Terhesnapló 3. - A legtöbb dolog fejben dől el

Gyerekek, ha hiszitek, ha nem, ez a négy napos hétvége úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér. Csütörtökön elmentünk Mohácsra, anyukáméhoz. Csodálatosan szép időnk volt, eljött az igazi, vérpezsdítő tavasz, és ez az a hely, ahol nem csak a nap ragyog ránk, hanem a vendégszeretet igazi arca is. Mindig nagy szeretettel várnak minket, nem csak ők, hanem az egész baráti társaság, sőt még a baráti társaság rokonsága is. Rengeteg látogatónk és találkozónk volt.

Pénteken töltöttem be a 23. hetet, és ennek örömére elmentünk a nemrégiben felújított siklósi fürdőbe, csak ajánlani tudom, gyönyörű lett, fantasztikusan éreztük magunkat. Csanádot alig lehetett kiimádkozni a vízből, és mit mondhatnék, nekem is jól esett.

Szombaton Villányba kirándultunk, én sajnálatos módon, némiképp korábbi partcsászárnői mivoltomban enyhén megcsúfolva, a sofőr szerepében… Majd kárpótolom magam az uram által vásárolt nemes cuvée-ket tartalmazó palackok tartalmával, persze szigorúan egy-egy deci csúszhat le, az is csak és kizárólag a vérképzés miatt, khm…

Némileg megzavart, hogy a férjem viszonylag váratlanul előhozakodott a Milán névvel, mint kisebbik gyermekünk kapcsán nagy kínosan megszült favoritjával, amire én már nem is számítottam. Sikerült leépítenem a törekvéseit, és ignorálnom a témát. Hiszen Boti van itt, és kész, majdcsak belátja, ásó, kapa, viszlát, döntsük már el, törődjünk már bele, aztán kész!

A vasárnapot itthon töltöttük, Csanádot játszótérre vittük, csodálatos napfényben, simogató tavaszi szellőben. A házimunkát is nagyobb kedve van az embernek ilyen időben elvégezni. A vérnyomásom nagyszerű volt, a kedvem nemkülönben. És ez folytatódott. A hétfő sem ronthatta el ezt az érzést, sőt egész héten sokkal kiegyensúlyozottabb voltam, mint az elmúlt három hét frusztrációi közt bármikor. Ismét hihetek egy örök igazságnak, amit anyukámtól tanultam: a legtöbb dolog fejben dől el. Ugyanis a munkám, az nem lett kevesebb.

Kedden voltunk a várva várt 4D-s ultrahangon. Hála Istennek, a kicsivel minden a legnagyobb rendben. Szép szabályosak a csontjai, csodálatosan ábrázolódik a kis koponyája, a gerince, hála a technika fejlett vívmányainak. Mondanom sem kell, ez a gép gond nélkül látott át a hasfalamon, bár közben a kincsem becsült súlya is 663 grammra növekedett.

Láttuk a kis csomagocskát a lába között, aminek szívből tudtam örülni, már annyira beleéltem magam, hogy öcsit vártunk, hogy biztosan sokkolt volna egy váratlan nemcserés támadás. A pofijából nem sokat mutatott, fejvégű fekvésben, nekünk félig háttal, szégyellősen bújt bele a méhlepénybe. Láthattuk azért az egyik szemét, és a kis orrának a vonalát, továbbá az arca mozgását, ahogy itta boldogan a magzatvizet. „Különösen szép kis orra van” – jegyezte meg a vizsgálatot végző orvos, és én rendkívül büszkén húztam ki magam fekvő helyzetemben.

Ami azonban a legmegkapóbb volt, az a kezecskéje. Hihetetlen hosszú, kecses ujjak, melyeket úgy tart, mint egy balettművész és egy műkorcsolyázó törvénytelen gyermeke, de ha közismertebb példát szeretnénk hozni, akkor Kosztolányi Dezső jellegzetes kéztartása emlékeztetett kisebbik gyermekemére. És lassan, homályosan, az agyam egy hátsó zugából a hatalmába kerített egy gondolat. Egy mellbevágó és hihetetlen felfedezés. Napok kellettek, hogy legalább magamban kimondjam. Ezek nem egy Botond kezei. Ez a pici egyáltalán nem is olyan, mint amilyennek egy tipikus Botondot elképzeltem. Sokkal inkább olyan, mint egy kis Milán. Aminek jelentése nem buzogány, hanem: kedves. Egy kis Micó. Tegnap fél éjszaka nem aludtam, hanem ezen gondolkoztam. Észrevétlenül kezdtem keresni a vezérfonalat a Milánhoz, és hamar megtaláltam.

Ugyanis ha gyermekeink tág családját nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy háromféle ős lelhető fel összesen a családfán. Régi magyar családok, egyszerű parasztemberektől a módos gazdákon át a szegény értelmiségiekig, rengetegen. Illetve sokácok (szláv népcsoport) és zsidók. Ha a Csanádot elfogadjuk, mint a magyar ág leszármazottainak képviselőjét, akkor Milán lehetne akár a sokác ágé...

És mindkét lánynevünk héber eredetű, ha esetleg azoknak lenne igazuk, akik azt mondták: majd a harmadik lesz a lány. Noémi és Rebeka. Anno a Csanáddal sokáig volt versenyben az Ádám név - érdekes, hogy most kicsit háttérbe szorult -, aki első férfiként jelenik meg a Bibliában. Tehát akkor sincs gond a névválasztással, ha a harmadik is fiú. Ezen a ponton kaptam észbe: milyen harmadik? Milyen három ág? Miről beszélek?! Hiszen, ha elmegyek ebbe az irányba, akkor azzal azt is el kell fogadnom, hogy három gyereket szeretnék. Erre még aludnom kell egy párat, az biztos!

Hiszen illenék megvárni - ahogy másoknak is mindig mondtam -, egyelőre legyen itt a második, épen, egészségesen…

Nem tudom mikor aludtam el, de a felkelő nap első sugarai már áthatoltak a redőny lyukacskáin, halvány, elmosódott tavacskákat pöttyözve a paplanomra. Reggel zavaros fejjel, kialvatlanul, mégis azzal a megfogható érzéssel ébredtem, hogy hirtelen már nem is akarom a névválasztást annyira siettetni. Csak amolyan férjmódjára, jól esik várni, hogy beérjen bennem a döntés, ahogyan szüretre beérnek a piros almák a kertben.

Szofi

Szofi , 2012. március 23.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2012 03 24. 10:56
Szofi, mindig megkönnyezlek! :)

→ válasz erre
2012 03 29. 09:56
Imdálak, Szofikám. :) Szerintem a Milán nagyon szép név, nekem nagyon bejövős.
És kérlek, pihenj többet. Meddig dolgozol még? (És mikor talizunk?)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?
XBabázz lazán! - Teakiadó