#baba#anya

Agyhártyagyulladás elleni vakcina csecsemõknek is

Agyhártyagyulladás elleni vakcina csecsemõknek is
Védelem csecsemõknek is (2000.09.01)

Az  engedélyeztetések után, heteken belül forgalomba kerül az az agyhártyagyulladás elleni vakcina, amely már a két éven aluli gyermekeknek is hatékony védelmet nyújt. Straub Ilona az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) fõigazgatója  a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elmondta: leginkább csecsemõket, kisdedeket és tinédzsereket veszélyeztet az agyhártyagyulladás okozója. Az eddig használatos poliszaharida vakcina csak kétéves kortól adott védettséget a veszélyes kórral szemben. Az új, a szakma által már régóta sürgetett  oltóanyaggal háromszor kell beoltani a csecsemõket.

 Az Országos Epidemiológiai Központ adataiból is ki tûnik, hogy az  idén támadt elõször tömegesen a C baktériumtörzs okozta gennyes agyhártyagyulladás Magyarországon. A korábbi években 20-40 megbetegedést regisztráltak, az idén azonban már kilencvenre emelkedett a fertõzöttek száma. Tavaly  december óta 17 ember halt meg a betegség következtében. A szakemberek arra számítanak, hogy a tavalyihoz képest az õszi-téli idõszakban hatványozott számban fertõz újra a C baktériumtörzs. Straub Ilona elmondta: még a járványszezon  elõtt megtörtént az egészségügyben dolgozók felkészítése a megelõzéssel és a kezeléssel kapcsolatos teendõkrõl.
 
Rövidesen megjelenik egy, a betegséggel kapcsolatos minden fontos információt tartalmazó kézikönyv is. Erre azért van szükség, mert a betegség azonosítását megnehezíti, hogy meglehetõsen változatosak a tünetei. A fertõzés leggyakoribb jelei között az erõs fejfájás, a 39 fokos láz, tarkómerevség, valamint a hányás szerepel. A másik, súlyosabb klinikai  megjelenési formában a magas láz mellett bórtüneteket (bõrvérzést, véraláfutást) is okoz. A fertõzött beteg környezetében,  különösen a nagy létszámú, zárt közösségekben indokolt antibiotikumos megelõzéssel védekezni a fertõzés terjedésével  szemben. A megyei tisztiorvosi szolgálatok térítésmentesen látják el a betegek környezetét antibiotikummal, és így két  nap leforgása alatt elpusztulnak a betegséget okozó kórokozók. A szakemberek ugyanakkor arra is figyelmeztetik a  lakosságot, hogy a tünetek jelentkezése esetén azonnal forduljanak
orvoshoz. (Forrás: Magyar Hírlap)

 
X
EZT MÁR OLVASTAD?