Terhesnapló 2. – Mikor lesz az, amikor nem csinálok semmit?

A múlt héten ott hagytuk abba, hogy másnap már nem fogok csinálni semmit, ugye? Persze megint nem jött össze. Reggel korán keltem, fél kilencre volt időpontom a fodrászhoz. Mire hazaértem, kaptunk a szomszéd nénitől két rekesz paradicsomot, ami neki már felesleg volt, úgyhogy sürgősen nekiálltunk anyósommal befőzni. Lett tíz üveg paradicsomlé, amit én csináltam meg, és anyósomra vár a többi. Jó, hogy tegnap takarítottam ki szépen a konyhát, és ma már paradicsomban úszik az egész.

Most gondolkodom, hogy mikor lesz az, amikor tényleg nem csinálok semmit. A lakás még mindig nincs az eredeti állapotában, mert a munkásaink egy hetet kihagynak most, és anyósom konyhája még mindig a mi nappalinkban lakik. Azért ma ki szeretnék hozni a gyerekszobából egy adag nappaliba való kisbútort, lámpát, ezt-azt, és ott alakítani a rendet. Hiszen az iskola miatt a nagyfiamnak normális körülmények között kellene tanulnia az íróasztalánál.

Pár nap múlva betöltöm a 24. hetet. Ami egy újabb mérföldkő, egy újabb kő, ami leesett a szívemről: ha megszületne Csongor, már nem vetélésnek számítana, hanem szülésnek, és elméletileg életképes lenne, mindenesetre napról napra több esélye van már az életben maradásra, sőt, az egészségre is. Ha lehet hinni az ultrahangos súlybecslésnek, a múlt heti eredmény nagyon jó, akármennyire is nincs étvágyam és nem hízom – ma reggeli mérlegelésnél +1,9 kg volt –, ő bizony nő.

Persze remélem, azért túl nagy nem lesz, hanem tudja majd, hogy mikor jó neki és nekem is, és akkor szépen megszületik. Jó érzés, nagyon jó ez, hogy egyre több esélye van. Készülődik, sokat kell még nőnie, én pedig egyre inkább úgy gondolhatok már rá, mint kisbabára, nem úgy, mint icipici magzatkára. Lassan szívesen vásárolnék is neki, mert persze addig még mindig nem jutottam el, de szeretnék! Mondjuk még nem is késtem le semmiről.

Fontos állomás az életünkben az is, hogy a Kicsi kétéves korára szépen, lassan, szinte észrevétlenül leszokott a szopizásról. Tényleg alig észrevehetően zajlott a dolog, az esti szoptatás elhagyása óta már reggel és délután sem kérte mindig, én pedig elkezdtem nem kínálni. Bár olyan is volt, hogy kínáltam és ő nem kérte, illetve a szoptatással töltött idő is egyre rövidült, az utolsó alkalmaknál már csak párat kortyolt az illendőség kedvéért. Sok rendszer sem volt benne, egyszer reggel kért, máskor délután, aztán jöttek olyan napok, amikor egyszer sem, majd a születésnapja utáni napok egyikén döbbentem rá, hogy tulajdonképpen már napok óta nem szoptatok.

Jó volt ez így, nagyon jó, és teljesítette azt a vágyamat, hogy őt is kétéves koráig szoptathassam, mint a bátyját, és egy kicsit még talán büszke is lehetek magamra, hiszen így végül a várandósságom 23. hetéig szoptattam. Most, a 24. héten éreztem meg, hogy ez teljesen és tényleg végleges, amikor egy éjjel felébredt, felsírt, és nem a cicit kereste, hanem inni kért, és utána szépen lefeküdt újra aludni.

Úgy érzem, a soraimból süt a fáradtság, és való igaz, ez most az egyik alapérzésem, de mellette ott van ám a boldogság is. Meg az aggodalom, hogy hogyan is lesz. Ez vagyok én most: egy fáradt, boldog és aggódó kismama.

Elmentünk a barátnőmhöz, ahol kibabáztam magam, és szerencsére Regő is imádta Gábort. Gábor két hónapos múlt, öt és fél kiló, szóval nem is olyan picike, de azért mégis. És elképzeltem, hogy egy újszülött még mennyivel kisebb nála, hihetetlen. És pici, puha, illatos... Nagyon jó volt babázni, gyakorolni egy kicsit.

Sokat vezettem, jó fárasztó nap volt, és a végén megint ott tartottam, hogy jaj mikor lesz az, hogy nem csinálok semmit, de már láttam a fényt az alagút végén. Voltunk még a Kicsivel a kétéves státuszon, védőnőnél és gyerekorvosnál is, a védőnő engem is megnézett – végre hallottam Csongor szívhangját, még sose hallottam eddig, olyan jó volt! És a Kicsinek is tetszett, először mintha megijedt volna, hogy mit csinál velem a védőnő, és közölte vele, hogy „Védőnéni, ide csücsülj”, azaz menjen onnan és hagyja békén anyát, de amikor én is mondtam neki, hogy jöjjön, hallgassa meg Csongor babát, akkor már vigyorgott nagyokat. Délután pedig megvolt a titkos kismamafotózás, különös élmény volt, remélem, a képek is szépek lesznek, jó sokféle készült.

Már csak 16 hét van vissza ebből a terhességből, kicsit ijesztően hangzik! Meg kell fogni a pillanatokat, nem szabad, hogy elrohanjanak mellettünk! Szerencsére az elmúlt időszakból úgy tűnik, sikerült sok szépet kihozni mindenkinek. Szép nyarunk volt, függetlenül a több hetes eső, hideg időtől, majd a több hetes negyvenfokos kánikulától. Volt benne sok kirándulás, program, együtt töltött idő, ami nagyon fontos, és egy pocak, ami a nyár végére szépen kikerekedett, és egy egészséges kisfiú rugdalózik benne. Ezek után állok az ősz elébe!

U.i.: Máig adtam magamnak határidőt, hogy időpontot kérjek a fogorvostól. Úgyhogy most felemelem a telefont... Ez elé nem állok olyan könnyedén.

Éva

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Éva , 2011. szeptember 23.
 
 
 

Hozzászólás

Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?