A
gyermekek képesek valós eseményként emlékezni olyan dolgokra,
melyek meg sem történtek velük miként az egy nemrég elvégzett
amerikai kísérletsorozatból kiderül. Amerikai pszichológusok arra
voltak kíváncsiak, hogy az óvodások és kisiskolások mennyiben képesek
megkülönböztetni a valóban átélt történéseket a fikciótól
és az esetlegesen megtörtént eseménybe belemagyarázott, valótlan
dolgoktól.
Debra Ann Poole (Central Michigan University) és D. Stephen Lindsay (University
of Victoria) négy hónap alatt három kísérletet végzett 114, 3 és
8 éves kor közötti gyermeken. Elõször minden gyermeket
megismertettek Tudomány bácsival, akinek a segítségével 4 különbözõ,
érdekes kísérletet kellett végrehajtaniuk. Tudomány bácsi
bemutatta a kísérletet, majd arra ösztönözte a gyerekeket, hogy
õk is próbálják ki.
A foglalkozás után egy felnõtt olyan, nyílt, kiegészítõ kérdéseket
tett fel minden gyereknek, mint például: "Meséld el, mit láttál
és hallottál Tudomány bácsitól, mert szeretném és is megismerni
a kísérleteket!".
Három hónappal késõbb a gyermekek szülei kaptak egy mesekönyvet
arról, hogy mi is történt Tudomány bácsival való találkozáskor.
A szülõknek ebbõl a könyvbõl kellett hangosan felolvasniuk csemetéiknek.
A könyvben leírt történetek közül kettõ valós, megtörtént
eseményt írt le, míg kettõ meg nem történt kísérletekrõl mesélt.
Az egyik történetben még arra is volt utalás, hogy Tudomány bácsi
kellemetlen testi kontaktusba került a gyerekekkel.
Nem sokkal a mesekönyv felolvasása után ismét beszélgetésre került
sor, ahol az elsõ alkalomhoz hasonlóan - kiegészítõ kérdéseket
tettek fel a gyermekeknek. Ezután eldöntendõ kérdések következtek,
olyanok, mint például "Volt Tudomány bácsinak olyan gépe,
melyen zsinegeket kellett meghúzni?" Igenlõ válasz esetén a következõ
kérdés az volt, hogy: "Mesélj valamit arról a géprõl!",
nemleges válasz után pedig a "Tudsz mesélni arról a géprõl?"
kérdés következett.
A beszélgetés utolsó fázisában a gyerekeket emlékeztették a könyv
történetére, figyelmeztették õket, hogy nem minden volt igaz a történetbõl,
majd arra kérték õket, hogy döntsék el, bizonyos események megtörténtek-e
vagy sem.
Egy hónap múlva ismét beszélgetés következett, immár minden félrevezetõ
információ nélkül.
Az elsõ, a tudományos kísérleteket azonnal követõ beszélgetés
után a gyermekek nagyon pontosan be tudtak számolni a történtekrõl.
A mesekönyv után azonban a 114 gyermek közül 40-en írtak le összesen
58 meg nem történt eseményt, és 17-en a Tudomány bácsival való
kellemetlen fizikai kontaktust is valós élményként jelölték meg.
A kutatók meglepõdve tapasztalták, hogy a 3-4 évesek ugyanolyan arányban
tévedtek az eseménnyel kapcsolatban a kiegészítõ kérdéseknél,
mint az 5-8 évesek. A válaszok pontossága az eldöntendõ kérdéseknél
még rosszabb volt. Az is figyelemre méltó, hogy a gyermekek az esemény
leírására vonatkozó kérdésre adott válasza sokszor nem is állt
összhangban az eldöntendõ kérdésekre adott válaszokkal.
A kutatás alátámasztja az igazságügyi szakértõk azon aggodalmát,
mely szerint a gyermekek vallomása bizonyos ügyekben már csak azért
sem lehet perdöntõ bizonyíték, mert sokszor nem képesek megkülönböztetni
az elképzelt eseményeket a valóságtól.
(UniSci jövõnézõ)
http://www.stop.hu/jovonezo
