A Clonaid vállalat közzé tette azt a hírt, hogy az elsõ
klónbaba, Eve december 26-i világra jötte után megszületett a második
klónozott kislány is, egy holland leszbikus pár gyermekeként. Az elsõ
baba, akit egy 31 éves amerikai nõ hozott a világra, a Clonaid szerint
az elvégzett vizsgálatok alapján tökéletesen egészséges. A második
baba a vállalat elnöke, Brigitte Bosselier elmondása szerint szülõanyja
klónja, és természetes úton jött a világra.
A bizonyítékokat követelõk hatására a Clonaid beleegyezett, hogy az
elsõ gyermek és szülõanyja DNS mintáit december 31-én egy független
laboratóriumnak adja át. A baba csak akkor nevezhetõ valóban klónnak,
ha DNS-e tökéletesen megegyezik a donoréval, aki egy harmincas éveiben
járó nõ.
Boisselier csütörtökön elmondta, hogy a vizsgálatot
a szülõk kilétének védelmében elhalasztották. Ugyanis eközben Bernard
Siegal, ügyvéd petíciót nyújtott be a Fort Lauderdale-i bíróságon,
mert szerinte, ha bebizonyosodik, hogy a baba valóban klónozással
fogant, bántalmazott gyermekként kell kezelni, akit a Clonaid kizsákmányolt,
így védelemre, azaz egy, a bíróság által kijelölt törvényes gyámra
van szüksége. A petícióban leírtak szerint, ha a gyermek valóban klón,
úgy ki van téve a hosszú távú genetikai elváltozások, tökéletlenségek
és mutációk veszélyeinek is. Bosselier arról számolt be, hogy a szülõk
aggódnak, hogy az a személy, aki a DNS vizsgálatot elvégezné, esetleg
felfedné kilétüket is a bíróság elõtt. Siegal elmondta, hogy a január
22.-re kitûzött meghallgatás során ennek így is ki kell derülnie.
A Clonaid állításai világszerte erõs visszhangot
váltottak ki, és a reproduktív klónozás globális betiltását is egyre
többen szorgalmazzák. Ugyanakkor az ENSZ-ben egyelõre még nem született
döntés arról, hogy a terápiás célú klónozást is betiltsák-e, amelynek
során ugyancsak emberi embriókat használnának arra, hogy gyógyászati
célokra õssejteket állítsanak elõ.
Jelenleg azonban, mivel egyelõre semmilyen bizonyítékkal
nem szolgált a Clonaid a klónozott babák létérõl, sokan még azt is
vitatják, hogy valóban a klónozás tudományának kétes áttörésével állunk-e
szemben, vagy csupán a Clonaid által keltett médiacirkusznak vagyunk
áldozatai. A klónozással foglalkozó tudósok egyöntetûen állítják,
hogy egy kisbaba klónozását megkísérelni felelõtlen és visszataszító
lenne, mivel a halálozási arány és a defektusok elõfordulása annál
a hét emlõs fajnál is nagyon magas volt, amelyeket eddig klónoztak.
Sokan etikailag is elfogadhatatlannak tartják az ember klónozását.
A Clonaid állítása szerint jelenleg is mintegy
2 000 ember van a várólistájukon, akik akár 200 ezer dollárt is hajlandóak
lennének fizetni saját maguk, vagy egy szeretett személy klónjáért.
Január végéig még további négy baba születését ígérik.
A vállalat honlapján közzétett hírek alapján kutatóik
most a klónbabák következõ generációján dolgoznak, akik között majd
HIV fertõzött betegek klónjai is lesznek. A cég szerint ugyanis így
az AIDS-es emberek úgy válhatnak majd szülõvé, hogy elkerülhetik leendõ
gyermekük megfertõzésének veszélyét.
Összeállította:
Szilágyi Diána
Forrás:
http://www.newscientist.com
http://www.cnn.com
http://www.clonaid.com
2003.01.06
|