Terhesnapló 4. - Mimi fesztiválra megy

Pénteken töltjük a 10. hetet, szépen lassan, de biztosan haladunk a hetekkel és valamivel el kell ütni a nyarat. A Balatont nem igazán javasolták, hogy bevállaljuk fürdés szempontjából és sajna a melegfürdőket sem, ráadásul Mr. Mimi maradék szabija már Karácsony utánra van tartalékolva – ejj, de messze van az még! - így pont kapóra jött a városkánkban tartott fesztivál. 

Márciusban, amikor megvásároltuk rá a bérletünket jóval olcsóbban persze, nem számítottunk rá, hogy mostanra már a baba ott fog növekedni a hasamban. Persze benne volt a pakliban, de úgy voltunk vele, majd ráérünk akkor törni a fejünket, hogy mit csináljunk.

Végül annyira fáradt voltam a lakásfelújítás miatt, hogy az első napra csak a férjem ment el. A második napon a nyúzottságom ellenére úgy gondoltam nem hagyom veszni a pénzt, amit már befizettünk és persze, Mr. Mimit sem hagyom egyedül, magányosan, így hát nekiindultunk a fesztiválnak.

Azt mondja meg nekem valaki, hogy a legtöbb több napos fesztiválon vannak kint babzsák fotelek, vagy kicsit kényelmesebb ülőalkalmatosságok, de itt semmi nem volt a sörpadokon kívül, miért nem gondolnak esetleg a kismamákra?! Jó, persze nem a várandósok a megcélzott közönség, de legalább a megfáradt, másnapos fesztiválozókra lehetne gondolni!

Próbáltam mindent.. Földön ülés-fekvés, de göröngyös volt a talaj és eszméletlenül nagy a por. Sörpadon üldögélés, asztalon támaszkodás, de sehogy sem volt kényelmes és egy idő után mindig elkezdett szúrni a hasam. A legjobb megoldás a sörsátorban üldögélés volt, a fesztivál idejére felállított emelvényen, aminek a szélén üldögélve Mr. Miminek dőlve tudtam élvezni a zenét.

A koncertek egyébként nagyon jók voltak és számos olyan külföldi zenekar is fellépett, akiken még anno nevelkedtem. Összességében nem bántam meg, hogy elmentem, sőt, a zenén kívül még más élvezeteknek is hódoltunk kicsit, a diétába úgy döntöttünk, belefér 1-2 kenyérlángos is és egy alkoholmentes sör.

Egyébként jó látni, hogy évről-évre egyre több kismama és kisgyerekes pár látogat el az ilyen jellegű fesztiválokra, végül is a zenei nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ráadásul általában a 10-12 év alatti gyerkőcöknek ingyenes a belépés.  A tisztaságra egyáltalán nem lehetett panasz, diákmunkások jártak körbe és szemeteszsákokba szedték a műanyag tányérokat,- poharakat egész nap. A fesztiválon dolgozók mind nagyon kedvesek voltak és a biztonságunkra is maximálisan ügyeltek.

A fesztivált 1-2 napba telt, mire kihevertem, hiába csak néhány órákat voltunk kint naponta és szinte végig ültük az egészet. Viszont nem tudom, hogy honnan sikerült, de sajnos összeszedtem egy kis torokfájós- náthás vírust-bacit, nem tudom pontosan, és mivel ezen a téren még kevés a tapasztalatom, tapogatózok, hogy mit lehet szedni ilyenkor és mit nem. Beszéltem a védőnőmmel és a neten is próbáltam tájékozódni, de mindenki mást mond. Pl. van, aki kifejezetten a Panadolt és az Algopyrint ajánlja, persze csak mértékkel, és van, aki pont azokat nem. Coldrex, Neocitran abszolút kizárva, de hogy még Streptils sem lehet szopogatni..

Mellékesen egy kis gyógyszertári megfigyelés. Ha gyógyszertárban járok és homeopátiás szert vásárolok, mindig nagyon örülnek neki a patikus nénik, és ha várandósság alatt szedhető valamilyen szert kell vásárolnom, mindig megkérdezik, hogy terhes vagyok-e, és amikor mondom, hogy igen, akkor mindenféle fincsi kis hasznos babás-mamás kiadvánnyal ajándékoznak meg. Szóval, innen is köszönöm, patikus nénik, és csak így tovább, sűrűn fogok járni, a szeptemberi számnak is örülnék nagyon!

A lelki nyugalmam érdekében maradtam a lehető legtermészetesebb gyógymódoknál, forró tea, méz, citrom, 1000 mg-os C-vitamin és homeopátiás bogyó torokfájásra. Viszont orrcseppre szükségem lesz, mert ez már a második éjszaka volt, amikor nem tudtam aludni, mert teljesen el van dugulva az orrom. Persze abból sem mindegy, milyet veszek ugye... Kedves kismamák és anyukák, kérlek osszátok meg velem a bevált módszereiteket a várandósság alatti betegségek elleni küzdelemben, tippek, trükkök, alternatív megoldások, minden jöhet!

Nem a legjobbkor jött ez a betegség, nem mintha máskor jobban örültem volna neki, de az első trimesztert jó lett volna teljesen egészségesen végig csinálni. Kicsit aggódom miatta, hogy nehogy következménye legyen, a lázamat rendszeresen mérem, de hála az égnek eddig enyhe hőemelkedéssel megúsztam.

Sokszor végigpörgettem az elmúlt napokban, hogy vajon hol és hogyan kaphattam el, a fesztiválon meleg volt, de estére pulcsit is vittem; esetleg még a ventillátor lehet a hibás; bár a legvalószínűbbnek az unokaöcsém által adott hatalmas nyálas, kicsit náthás-szipogós puszi tűnik, na de ki az, aki egy ilyen szívből jövő cuppanósnak ellen tud állni, főleg, ha egy szeretlek is párosul mellé!?

Mimi

2012. augusztus 10.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 

2012 08 13. 15:57
Sziasztok,
köszönöm a segítségeteket és, hogy megosztottátok a tapasztalataitokat. Kezdek már jobban lenni, beszereztem egy tengervizes orrspray-t, plusz rendíthetetlenül használom a homeopátiás köhögésre való tablettát.
Panadolt mindössze 2 napig kellett szednem, úgyhogy a gyógyszereket sem vittem túlzásba.
Szép napot mindenkinek!
Mimi
→ válasz erre
2012 08 14. 08:01
Kedves Mimi, ha fáj valamid, akkor Panadol! Ezt terhesség alatt és szoptatás közben is lehet szedni, kb. ez az egyetlen ilyen fájdalom csillapító.
→ válasz erre
2012 08 25. 11:09
Vajaskalács, köszi a tanácsot, egyébként már beszereztem egy doboz Panadolt, ott lapul a szekrényben ha bármi gond lenne, a mostani betegségem alatt is kb csak 3-4 db-ot kellett bevennem.
→ válasz erre
Összes hozzászólás (8) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?