tudtunk olyan szépet találni, mint a Kicsié. A Nagyé is szép persze, de azt nem együtt választottuk a párommal, nem is illik bele abba a komoly koncepcióba, amink most van.

Ez pedig a következő: két keresztneve legyen, egy szép magyar és egy nemzetközi, előbbi legyen valamennyire becézhető, a névnapja távol legyen a születésnaptól, ami egyben a karácsony is, és mindkét névnek szép jelentése legyen. A Kicsi két keresztneve ennek tökéletesen megfelel, de ugyanezt még egyszer tető alá hozni? Nem lesz egyszerű.

Persze ráérünk még, de nekem valahogy fontos, szeretném megajándékozni pici babámat egy (két) szép névvel. Ez az első, amit kap a szüleitől. Így aztán szegény valamelyik este Gerzsonnak keresztelődött: a Kicsi kinőtt pár cipőjét rakosgattam ide-oda, végül bedugtam egy fiókba azzal, hogy jó lesz majd... Gerzsonkának. Hogy ez hogy csúszott ki a számon, nem tudom, véletlenül sem lesz Gerzson a neve! De azért azóta viccesen így is emlegetjük.

Várandós naptár a Babaneten
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan fejlődik a babád, és Te mire számíthatsz a terhességed során! Bővebben...

A baba fejlődését igyekszem folyamatosan nyomon követni a neten, három babaváró hírlevélre is feliratkoztam, és időnként meg szoktam nézni, mekkora most az átlagos, vele egykorú magzat. A kilenchetes már két centi! Hihetetlen, ezeken az adatokon mindig meghatódom. Van már karja, lába, lassan kész kis ember lesz. A hasam viszont sokkal jobban nő, mint amennyire ez a kis kétcentis emberke indokolná, a héten két utcánkban lakó ismerős anyuka is észrevette, úgyhogy lassan, már ha akarnám, se titkolhatnám – persze nem is akarom!

Éva

Éva , 2011. június 10.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(18 hozzászólás) 

2011 06 10. 11:40
A névválasztásnál mi is fontosnak tartottuk, hogy magyar nevet kapjon, de külföldön is elismert. Ezért lett Zalán (magyar-török) Mátyás (héber,jelentése: Isten ajándéka). Mátyás - Matthias (német), Matthew (angol megfelelője), és védőszentje is van, ez keresztelésnél fontos lehet.


→ válasz erre
2011 06 10. 13:09
Igen, a védőszent is fontos volt nekem is. Mindhárom gyereknek lesz :) Na lassan kénytelen leszek elárulni a fiúk nevét :D
→ válasz erre
2011 06 10. 13:30
Na ez kétszer ment el :D
→ válasz erre
2011 06 10. 15:08
Nálunk is pont ezek voltak szempontok. Meg hogy a második név nagypapa vagy apuka megfelelője legyen és még a dallamosság....minimál elvárások...:-))) Így lett Levente László és Zétény Péter. Előbbi édesapám után, utóbbi édes férjem után.
Én nagyon kíváncsi vagyok a fiúk nevére!!!Elárulod?
→ válasz erre
2011 06 10. 18:17
Nekünk fontos volt, hogy más nyelveken is normális hangzású legyen a "végeredmény", így lett a lányom Anna. Valóban gyakori, viszont minden nyelven van megfelelője, megkülönböztetésre adtunk másik nevet is, ami magyar(Attila anyja volt) Réka
→ válasz erre
2011 06 10. 18:30
Na jó, elárulom :) A nagyfiam Márton, neki csak egy neve van. A kicsi Regő Dániel. Zétény nekem is nagyon tetszik! Dallamosság is fontos volt nekünk is.
Anna Réka is nagyon szép!
→ válasz erre
2011 06 10. 19:28
Nagyon szép név a Regő :) egyik kedvencem.. ez én kisfiam Tamás Barnabás ( a Barnabást használjuk) Apukája után Tamás, a Barnabás meg olyan kedves hangzású:)
→ válasz erre
2011 06 11. 08:54
A név dilemma nagyon ismerős, a lánynév nekünk is adott volt, de okozott egy kis fejtörést amikor a 18. heti uh-n kiderült, hogy bizony ez a gyerek nem lesz Emma bármennyire is szeretném. Munkahelyen épp a naptárt lapozgattam telefonálás közben, és megakadt a szemem a Benő néven. Innentől következetesen Benőnek hívtuk szegényt, és ha kérdezték mi lesz a neve akkor is ezt mondtam...Jeges döbbenet az arcokon, mindenki mondta hogy azta de különleges...azt senki nem merte mondani hogy hülye vagyok, szegény gyerek...azért megkönnyebbültek, amikor közöltem hogy csak vicc volt...:)Tesómmal egyszerre vártuk a fiúkat, így ha együtt voltunk valahol, akkor gyakran Jenőnek és Benőnek neveztük a fiúkat...Mondanom sem kell, az még nagyobb döbbenetet okozott...:)))
→ válasz erre
2011 06 11. 09:35
A név dilemma nagyon ismerős, a lánynév nekünk is adott volt, de okozott egy kis fejtörést amikor a 18. heti uh-n kiderült, hogy bizony ez a gyerek nem lesz Emma bármennyire is szeretném. Munkahelyen épp a naptárt lapozgattam telefonálás közben, és megakadt a szemem a Benő néven. Innentől következetesen Benőnek hívtuk szegényt, és ha kérdezték mi lesz a neve akkor is ezt mondtam...Jeges döbbenet az arcokon, mindenki mondta hogy azta de különleges...azt senki nem merte mondani hogy hülye vagyok, szegény gyerek...azért megkönnyebbültek, amikor közöltem hogy csak vicc volt...:)Tesómmal egyszerre vártuk a fiúkat, így ha együtt voltunk valahol, akkor gyakran Jenőnek és Benőnek neveztük a fiúkat...Mondanom sem kell, az még nagyobb döbbenetet okozott...:)))
→ válasz erre
2011 06 11. 09:36
Ó kétszer küldte el, bocsi, nem volt szándékos...
→ válasz erre
2011 06 11. 15:47
Jenő meg Benő :))
→ válasz erre
2011 06 11. 16:33
Nálunk is ismerős a név-dilemma, a gyakori vezetéknév mellé legyen egy ritka keresztnév, de ne túl közel a szülinaphoz.... A 2 éve dédelgetett lánynevet pont ezért vetettük el, mert egyszerre lett volna karácsony, szülinap és névnap.Szegény gyerekkel már csak nem tolunk ki ennyire! :)

