Terhesnapló 3. – Áldásból terhesség

Szombat reggel, 37 hetes várandósként belevágtam a Micó érkezése előtt utolsó vidéki kiruccanásba, természetesen családostul. Szegeden látogattuk meg apukámékat. Az utazás maga nem volt egy leányálom, feltettem a lábam a szélvédőre, de még így is dagadt rendesen a 34 fokban. Hétfőre vált egészen aggaszóvá a lábdagadás, mert hiába a hűs, légkondicionált hálószobámban eltöltött, relatíve nyugodalmas éjszaka - a kétóránkénti pisilést nem számítva -, reggelre sem húzódott vissza az ödéma. Azóta úgy néz ki a lábam, mintha frissen sült cipóból kiállna öt darab kidurranás előtti másodperceit élő minivirsli.

Komolyan mondom, ez a szülés-dolog pontosan úgy van kitalálva, hogy az ember a végére még komplikációk fellépése nélkül is annyi kényelmetlenséggel szembesül, hogy alig várja már, hogy szülni mehessen. Ez az érzés természetesen teljesen elképzelhetetlen a boldog virulásban élő félidősök esetében, akik naivan azt hiszik: örökre el tudnák viselni ezt az áldott állapotot. Rossz hírem van lányok, az áldás az utolsó négy hétbe érve orvul terhességgé változik.

Kacsázok, mint egy hascsikarásos pingvin, sehogy sem jó létezni, feküdni és ülni egyaránt kényelmetlen. Még az állás, a mozgás esik a legjobban, de attól dagad ugye az ember lába. Az ágyról leszállni már nem lehet, csak lefolyni, az autóból pedig kifolyni… Egyfolytában melegem van, és viszketek, mintha apró hangyák mászkálnának a pocakom bőrén. Ráadásul óránként kötelező a mosdóhasználat, mert ha ezen az időintervallumon túl öklöz rá a drága gyermek a húgyvezetékedre, akkor már csak az inkontinencia betét védhetne meg a megaláztatástól.

Ráadásul valóban gyanús, hogy Micó nagyobb lesz az én kis három kilós Csanimnál, ugyanis a lába olyan helyekre is elér, ahol nem is gondoltam, hogy az embernek lehet a méhe. Nagyon durva!

Szerdán reggel volt esedékes a második ctg vizsgálatom, ahol okulva gyermekem múltkori szundikálással töltött perceiből, betömtem egy kétméteres csokit, és teleittam magam cukros üdítővel. Szegény gyerek az inzulinsokk hatására ugrált, mint egy jobbfajta bakkecske, ilyet nem is láttam tőle azóta, hogy jó néhány hete igencsak leszűkült az élettere. Csalódásom leírhatatlan volt, mikor ezek után bejött a szülésznő, és közölte: ez a kisgyerek nem valami mozgékony! És valóban, a ctg grafikonján egy kvázi egyenes vonal látszott – megszakításokkal. Mondanom sem kell, hogy ezeknek a szakadékoknak a helyén kellett volna lennie a mozgásnak, ha a gyerek nem dobta volna le magáról az érzékelőfejet a nagy ugrálásban. Mindenesetre megesküdtem mindenre, ami szent, hogy mozog rendesen a gyerek, így elengedtek.

Kismami relaxáció alatt pedig a bölcsiből kerestek: Csani nagyon nyűgös és fáj a szája. Hogyhogy fáj a szája? Ja, hogy aftás szájfertőzés ütötte fel a fejét az intézményben – nos, ez sok mindent megmagyaráz. Sajnos Csani esetében is ez lett a gyerekorvos által felállított diagnózis. Így a héten itthon maradunk. Szegénynek nagyon fáj az evés, és sokat nyűglődik, de azért hősiesen viseli. Igyekszem nem elkapni tőle, az most igazán nem jönne jól. Úgyhogy szépen, okosan kúrálgatom, mindent bevetek, ami emberileg lehetséges: kamillás öblögetéstől a durvább ecsetelésig. Ismét megállapítom, hogy nincsen annál rosszabb, mint amikor az ember gyermeke beteg, és fájdalmai vannak. Lekopogom, Csaninak bivalyerős az immunrendszere, egy éve lesz lassan, hogy utoljára lázas volt.

Csani egyébként rendkívül kedves korszakát éli, és most már mindennapos téma lett nála a kistestvér kérdése. Odabújik a pocakomhoz, simogatja, és hallgatózik, hogy mond-e valamit Micó. Ezenkívül folyamatosan tudósítanom kell Micó babát Csani aktuális érzéseiről és cselekedeteiről. Egész nap szól a Csani rádió: "Anya, mondd meg Micó babának, hogy..." és a hogy után azt kell mondani, hogy ő, mármint Csani éppen mit csinál. Például: "Micó, képzeld, Csani épített egy garázst" Vagy "Csani azt mondta, hogy éhes" meg "Csani kitakarózott" Így Micót minden pillanatban pontosan tisztában lehet azzal, hogy az ő nagy és okos bátyja éppen mit csinál. Sokszor simogatja és puszilgatja a hasam „Micóka!” felkiáltással, és már az is elhangzott, hogy ha Micó sírni fog, hogy oáoá, akkor Csani megvigasztalja úgy, hogy bekapcsolja neki a zenélő körforgót.

Nagyon sokan kérdezték, hogy várja-e Csani a kistestvért, és nem igazán tudtam erre mit mondani, mert úgy éreztem, eddig nem fogta fel, hogy záros határidőn belül valóban itt lesz egy kisbaba, aki az ő testvére lesz. De most megváltozott a helyzet. Így egyszerűen megkérdeztem az illetékest: „Csani, várod már, hogy Micó baba megszülessen?” Nemes egyszerűséggel „Igen!” volt a válasz.

Szofi

Szofi , 2012. június 29.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 

2012 07 01. 13:18
Jaj Szofi, annyira hihetetlen, hogy bármikor megszülethet ez a kis Micó... :)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
X
Babázz lazán! - TeakiadóNem születtél anyának! - TeakiadóKamaszmentő - TeakiadóMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó