Terhesnapló 2. - Egy gyerek összeköt, kettő még inkább összefog

Múlt héten bemutatkozott Éva, a Babanet új kismamája. Terhességének első hét hetéről hosszabb beszámolót írt, ennek olvashatjátok most a második részét. A héten még egyszer jelentkezik majd a nyolcadik hét krónikájával, utána pedig hetente egyszer olvashatjátok, mi történik Vele és a harmadik gyermekkezdeménnyel, Pöttyel. Meg persze a Kicsivel és a Naggyal, és az egész családdal.

Nem egészen egy hét múlva a Nagy bárányhimlősen jött haza az iskolából. Irány a gyerekorvos. Rögtön bevillant az agyamba, hogy meg kell kérdeznem, nekem, a babának nem árt-e ez a vírus. De azt mégse hagyhatom, hogy a fiam ebből a kérdésből, meglepetésszerűen tudja meg, hogy kistestvére lesz. Így aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy épp a kaput nyitottuk, amikor ezzel a rövid felvezetéssel megmondtam neki. Ugrált örömében, nagyon boldog volt.

A doktornő szerint, ha én már voltam bárányhimlős, akkor semmi bajunk nem lehet. Helyes, én úgy emlékszem, voltam, de azért fel kéne hívnom anyukámat. Hátha nem kérdez rá. Fel is hívtam, ő is megerősített, hogy már voltam bárányhimlős – és nem kérdezett rá, én nem bírtam ki: Anya, azért kérdezem, mert terhes vagyok! Belesikított a telefonba. Pedig a munkahelyén ült. Szerinte biztos lány lesz, és különben is, de jó, pont valamelyik nap morfondírozott azon, hogy egyik gyerekének se lesz három gyereke, mint neki. És tessék!

Másnak már igazán nem akartam elmondani, csak ha már én is láttam. De azért a legjobb barátnőimnek, akikkel a kicsiket együtt vártuk, mégiscsak megírtam. És kiderült, hogy közülük az egyikkel megint együtt fogjuk várni, de jó! Ja, meg este még a párom, K. is elmondta az apukájának, ő nagyon tud titkot tartani. Na, szerinte ikrek lesznek, az lenne még csak a móka!

Aztán már csak érett bennem az öröm, néha persze az aggodalom is, de egyre inkább az öröm. Hogy milyen csoda ez. Hogy két embernek, akik az első közös gyerekükért mindent megtettek - mindenfélét szedtek, orvosokhoz és vérvételekre meg egyebekre járkáltak, nem fürödtek meleg vízben és a többi -, most minden nehézség nélkül, szinte észrevétlenül megfogan egy babájuk. Hogy egy gyereke azért az emberek nagy többségének lesz, kettő kell, mert kell a testvér, de a harmadik, az már ráadás, hab a tortán, egy nagy plusz az élettől.

Hogy én, aki két apától szült két gyereket nagy korkülönbséggel, végre átélhetem, milyen a terhességet, a szülést, a picibabás korszakot ugyanazzal az emberrel, ugyanazzal a társsal megélni. Közös emlékeink lesznek, tudunk majd cinkosan egymásra nézni és emlegetni, hogy amikor a Kicsivel itt és itt tartottunk.

Egy gyerek is összeköt, de kettő még inkább összefog. Ugyanennek a másik oldala, hogy ez a két kicsi édestestvér lesz, megtapasztalhatom, milyen is az. Igaz, a Nagy és a Kicsi testvérkapcsolatában sem látok eltérést az édestől, hiszen együtt laknak, imádják egymást, ráadásul nagyon hasonlítanak is, de azért mégis. És milyen vicces lenne, ha a két szőke, kék szemű, rám hasonlító fiú után kapnánk egy apjára hasonlító harmadikat, és az emberek azt hinnék, az első kettő az édestestvér.

Ilyeneken morfondíroztam az első napokban, aztán egyre határozottabb jeleket kezdett mutatni ez a pici baba. Egyre nehezebb kitalálnom, hogy mit tudnék megenni vagy meginni. Hányás szerencsére nincs, egyik fiúval se volt, de hányinger, émelygés főleg a Kicsivel igen, most még egy kicsit erősebben. Nagyon nehéz eldönteni, mi az, amit éppen meg tudnék enni, gyakorlatilag semmit sem kívánok, aztán az éhenhalás határán beugrik valami, ami általában épp van otthon, vagy el tudom készíteni.

Kivéve egyik este, amikor sült krumplit ettem volna, de úgy éreztem, az olajszagtól rosszul leszek, hát az én drága párom hozott nekem a városból sült krumplit készen, frissen, melegen. Az első ilyen sztori kipipálva, eddig csak filmeken találkoztam azzal, hogy a kívánós kismama elszalasztja ezért-azért férjeurát. De azért általában megússza. Csak az én napjaim telnek azzal, hogy jaj, mit ennék. Ma például a kinti tavaszi illatoktól a tárkonyt kívántam meg, úgyhogy tárkonyos krumplilevest főztem.