→ válasz erre
2011 06 11. 19:19
Mi még a keresgélésnél tartunk, de remélem hamar a végleges nevén szólíthatjuk a kislányunkat. Szerintem is fontos, hogy a vezetéknévhez passzoljon, ne legyen közel a szülinaphoz. Reméljük a személyiségének megfelelő nevet fogunk választani, várjuk a jelzést a picitől. :)
→ válasz erre
2011 06 11. 22:31
De jó dolog is a név keresgélés. Én legalábbis nagyon élveztem, főleg miután már tudtam/tudtuk, hogy milyen nevet keresgéljünk. A lányomnál még csak az volt a szempont, hogy ne legyen gyakori, és ne nagyon lehessen becézni. Hát ezzel jól mellényúltunk, mert bár az ő születési évében még nem volt vészes, de a következő évtől az egyik leggyakoribb lány név lett. Na nem titkolózom, Lara lett a neve. A fiamnál a korábbi szempontokon kívül még az is fontos volt, hogy magyar név legyen. Nekem az általatok említetteken kívül még nagyon tetszett a Bulcsú, és a Zétény is. Mindkettő nagyon jól passzolt volna a vezetéknévhez, de sajnos a férjem és a lányom leszavazott, Keán lett a fiúnk. Persze azóta már megszoktam, és tetszik is, csak a vezetéknévvel vannak problémáim:)) Sikeres névválasztást kívánok nektek:)
Jah, a Keán itt még mindig nincs benne a névkeresőben:/
→ válasz erre
2011 06 14. 17:45
Név dilemma.:-) Hát igen , nálunk is van/volt, bár úgy néz ki talán meg van a befutó. Kritériumaink: ne legyen közel a szülinaphoz, rövid, a vezeték névvel jól hangozzon.....lehtőleg ne legyen ékezetes, külföldön is viszonylag ismert, ne a legmodernebb, inkább hagyományos.....:-)...oh biztos volt még csak most nem is jut eszembe
→ válasz erre
2011 06 15. 10:11
szia :) mi is a harmadikat várjuk, kislányom Holly kisfiam Ármin a választás egyszerűen nehezebb mint az ember gondolná a férjem azt mondta ha fiú legyen Kökény vagy Bököny :D na persze ez csak vicc, nekem nem fontos, hogy magyar legyen vagy a jelentése nekem az fontos hogy ne hívják minden második gyereket úgy mint az enyémet, a Holly itt az anyakönyvvezetőnek annyira tetszett hogy utánanézett és Ausztriába csak az én lányomat hívják így, most nagyon kislányt szeretnék ma talán kiderül 16 hét 3 napos vagyok. :)
→ válasz erre
2011 06 15. 21:41
A Benő az gáz név? Nekem az unokaöcsém Benedek és mi Benőnek hívjuk és valahogy sosem gondoltam,hogy az olyan mint a Rezső,jenő, Dezső... a Benő szerintem aranyos...no mindegy..
Én naponta felteszem a kérdést a férjemnek,hogy na mi legyen a neve? Mire ő mindig azt válaszolja,hogy még nem tudjuk,hogy fiú-e vagy lány (nem hiszi el,hogy én már láttam kukit....), így egy helyben vagyunk,de végülis még van fél év:)
→ válasz erre
2011 06 17. 10:28
Becézésként talán nem gáz a Benő, én is szoktam úgy hívni Bence nevű keresztfiamat, de azért anyakönyvezett névnek nem adnám azt hiszem...nekem tényleg Jenő,Rezső, Dezső kategória...:)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X