Terhesnapló 2. - Születésnapok

A 23. hét elején folytatódtak a nyugodt napok, csak én voltam nyugtalanabb, érzékenyebb, sőt volt, amikor hisztisebb is. Sokszor vigyorogtam magamon, hogy már megint miken hatódok meg a sírásig. A Kicsinél most nagy kedvenc lett Halász Judit: Csiribiri című koncertlemeze, tévét nem nézünk, de ezt szívesen bekapcsolom neki. Azzal teljesen rendben vagyok, hogy A dal ugyanaz marad című számon sírok, még a testvéres számokat is meg tudom magyarázni magamnak, de hogy a Bóbitán?

Meg úgy általában, volt olyan nap, hogy a felét végigsírdogáltam kisebb-nagyobb intenzitással meghatódásból vagy megbántódásból valamiért. De amikor a hiszti tört ki belőlem, és láttam is magamat kívülről, hogy most bizony hisztizek, na az nem volt szép, és kicsit értetlenül is állok magam előtt. Ráfogom a hormonokra, mert csak az lehet, és remélem, nem maradok így.

Az álmaim egyébként megvannak, ugyanolyan intenzíven álmodom, mint a múlt héten, de ettől függetlenül jól alszom, csak mélyen benne vagyok közben ilyen történetekben. Szerencsére az, amit sok kismama emleget, hogy éjjel többször is fel kell kelniük vécére menni, engem elkerül. Remélem, ez így is marad, a korábbi terhességeknél is nyugodtak voltak az éjszakáim, pedig iszom sokat. És mivel a Kicsi szerencsére néhány hete stabilan hagy aludni, így én is alszom nyolc órákat egyben.

Sikerült végül ráállnom a zöld teára! Jó ideig kísérletezgettem, hogyan lenne jó nekem, és néhány napja végül sikerült, megtaláltam a megfelelő arányokat – meglepően enyhe teára van szükségem – és most napi fél liter zöld teát iszom kávé vagy kóla helyett, pici nádcukorral, pici citrommal, és nagyon elégedett vagyok magammal. Sőt, olyan nap is volt már, hogy semmi ilyesmit nem ittam.

Most volt az én születésnapom, aminek megünneplésére már hónapokkal ezelőtt megszerveztem, hogy a nagyfiammal elmehessünk a Várba, főleg a Nemzeti Galériába. Most végre sikerült, leírhatatlan élmény volt. Aztán bebarangoltuk a Várnegyedet, voltunk még a Hadtörténeti Múzeumban és a Telefónia Múzeumban is, kívülről is megnéztünk egy csomó szép épületet, meg persze a kilátást. Szuper nap volt, különösen élveztem, hogy a Naggyal milyen jól lehet múzeumot látogatni. Persze nem kötötte le minden, de akkor is jól viselkedett, köszönt, nem rohangált a termekben. Igazán szép nap volt!

Másnap viszont a Kicsi születésnapja volt, kétéves lett. Ahogy ekörül forogtak a gondolataim a megelőző napokban, azt majdnem elfelejtettem, hogy orvoshoz is kell mennem. Úgyhogy volt egy kis kapkodás és rohanás, de lett torta, fagyi, az ajándék már megvolt, és még az orvoslátogatás is rendben lezajlott.

Csongor baba megint nagyon szép volt az ultrahangon, már egészen dundi kis babának láttam, nem is véletlen, 6 centis fejátmérővel és 4,5 centis combcsonttal a súlya 681 gramm, miközben a babaváró hírlevelem a 23 hetes baba súlyára azt írja, hogy több, mint fél kiló. Hát igen, tényleg több. Nem is kevéssel.

Olyan érdekes most az egyensúlyozásom a két kicsi gyerekem között... A Nagyra úgy érzem, most elég idő jutott. A Kicsi szülinapja előtt viszont folyamatosan úgy éreztem, valahogy nem foglalkoztat most annyira ez az ünnep, mint illene, vagy mint tavaly az első születésnapja. Akkor nosztalgiáztam, napjában többször néztem az órát, és visszaemlékeztem, hogy egy évvel azelőtt éppen hol tartottunk... Most meg, ha eszembe jutott a születése, rögtön az előttem álló szülésre asszociáltam róla, szóval ha szülés, akkor nekem most sokkal inkább Csongoré, mint a Kicsié.

Ez elszomorított, valahol igazságtalannak éreztem a Kicsivel szemben. Így őrlődtem magamban, amikor is végül felvirradt a születésnap, és a Kicsi tortáját sütve, ajándékait csomagolva az orvost majdnem elfelejtettem. Magamban vigyorogtam, na tessék, ezek szerint a születésnapján mégiscsak a kétéves körül forog a világ bennem is, és talán nem is kell annyira nosztalgiázni, meghatódni egy második szülinapon, mint egy elsőn. Az első, az mégiscsak az első.

Közben mindennap számolgatom, hogy ki mikor mennyi idős lesz. Amikor a Nagy megkezdi a harmadik osztályt, a Kicsi kétéves és a Legkisebb 23 hetes. Amikor jövő ilyenkor a Kicsi megkezdi az óvodát, a Nagy a negyediket fogja, Csongor pedig nagyjából kilenc hónapos lesz. Hogy lesz a tél, a tavasz, milyen szülinapi programot fogok kitalálni március elején a Nagynak a két hónapos Csongorral, és általában hogyan alakul majd az életünk. Érdekes, időnként kicsit félelmetes gondolatok ezek, még mindig tartok a kis korkülönbségtől, és mindent elolvasok, ami ezzel kapcsolatos.

Remélem, a Kicsi szépen elfogadja majd a testvérét, és rendben átevickélünk a nehézségeken. A Nagy miatt nem aggódom, ő már rutinos nagytestvér, csak arra kell majd figyelnünk, hogy mindenképpen jusson majd rá idő - saját, külön idő is. Ilyen szempontból szerencsés, hogy pont a téli szünetre születik meg Csongor, egy ideig nem lesz iskola, nem rögtön a koránkelős-leckeírós rutinnal kezdünk.

Szóval ilyen gondolatok közepette jöttem hazafelé az orvostól, beszereztem még ezt-azt, itthon felfújtam egy tucat lufit, kitakarítottam a konyhát, szépen megterítettem, aztán ünnepeltünk, játszottunk, és minden szép volt és jó volt. Holnap pedig tudjátok, mit csinálok? Semmit!

Éva

Ha tetszett a cikk és van kedved, csatlakozz a Babanet Facebook rajongói oldalához is!

Éva , 2011. szeptember 16.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2011 09 16. 14:02
Tudod, a kicsi korkülönbség egyszerűen JÓ! :)

→ válasz erre
2011 09 16. 15:01
Hát remélem :)
→ válasz erre
2011 09 17. 20:31
Meg tudom erősíteni,valóban jó a kicsi korkülönbség.Olykor persze,ideg-fel-örlő,de mégis...
Az én gyermekeim egymás után jöttek,2007,2008,2009.Mielőtt valaki megkérdezné,egyikük sem a véletlen műve.Így akartuk a férjemmel,így lett.Célzottan,céltudatosan.S nagy szerencsére,mind akkor fogant,amikor akartuk.A véget nem érő,nagy szerelem-ilyen-nekem.
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?