Terhesnapló 2. – És ekkora pocakod van?

Ez a hét kellemes és nyugodt volt, bár a munkák még mindig zajlanak. Rám tört a vágyakozás az apró babaruhákkal, holmikkal kapcsolatban, és mivel egyelőre a meglévők előszedése nem állt módomban, nincs más hátra: vásárolni fogok. De nem találtam olyat, amit igazán Csongorénak éreztem volna, és mivel sok-sok ruha várja, újból csak egyet-kettőt szeretnék beszerezni, vagy ami az évszak miatt kell majd. Bundazsákom egy márciusi és egy augusztusi gyerekkel még sose volt például. Úgyhogy egyelőre mégse vettem neki semmit, viszont készül az első takarója, kockás és bárányos lesz.

Elkezdődött az ügyintézés és papírmunka is. Végre sikerült rávennem a páromat –úgy tíz hét után –, hogy érdeklődje már meg a munkahelyén, mire van szükség a magzat után járó adókedvezményhez. Mivel nem vagyunk házasok, apasági nyilatkozat kell hozzá, amihez viszont igazolásra van szükség a terhességről és a fogantatás időpontjáról. A Kicsinél a kórház meddőségi ambulanciáján adták, ott dolgozott az orvosom asszisztense. Ő most is ott dolgozik, viszont a dokim már nem, így nem adhat. A dokim magánrendelésen szintén nem.

Pironkodó telefon a szülésznőnek, szegénynek igazán nem az lenne a dolga, hogy ilyen kérdésekre válaszoljon. De menjek csak be a kórházba, ahova ultrahangra is járok, majd az aznap ott dolgozó orvos ad. Bementem, vittem a Kicsit is, két óra várakozás után egy asszisztens el akart küldeni, hogy ezt majd a kezelőorvos, ahova járok. Na ne, mondtam neki, itt várok két órája, ne küldjön már el. Megvárhattam az orvost, aki jó fej volt és egy szó nélkül adott igazolást. Az önkormányzatnál körülbelül félóra alatt elintéztük a többit, így K. hivatalosan, másodjára is apa.

Közben a könyvelőmmel megtettük az első lépéseket annak érdekében, hogy Csongor után is járjon majd TGYÁS és GYED, remélem, tényleg mindent jól csinálunk, és zökkenőmentes lesz a dolog. A papírmunkát nagyjából a szülésig el is felejthetem.

A héten olyan melankolikus lettem. És álmodó is, a szó szoros értelmében. Szinte minden éjjel álmodom valamit. Ezek nem tipikus várandós álmok, amikről sokat olvasni és nekem is voltak az előző terhességeim alatt. Amikor a kismama a szülésről, a babáról álmodik, vagy extrém dolgok fordulnak elő vele álmában - én például a Kicsivel többször álmodtam, hogy kiscicát szülök. Most inkább mintha valami belső feldolgozó folyamat zajlana.

Meg nem történt történeteket álmodok létező emberekkel, általában rokonokkal, barátokkal, családtagokkal kapcsolatban, hosszan, színesen, részletesen kielemezve, pozitívot-negatívat is. És nagyon élénken - néha ébredés után szinte meg kell ráznom magamat, visszatérnem a valóságba, felfognom, hogy amit álmodtam, az valójában nem történt meg. Viszont elgondolkodtatnak. Mintha helyre raknám a kapcsolatomat például a szüleimmel, mintha kiálmodnék magamból nyomasztó élményeket, így megszabadulva tőlük. Pedig a konkrét élmények nem is történtek meg úgy, ahogy az álomban, de valami lehet mögöttük, mert kifejezetten felszabadító hatásuk van.

A szó nem szoros értelmében pedig álmodozó lettem, filozofálgató, tervezgető. Sokat gondolok a szülésre, ahhoz képest, hogy még csak 22 hetes vagyok, talán túl sokat is. Sokat is olvasok róla, talán emiatt is terelődnek errefelé a gondolataim. Meg azért, mert hatalmas a pocakom, tényleg. Bár persze láttam már nagyobbat is, de az én eddigi pocakméreteim alapján ránézésre a jelenlegihez 8-10 hetet simán hozzá lehetne adni.

Voltam egy 30. hetes, első babás barátnőmnél a héten, körülbelül egy méretben vagyunk. Pedig ő olyan 12 kilót gyarapodott eddig - vékonyabban is kezdte, mint én -, én meg egyet. Ha belenézek a tükörbe, bevillan, hogy uramisten, mindjárt szülni fogok – aztán rájövök, hogy ja nem, még négy hónap. Néha aggódom: biztos minden oké odabenn, nem nyílt-e tovább a méhszáj a legutóbbi állapotánál, ami többedszer szülőknél normális volt még, vagy hogy egyszerűen nem pukkad-e ki a magzatburok Csongor egy-egy erőteljesebb mozdulatától – amiről persze amúgy tudom, hogy nagy hülyeség.

Közben, hogy ne aggódjak annyira, tervezgetek is. Például a szülést: a Kicsi születése gyönyörű volt, attól már csak egy-két apró részletben tudnék eltérni. Ha a legvégén nekem már nincs kedvem kimozdulni abból a helyzetből, amiben éppen vagyok, akkor ne kelljen, hadd szüljem meg Csongort úgy, ahogy ott és akkor jó. Vagy hagyják többet meztelenül a mellemen születése után. Néha tartok attól, hogy nincs választott orvosom, de a Kicsinél se volt ott, most viszont van szülésznőm, benne nagyon bízom!

Olyan gondolatok is megfordulnak a fejemben, hogy mi lesz, ha. Mi lesz, ha harmadszorra alakul valami rosszul? Mi lesz, ha a szoptatás nem sikerül úgy, ha neki adnak valamit a kórházban, ha valami olyan történik, amire nincs ráhatásom? Ilyen szempontból is elég jó a kórház, azért szülök most is itt, mert két éve maximálisan elégedett voltam. De ehhez kellett, hogy a Kicsi 24 órában velem legyen, és csak néhány látogatás tíz-tíz percére bízzam a csecsemősökre. Meg hogy ne első gyerek legyen, és fel legyek vértezve némi tapasztalattal, információval. Ez mondjuk, most duplán meglesz.

Csongor hihetetlenül aktív és tényleg erőteljes tud lenni már most, néha szinte el sem hiszem, hogy még csak 22 hetes. Ahhoz képest, amennyire vártam az első mozgásait, és amennyire későinek találtam harmadik babával a 18. héten, nagyon hirtelen ez a változás. A méhlepény körülbelül a köldököm túloldalán lehet, mert ott érzem halványabban, de néha még ennek paplanján is keresztülbokszol. Egyik este moziban voltunk, Csongor körülbelül a film felénél felébredt, és a második felében módszeresen körberugdalta, bokszolta és zongorázta a pocakomat, nagyon látványos volt.

Ma rákérdezett az ismerős postás, aki egy 40 körüli nő, hogy mikorra várom a babát? A válasz hallatán, miszerint karácsonyra, elkerekedett a szeme: - És ekkora pocakod van? Pedig aznap én magam éppen nem is láttam óriásinak. Imádom a nagy pocakomat, büszke vagyok rá, még ha nehezebb is néha cipelni. Vállalom!

Éva

Éva , 2011. szeptember 09.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?