Terhesnapló10 - Liza: És eljött az a rettegett nap...(11 hét)

Izgatottan vártam az apró, de igen fontos, tulajdonképpen életmentő műtétemet. Tudtam, hogy biztosat csak a műtét után tudhatunk, mivel csak a rákos sejtek eltávolítása után derül ki, hogy nem áttétes-e a méhnyakrákom. Ez a P5-ös méhnyakrák státusz még a műthető kategória, de amennyiben áttétes, akkor további részeket kell eltávolítani a méhszájamból vagy a méhnyakamból, de akkor még mindig nem biztos, hogy a méhemig elterjedt. Kicsi pocaklakóm tehát a méhembe zárva biztonságban van, és ha minden jól megy, meg se fogja érezni, hogy anyuból kimetszenek egy darabkát.

A műtétem péntekre lett kiírva, de előtte felsőlégúti gyulladást kaptam, ezért fekvésre, meleg szobára és sok sok mézes, citromos teára utasítottak, továbbá elnapolták a műtétet 3 nappal. Ha el vannak dugulva a légutaim, nem lehet altatni, ezért spinális érzéstelenítést rendeltek el, ami a gerincbe kapható injekcióval történik, és pontosan csak azon a területen érzéstelenít, ahol szükséges.

Izgultam a műtét előtt. Utoljára az orrmandulámat vették ki, amikor 7 éves voltam. Azóta csak látogató voltam kórházban. Utálom a tűket meg az orvosi eszközöket, a zöld orvosi ruhákat, a műszereket és az összes kórházi kütyüt. Nem attól féltem, hogy nem sikerül jól a műtét vagy hogy rákos maradok utána, hanem magától a műtéttől.

A műtét reggelén étlen és szomjan kellett érkeznem a magánkórházba. Gyönyörű volt a szoba, már amennyire lehet az egy kórházi szoba, de tényleg nagyon modern. A nővérke kedves volt, az ágy kényelmes. Átöltöztem és vártam izgatottan, hogy elvigyenek a tolós ágyon és megszabadítsanak végre a rossz indulatú sejtektől. A párom velem volt, próbált folyton viccelődni meg elterelni a figyelmemet, de én féltem, és rosszul viseltem az éhezést és szomjúságot. Sajnos az orvosnak közbe jött egy sürgős eset, így délután fél 2-ig nem kerültem sorra. Csak nyomták belém az infúziót, hogy ki ne száradjak és el ne ájuljak, én meg csak vártam és vártam. Amikor egyszer csak megjelent az orvosom az ágyam végében, mintha a megváltót láttam volna…

Hiába volt profi a csapat, körülbelül 8 személy ugrált körbe a műtét alatt, borzasztóan kiszolgáltatottan éreztem magam és féltem. Aztán próbáltam az agyamat átprogramozni, hogy végül is nincs mitől félni, igen, kicsit fáj, kissé kellemetlen, de hamar túlleszünk rajta. Azt ismételgettem magamban, hogy minden, ami most körül vesz, az emberek, a műszerek, értem és a kicsiért vannak, és ez tulajdonképpen jó. Rendesek voltak, megengedték, hogy a kezemet végig a hasamon tartsam. Ugyan érzetem forróságot, és a méhszájamnál nyomó érzést, ahogy lézerrel kivágták, amit ki kellett, de az érzéstelenítő jól elzsibbasztott. A műtét után 8 óráig nem mozdulhattam meg, a lábamat nem is éreztem, és a fejemet is csak elfordítani szabadott. Szerencsére nem voltam egyedül, ugyan páromnak el kellett mennie dolgozni, de a szüleim addigra már beértek. Gondoskodtak róla, hogy az ágyam körül mindent elérhessek kéznyújtásnyira. Az orvos mosolygott, a műtét szerinte jól sikerült. Semmilyen hastáji görcsöt nem éreztem, szerintem a kis embrió alig érzékelte, hogy mi történt. És én végre megnyugodtam, és elaludtam.

 

Liza , 2016. december 03.
 
 
 
Címkék:  

terhesnapló

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2016 12 07. 23:20
Liza !
Egy ügyes bátor csaj vagy !!! Meglásd minden rendben lesz! Drukkolok ! :)
→ válasz erre
2016 12 08. 12:27
Liza !
Egy ügyes bátor csaj vagy !!! Meglásd minden rendben lesz! Drukkolok ! :)
→ válasz erre
Hozzászólás
Felhasználónév:
     Jelszó:
X
EZT MÁR OLVASTAD?