A baba portál - Babanet.hu

"A nagyapjuk temetésére vittem a gyerekeimet, az iskolájuk megbírságolt"

Egy anya 3 napra szerette volna kivenni a gyerekeit az iskolából a nagyapjuk temetése miatt, de az iskola azzal fenyegette meg, hogy megbüntetik, mert ez szerintük „nem számít rendkívüli körülménynek”.

A történet pillanatok alatt elterjedt a közösségi médiában és különböző fórumokon.

A gyász nem fér bele az órarendbe?

A brit anya a gyerekeivel együtt szeretett volna részt venni az édesapja temetésén, ezért az iskolából 3 napra ki akarta venni a gyermekeit. A szertartás többórás útra volt tőlük, emiatt sem volt elég csak egyetlen napot kérnie. Az iskola viszont ezt elutasította, mondván, a nagyszülő temetése „nem elég indok” ahhoz, hogy igazolt távollétnek számítson.

Az anya elmondása szerint a családjukban a temetés többnapos esemény: időt szánnak a közös gyászra, az együttlétre, a lezárásra. A három nap nem vakáció lett volna, hanem a gyerekek számára is fontos búcsú és feldolgozás.

Az iskola viszont közölte: ha elviszi a gyerekeket, akkor hiányzást jegyeznek be, és akár 160 fontos (körülbelül 74 ezer Ft) bírságot is kiszabhatnak – mivel korábban már volt hiányzás betegség miatt.

Szabály vagy emberség?

A történet felháborította az embereket: sokan nem tudtak napirendre térni afölött, hogy egy temetés – különösen egy közeli hozzátartozóé – nem számít elegendő oknak. Többen azt is kiemelték, hogy a döntés figyelmen kívül hagyja a kulturális és családi különbségeket, és azt a tényt, hogy egy gyereknek is joga van elbúcsúzni a szeretteitől.

Valószínű, hogy az iskola csak a szabályokat követte. De ezek a szabályok nem veszik figyelembe az emberi tényezőket: hogy egy gyereknek nem biztos, hogy az az egy matekóra lesz a legemlékezetesebb, hanem az, amikor ott lehetett a nagypapája temetésén. A szülők joggal érezhetik úgy, hogy ilyen helyzetben nem egy hivatalos levélre, hanem együttérzésre lenne szükségük.

Babanet, 2025. július 16.

 
X
EZT MÁR OLVASTAD?