Leboyer, Frederic: Shantala

„A születést követõ hetek egy sivatagi átkeléshez hasonlatosak.
Szörnyekkel benépesített sivatag: új érzések, amelyek belülrõl
ostromolják a gyermek testét. Az anyai öl melege után, a születés
tébolyult szorítása után a bölcs jeges magánya. Azután egy
vadállat bukkan fel, az éhség, amely a gyermek belsõ részeibe
mar. Nem a mardosás okozta fájdalom ejti kétségbe a szerencsétlen
gyereket, hanem annak újdonsága; és a környezõ világ halott
mozdulatlansága, ami a baba számára hatalmassá növeli az emberevõ
óriást. Hogyan oldhatunk fel egy ilyen szorongást? Táplálni
a gyermeket? Igen. De nem csak tejjel. Dajkálni kell. Simogatni,
ringatni. És masszírozni. Beszélni kell a kicsi bõréhez, beszélni
kell a hátához, mert éhesek és szomjasak, éppúgy; mint a hasa.
Azon országokban, ahol az emberek megõrizték a dolgokhoz fûzõdõ
közvetlen kapcsolatot, az asszonyok még tudják mindezt. Az
anyjuktól tanulták, a lányuknak megtanítják ezt az elmélyült,
egyszerû és nagyon régi mûvészetet, amely segít a gyermeknek
elfogadni a világot és segít neki rámosolyogni az életre.”
Frédérick Leboyer