Terhesnapló 4. - Mimi pánikhangulatban

17.hét, mire az írásom megjelenik már 18, tehát majdnem félidősök vagyunk. A hasam, ahogy betöltöttem a 4. hónapot olyan sebességgel kezdett el nőni, hogy pánikolni kezdtem. Egyrészt most tudatosult bennem úgy igazán, hogy valaki van odabent, aki ki fog jönni (!), másrészt pedig olyan gyorsan eltelt ez a 4,5 hónap, hogy észre sem vettem és nem olyan soká’ végig kell csinálnom a szülést.

Kacérkodok a szülésfelkészítő tanfolyamokkal, jó lenne többet tudni az egész folyamatról. Persze, sokat olvastam a témáról, de mégiscsak más, amikor az ember már ott van, és szinte vadidegenek veszik körül, fáj is, kellemetlen is. Tudom, hogy ennek a fájdalomnak célja van és a végén, amikor túl leszek rajta, ott lesz a kezemben a várva várt babánk, de attól még parázok rendesen, és hiába alacsony a fájdalomküszöböm, fejben kell az ezzel kapcsolatos gondolataimat megváltoztatni.

A fájdalommal kapcsolatban egyébként az a problémám, azon kívül, hogy fáj, amikor valaki hasonlítgatja valamilyen érzéshez. Például januárban voltam méhtükrözésen - a humánosabb verziót választottuk - és a doki - aki persze férfi - azt mondta, hogy olyan érzés, mint egy erősebb menstruáció. Nem hinném, hogy ő már valóban érzett ilyet, inkább mondta volna csak azt, hogy fáj. Egyébként nem, nem menstruációs fájdalomra hasonlított, a menzesz alatti görcs legrosszabb napjai sem közelítik meg azt az érzést.

Hétfőn voltam AFP vizsgálaton és nőgyógyásznál, semmi érdemleges nem történt, miniMimit megint nem láttam, csak a táppénzes papírt nyomták a kezembe, a vérvételen meg csak annyit mondtak, hogy egy hét alatt meglesz az eredmény. Az orvosnál azért rákérdeztek a kartonozóban, hogy vizsgálatra is jöttem vagy csak a papírért. Jeleztem, hogy egy hónapja volt utoljára ultrahang, de csak legyintettek rá, hogy ugyan, ez egyáltalán nem probléma. Sebaj, majd két hét múlva már többet tudunk, kíváncsi vagyok, hogy mekkora már, és hogy milyen nemű valójában.

Tervezzük, hogy novemberben elmegyünk egy 4D-s vizsgálatra is, azért mégiscsak jobb a felbontása, mint azoknak a gépeknek , amik a nőgyógyászati központban vannak, és ha már van ilyen lehetőség, azért jó érzés lenne látni kicsit hosszabban, hogyan mozog odabent, milyen az arca. Szerintem könnyebb lenne a szülésre is készülni: ha félnék, kétségeim támadnának, ránézhetnék a képre, ami az arcáról készült.

Mostanában egyre erősebben kezdem érezni, ahogy mozog, sőt, amikor pihenek egy kicsit és jobban befelé figyelek, olyan érzés, mintha már kívülről is kezdene egy kicsit érződni. Nem bánnám, ha azért egy kicsit többet mozogna, egy picit kevésnek érzem, de szerintem annak is betudható, hogy nem igazán fogyasztok még mindig cukrot, vagy csak nagyon keveset, így nem igazán van, ami felpörgesse.

A szénhidráttal kapcsolatban viszont kicsit kezdek bajban lenni, mert kezd határozottan irritálni a teljes kiőrlésű és csökkentett szénhidráttartalmú kenyerek és lisztek illata, ami megnehezíti a táplálkozásomat. Rendszeresen szoktam itthon is kenyeret sütni a gépemmel, de a gépi kenyérnek is van egy „gépi” illata és íze, amit szintén nem tolerál a gyomrom. Kell keresnem valamit, amit vacsorára fogyaszthatok és alacsony a szénhidráttartalma, nem zöldség és gyümölcs –mert azok sajnos este felnyomják a savam-, de laktató és egészséges is. Müzli tejjel talán? Persze abból sem mindegy, hogy milyet, mert a szénhidráttartalom a legtöbb fajtában az egeket veri.

A pocaknövekedéssel kapcsolatban felütötte a fejét a pocitapi! Biztos másnak is ismerős, hogy ahogy nő a hasa és egyre szembetűnőbb, hogy egy baba van odabent, valahogy vonzza a kezeket. Miért kell mindenkinek tapogatni a pocakomat? Ez csak engem zavar?

Jól esik, amikor a párom simogatja és szeretgeti a pocimat, de amikor amúgy is nehéz napom van és érzem, hogy feszül és „fáradt”, akkor nagyon rosszul tud esni, ha más családtagok vagy ismerősök váratlanul elkezdik fogdosni és simogatni. Utána mintha még jobban felerősödne a szurkálás és feszülés, viszont nem akarok rájuk szólni, hogy ne csinálják, mert tudom, hogy nem idegesíteni akarnak vele, csak szeretnének „részt venni” benne ők is.

Mimi

Mimi , 2012. október 05.
 
 
 

Babanet hozzászólások  
(8 hozzászólás) 

2012 10 16. 13:02
Sziasztok, ne haragudjatok, hogy ilyen későn reagálok, de zsúfoltak a napjaim és sajnos nem minden úgy megy ahogy kéne..
Jó érzés amikor más is elismeri, hogy rosszul viseli a fájdalmat és voltak gondjai a terhesség alatt. Viki köszi, hogy megosztottad velem a tapasztalataidat és, hogy az infót, hogy az alacsony fájdalomküszöb ellenére kibírható. :)
Egyébként egyetlen kismamával találkoztam pl aki azt mondta, hogy ő is rosszul volt szinte végig és más problémái is voltak. Én szeretném a várandósságot egy pozitív élményként megélni, de sajna nem igazán sikerül, annyira rossz a közérzetem és napról-napra egyre több probléma üti fel a fejét. És kifejezetten rosszul érzem magam, amikor áradoznak, hogy ők mennyire jól érzik magukat és mekkora élmény, amikor évekig vártunk rá, végre itt van. Magamban keresem a hibát.
Irina, az a baj, hogy én nem vagyok az a típus, aki ilyenkor rászóljon az emberekre, nem szeretek megbántani senkit, csak ha nagyon muszáj. Ezen nem ártana változtatnom. Egyébként én is sokat simogatom és próbálok kommunikálni vele. :)


→ válasz erre
2012 10 16. 13:04
Manguszta sajna valami miatt nem engedi megnyitni az első két hozzászólásodat, amint látom reagálok majd! ;)
→ válasz erre
2012 10 16. 21:34
dia
Mimi! Nehogy már rosszul érezd magad emiatt! Ugyanmár! Gyerekre vágytál, nem arra, hogy nonstop hányingered legyen, arra meg valószínűleg pláne nem, hogy átélhesd a szülési fájdalmakat önmagukért.:) Szóval, nyugi, nem benned van a hiba. Ez pusztán mák - vagy hormonháztartás - kérdése, azt hiszem.:)

Nekem mákom volt, de anyám velem pl. a terhesség egész ideje szarul volt, sőt, még a szülés alatt is - más kérdés, hogy az valószínűleg a vajúdás része volt -, szóval kikapta velem rendesen. Kinek ilyen, kinek olyan. Van, akinek tényleg áldott állapot, és az örüljön, élvezze, van, akinek viszont szó szerint TEHER, de végigcsinálja, mert a végeredményre, a babára nagyon vágyik. És szerintem ez a lényeg. A gyereknek az a fontos, hogy akarjátok, hogy legyen (na, mondjuk még ez sem biztos, de legalábbis jó érzés neki), a többi neki nem számít annyira.

És ne aggódj, de a gyereknevelés is hasonló lesz ehhez.:) Egyesek rózsaszín cukormázzal vonják be a dolgot - tutira nyugis és jól alvó gyerekük van -, más meg a haját tépi az első pár évben, és számtalanszor felteszi magának jó mélyen a kérdést, hogy kellett ez nekem?(kellett, persze). Mert a gyerek sem feltétlen úgy működik, hogy eszik-alszik-szarik - az enyém pl. képes volt négy hónapot nagyjából végigbőgni, kvázi nulla alvással, ah, régi szép idők, fáradtságtól és nem öregségtől táskás szemek...

Nem KELL élvezned a terhességet. Nem KELL élvezned a gyereknevelés minden egyes percét. Ha el tudod fogadni, hogy lehet másmilyen is, mint amilyenre vágysz, az már pont elég. És ettől még hidd el, te leszel a legtökéletesebb anyuja miniMiminek.:)

Puszillak!
→ válasz erre
Összes hozzászólás (8) megtekintése »
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?