Terhesnapló 4. - MiniMimi új nevet kap

Betöltöttük a 26. hetet is. Az jutott eszembe, hogy az elmúlt egy évünk arról szólt, hogy mindig arra vártunk, hogy túl legyünk valamin. Például egy vizsgálaton, megkapjunk egy eredményt, túl legyünk az inszemináción, tesztelhessünk, aztán az első ultrahang, majd pedig vajon lesz-e szívhangja a 7. héten a babánknak.

Mindig kitűztem egy pontot a várandósságban is, próbáltam nem túlzottan előre tervezni. A szívhang után a 12. hetet, az azt követő ultrahangot, aztán a 16. hét után a genetikai ultrahangot, majd a 20. hetet, majd a 24. héten az újabb vizsgálatokat, hogy minden rendben van-e. Most kezdünk csak igazán felocsúdni, hogy a következő állomás már a 30. hét, amit ebben a hónapban be is töltünk, a következő, amire várnunk kell a 36. hét, utána pedig már jön a LÉNYEG! Szinte repülnek a hetek és a hónapok.

Az elmúlt hetem nem volt túl zsúfolt, de sajnos nem igazán a pihenésről szólt. Fizikailag nem igazán éreztem jól magam, amióta terhes vagyok, nem aludtam még ilyen rosszul, rengetegszer felébredtem, egyszer melegem volt, máskor meg fáztam, fájt a fejem éjszakánként, szurkált a hasam, kényelmetlen volt minden pozíció, a pisilésekről nem is beszélve.

Vártam a hideg időt, kifejezetten frissítően hat rám a hűvös levegő, kevésbé van hányingerem, leszámítva a tömegközlekedést. Nem értem, hogy miért kell ennyire fűteni a buszokon, amúgy is tömegnyomor van, az emberek kabátban, összezsúfolódva kapkodnak levegőért, míg a sofőr egy szál rövid ujjú ingben vezet. Amúgy is macerás az a sok réteg ruha és 2-3 megálló miatt senki nem vetkőzik le szívesen, mondjuk, helye sem lenne hozzá.

Látszik, hogy az ünnepek is közelednek, mindenki egyre türelmetlenebb, megtapossák az embert, sőt szerencsém volt egy végtelenül kedves kamaszlányhoz, aki majdnem lelökött a buszról, mert nem tetszett neki, hogy előtte akartam leszállni. Ebből kifolyólag az orvoslátogatásokat igyekszem délelőtt elintézni és nem túl sokáig elidőzni a városban, az iskolából hazaigyekvő gyerekeket, kamaszokat és a munkából hazaindulók tömegét messziről elkerülni.

Végre eljutottam a fogorvoshoz, illetve végre rászántam magamat, éreztem, hogy a fogaim nem várhatnak tovább. Hétfőn nekiindultam másfél fogsorral a dokihoz, a sajátommal a számban és anyukáméval egy dobozban. A rendelési idő megkezdése előtt már odaértem, két néni már azon vitatkozott, hogy ki menjen be hamarabb az orvoshoz, mert az egyiknek időpontja van, a másik viszont előbb érkezett. Amikor az orvos megérkezett, nem győztek az ajtaja előtt egymás elé állni, a kis szatyraikkal majd fellökték egymást. Engem kifejezetten szórakoztat, hogy az emberek azon képesek vitatkozni, hogy ki menjen be előbb, amikor ezt úgyis az orvos dönti el, amikor kijön, én, ha tehettem volna be sem megyek.

Harmadikként rám is került a sor, bár nem volt időpontom, ennek ellenére a doki nagyon szívélyesen fogadott és „ha már ott vagyok” felkiáltással legalább a fogkövet leszedi, hogy ne menjen kárba ez a látogatás. Szerintem az is közrejátszott, hogy látta, halálfélelmem van, más esetben lehet, hogy elküldött volna, hogy időpontra menjek majd vissza. Jövő hétre kaptam újabb időpontot, egy nagyon szép törött és lyukas fog várja, hogy megfurkálják és betömjék. A lényeg, hogy túllegyek végre rajta, most már akkor is végig csinálom, sőt ha kell, még vissza is megyek, hogy ne akkor kelljen mennem, amikor már a babával tudnék itthon foglalkozni.

Ettől függetlenül minden rendben, a kis vasgyúróm majd’ kirúgja az oldalamat, ficánkol szinte egész nap - főleg hajnalban -, egyre látványosabban produkálja magát. Most már annyira nem szereti, ha a hátamon fekszem, a jobb oldalon fekvés a kedvence, ilyenkor már kisebb-nagyobb hullámokat is produkál az oldalamon.

Sikerült a nevében is végre megegyeznünk, volt ugyan néhány név, amiről már egy ideje beszéltünk, de valahogy mindegyikkel úgy voltunk, hogy tetszett is, meg nem is. És volt egy olyan érzésem is, hogy én addig nem szeretném végleg eldönteni, amíg nem tudjuk a nemét. Amikor túl voltunk a 4D-s ultrahangon és végre megtudtuk, hogy kislány lesz, amint hazajöttünk, elkezdtük magunkat végigrágni a neveken. Elképesztően nagyokat nevettünk az anyakönyvezhető neveken…

Tudtátok, hogy adható olyan lány név, hogy Yeti?! Nekem ez volt az egyik kedvencem! Soha nem adnék ilyen nevet a lányomnak - bocsi, ha valaki mégis így nevezte el a gyerkőcét! A másik favoritom a Menta, ami egyébként tény, hogy szép név, de ebben az esetben elgondolkodtunk, hogy lehetne két neve és a Teával párosíthatnák - merthogy ilyen név is van -, tehát Menta Tea, esetleg Málna Tea, Bodza Tea.

Nem akartunk nagyon különleges nevet választani, de olyat sem, ami gyakori. Olyat sem szerettünk volna, amit agyon lehet becézni, de az sem tűnt jó választásnak, ha olyat adunk, amit szinte sehogy sem lehet.

Mr. Mimi egyik favoritja a Lívia volt, amivel nekem voltak kisebb fenntartásaim, de mikor a dolgok mélyére ástam rá kellett jönnöm, hogy igazából neki nem maga a név tetszik, hanem a becézett formája, a Livi! Így kompromisszumot ajánlottam neki, teljesülhet a vágya és becézheti így, de akkor az én vágyam is teljesüljön a névadás terén. Így lesz a mi babánk Lívia helyett Olívia!

Mimi

Mimi, 2012. december 07.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2012 12 08. 06:38
Nagyon szep pocak!
Es a fogorvos... :D mintha csak Timit olvasnam!
→ válasz erre
2012 12 09. 21:36
Szia Mimi!
Nagyon szép nevet választottatok a leányzónak. Annak idején az én fejemben is megfordult ez a név... a végén Dénes lett belőle. :-)
→ válasz erre
2012 12 10. 19:01
@zsuzska27: köszi Zsuzska igyekeztünk! ;) A környezetünkben is sok embernek tetszik vagy csak nem akarják a szemünkbe mondani, hogy rosszul választottunk! :))


@guera: Köszi Guera,én ha ránézek sokszor már nem a "szép" jut róla eszembe! :) Timi fogorvosos bejegyzéseit sajna nem olvastam, de majd pótolom. ;)


@cviki: Köszi Viki, a Dénes nekünk is a pakliban volt, de érthető okok miatt nem mellette döntöttünk! :D
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?