Közben eljött a temetés napja is. Sokat gondoltam a kisbabámra, és sok vigaszt merítettem belőle. Biztosan nagyon örült volna a dédapja a legújabb dédunokának, szerette mindegyiket. Így majd odafentről gyönyörködik benne. Azt hiszem, sikerült elfogadnom a halálát, szép, hosszú élete volt, és békében, méltósággal ment el. A temetés is szép búcsú volt, azt hiszem, nem érte nagy stressz a babát, csak annyi gyász, szomorúság, amennyi kell ilyenkor.

A temetésre a Nagy bárányhimlője teljesen elmúlt, már csak néhány maradék, beszáradt pöttynek maradt. A Kicsié pedig épp a temetés utáni napon, szombaton jött ki, aztán vasárnap erősödött, és hétfőn talán még egy kicsit ráhúzott. A Legkisebb miatt nem aggódom, ő jelzi, hogy jól van, és kapaszkodik.

Legkisebb egyébként az előzetes keresztségben a Pötty munkacímet kapta. Először elkezdtem Pöttömözni, aztán ahogy nézegettem a méretét öt-hat hetes kora körül, rátaláltam erre a Pöttyre. Talán kicsit lányos, de nekem tetszik, és egyéni. Ha pedig kiderül a neme, úgyis a nevén fogjuk szólítani, úgyhogy addig maradhat semlegesnemű Pötty.

A neme egyébként meglepő, de annyira mindegy most! Amíg nem fogant meg, nagyon kislányra vágytam, azért fohászkodtam. Még a pozitív teszt utáni első napokban is. Aztán – talán dacból, hiszen tudom, hogy szinte mindenki a kislányért drukkol – a még nem is sejtett, esetleges fiam nevében, védelmében is egyre jobban örülnék egy kisfiúnak. Három fiú nagyon jól ellenne egymással! És a fiúkhoz már úgy hozzászoktam.

Meg persze vannak praktikus szempontok is, a ruhaöröklés, a játékok... Így aztán mára eljutottam addig, hogy teljesen mindegy. Hiszen a kislány meg pont azért lenne szuper, mert olyan még nincs, megtapasztalnám azt is, és a praktikus szempontok ellentéte: az öltöztetés, fésülés, és hogy végre babázhatnék, főzőcskézhetnék valakivel.

A számításaim szerinti betöltött hetedik héten mentem először orvoshoz. Pontosan 7 hetesnek és egynaposnak számoltam a babát, az orvos pedig 6 hét és 5 naposnak Ő azzal a módszerrel számol, hogy az utolsó menstruáció első napjához hozzáad egy évet, levon három hónapot és hozzáad egy hetet, így pontosan karácsony, Szenteste jött ki a szülés várható idejének. A baba gyönyörű, 10,1 mm-es, láttam a dobogó szívecskéjét, a szikhólyagot és a köldökzsinór kezdeményét is. Azon a három nap számításbeli különbségen semmi nem múlik, innentől én is így számolom.

A baba mérete egyébként a két számítás közé esik, 6 hetes 6 naposnak felel meg. Van egy fertőzésem, ez már meg se lepett, sajnos mindegyik terhességet így kezdtem, valószínűleg hajlamos vagyok ezekre a dolgokra, pedig nagyon vigyázok. Antibiotikum-kúrát kaptam, remélem, gyorsan segít, mellékhatások nélkül. Ami viszont meglepett: hátrahajló lett a méhem, eddig nem volt az. Az orvosom szerint többedik terhességnél, a rostok, szövetek lazulásával előfordul, nem probléma, majd kiemelkedik. Érdekes, hogy elméletileg hátrahajló méhvel nehezebb teherbe esni – ennek ellenére nekünk ez a baba sokkal hamarabb jött, mint a Kicsi.

A vizsgálat után volt az iskolai anyák napja – gyönyörű volt, végigsírtam az egészet, hiába a rutin – számoltam, ez már az ötödik ünnepségem volt. De most egészen más volt: idén sírhattam végig először a harmadik babám ultrahangképével a táskámban.

Tegnap aztán eljutottam a védőnőhöz is, a Kicsit is ideje volt megméretni, nem is olyan kicsi már. A védőnőm – szintén Éva – nagyon örült a harmadiknak, rögtön adott is kiskönyvet, vérnyomást mért, kikérdezett, majd átsétáltam a szomszédos háziorvosi rendelőbe, ahol az asszisztens EKG-t csinált és adott egy kupac beutalót – beindult a nagy gépezet.

Éva

2011. május 31.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2011 06 01. 14:11
Miközben olvasom, potyognak a könnyeim. Nagyon örülök, hogy ilyen boldogan, szeretettel várjátok a harmadikat, nagyon drukkolok, hogy minden rendben legyen.
Az én második terhességem, az édesapám halálával kezdődött, ezért is hat meg ennyire a történet. Talán furcsa, de nekem a második terhességem könnyebb volt, pedig még most sem tudtam igazán elengedni apukámat. Főleg, hogy a második kisfiam, - aki hamarosan egy éves lesz -, teljesen olyan, mint az apukám. Külsőre is, és a természete is.
Kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogy eltervezitek. Jó egészséget és sok örömet a lurkókban!
→ válasz erre
2011 06 03. 15:42
Bea, köszönöm, nagyon szépet írtál. Érdekes dolgok ezek, én sem bánnám, ha a harmadik babám a dédipapájára hasonlítana, nagyon szerettem őt. Neked is minden jót kívánok!
Éva
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X