Terhesnapló 3. – Bármi lesz is a lába között

Kezdem ott, hogy este 18:36 van, és még bent vagyok az irodám magányában. Akinek volt esze, az már réges-régen hazahúzott, de nekem legalább annál ideálisabb a környezet a 87 füles excel táblázatokban történő elmélyülésre. Azért nem szeretném sajnáltatni magam, mert az a helyzet, hogy bár rengeteg így év elején a munkám, viszont többnyire olyan feladataim vannak, amivel örömmel foglalkozom. Szemvillanás alatt telt el a mai nap, most meg rohanhatok, hogy hazaérjek fürdetésre.

Betöltöttem a 15. terhességi hetet, és a számolgatási mizéria újra előtérbe került. Hiszen ahogy korábban említettem, a 12 hetes ultrahang(ok) alapján egy héttel kisebbnek számítják a gyermekemet, viszont azóta nem voltam a saját nőgyógyászomnál, aki ezt korrigálta volna. Így az eredeti felállás szerinti beutalók vannak nálam, az AFP pedig éppen hétfőre szólt.

Tudni kell, hogy nagyon fontos, hogy az AFP-s vért jó időpontban vegyék le, és még így is sokszor félrevezető eredményt ad. A testvéremmel az édesanyám végigizgulta a terhességet, hiszen túl magas volt az AFP, így aggódtak, hogy a gyermek esetleg nyitott gerinccel születik. Ultrahang csak a megyeszékhelyen volt a nyolcvanas években, és azon is leginkább csak valami hangyadiszkó szerű adásszünet látszódott. 22 évvel később, annak ellenére, hogy a modern technika magasabb szintű vívmányai álltak az orvostudomány rendelkezésre, én szintén aggódhattam az AFP miatt. Csak az enyém nem magas volt, hanem alacsony. Persze a gyermekem nem lett Down-kóros - amire ez az eredmény utalhatna -, hanem hála Istennek, per pillanat a boldog, egészséges két és fél évesek mindennapjait pergeti.

A mostani alkalommal, tanulva az előző esetből, már felvérteztem magam az újabb rossz eredményre. Amit valószínűsít az, hogy nagy korpuszú nő vagyok – hogy imádott nőgyógyászomat idézzem –, továbbá az, hogy valószínűleg korán vették le a vért az előbb említett számolási probléma következtében. Mindegy, lesz, ami lesz, én holnap elmegyek az eredményért, és nem leszek ideges. És ezzel nem csak magamat győzködöm. Nem, tényleg nem csak magamat győzködöm?!

Még arról szerettem volna beszámolni nektek, hogy a hétvégét vidéken töltöttük édesanyáméknál. Mindamellett, hogy nagyon jól éreztük magunkat, érdekes felfedezést tettem. Hihetetlen volt számomra, hogy a két és fél éves fiamnak milyen fantasztikus a memóriája. Kinézve az ablakon reklamálta a kéményről a gólyákat és a fáról a szilvát, melyek ugye, nyáron még ott leledzettek. Emlékezett, hogy melyik krémmel kell bekenni a Mami derekát, és hogy mit szokott kapni a piacról – nevezetesen lángost. Hja, kérem, mondjuk, a friss ropogós piaci lángosra ki ne emlékezne?!

A kistestvér kérdése egyelőre még nem érintette meg túlságosan, de néha odajön, megsimogatja a pocakom, majd tovább áll. Abban bízom, hogy ahogy nő majd a hasam, és érezhetővé válik a baba mocorgása, neki is testközelibbé válik az élmény, miszerint testvére fog születni. Hiszen, ez velünk felnőttekkel is így van. Ahogy érezhetővé, majd láthatóvá válik a magzatmozgás, úgy válik egyre megfoghatóbbá az: valóban lakik odabent valaki. Mondjuk, jól emlékszem még arra a jelenetre is, amikor a férjem legutóbb pánikrohamot kapott attól, hogy a gyerek úgy vonaglik a hasamban, mintha ki akarná magát szabadítani a bőröm alól. Lehet, hogy kevesebb Alien filmet kellett volna néznie? Sebaj, másodszor már az ő idegei is gyakorlottabbak lesznek.

Foglalkoztat ez a témakör, hiszen lassan éreznem kellene a baba mocorgását. A kisfiamét 19 hetesen éreztem először, de azt mondják, a második gyerek valamivel hamarabb ad hírt magáról. Kétszer, nagyon halványan, mintha már lett volna valami rebbenés, de mire feleszméltem eltűnt, és nem voltam biztos benne, hogy nem csak hallucináltam az egészet.

Azon is gondolkodtam, hogy most már lehetne tudni a kicsi nemét. Szinte mindenki megkérdezi, hogy mit szeretnénk. Én mindig azt válaszoltam: gyereket. Mivel húgom van, és az a tapasztalatom, hogy a lányok ragaszkodóbbak, családcentrikusabbak, nagyon tudnék örülni egy kislánynak. Mert az más, olyan még nem volt, nagyon szeretném kipróbálni. Vehetnék magamnak, khm, azazhogy neki, alvós babát, fodros szoknyát, masnis hajpántot, kopogós cipőt...

Ugyanakkor fiúban olyan jól sikerült a prototípus, hogy örülnénk az utángyártásnak. Arról nem beszélve, hogy milyen jól eljátszhatnának együtt, két kis rosszcsont, és vehetnék magamnak, khm, akarom mondani nekik, egy csomó duplót, legót, fémépítőt, társasjátékot... Ezen kívül viszont szinte semmit se kellene venni, hiszen, mindenünk van már, sok kis édes fiúruha, amit alig volt alkalmunk használni. Felrakott lábakkal, kötelességek nélkül lenne igazán édes a várakozás.

Hát, így vagyok ezzel, tulajdonképpen órákig tudok ábrándozni bármelyik verzióról – és akkor nincs min csodálkozni, hogy még a munkahelyemen vagyok. Dúlnak bennem az érzések, pro és kontra, de egy biztos: bármi lesz is a lába között, mi nagyon-nagyon várjuk!

Szofi

Szofi , 2012. január 27.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2012 01 27. 13:52
Anyukám mind az öt fiúunokájánál alacsony volt az AFP, és mind egészséges, szóval tényleg ne aggódj :) Olyan teória is van, hogy fiúknak alacsonyabb, lányoknak magasabb, de erre is van cáfolat, lehet, hogy urban legend, de lehet majd tippelgetni :) És a nevekről is elmélkedjél, mert kíváncsi vagyok! :)
→ válasz erre
2012 01 27. 15:05
Nem számít, hogy az uhg-os méretek alapján mekkorának látják a babát. A valós terhességi kort kell nézni, amit az utolsó menzesz alapján számítanak. Mert ha az előbbit vennénk figyelembe, akkor a nagy babáknál akár 2 héttel korábban kellene vért venni a vizsgálathoz!
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó