A
Somogy Megyei Bíróság minapi ítélete láthatóan zavarba hozta az államigazgatást.
Egy elfelejtett jogszabály szakmai zsargonnal szólván 'deregulálásának
elmaradása miatt, a gyesben részesülõ anyák meghatározott köre összességében
máris százmilliárd forintos elmaradásokért reklamál.
Becslések szerint az 1998. március és 2002. március közötti idõszakban
átlagosan kétszázezerre tehetõ azoknak a száma, akik úgy kapták meg
a korábban járó havi 6700 forintos jövedelempótlékukat, hogy azt már
beépítették a gyesbe, ám ezt jogilag nem szabályozták. Papíron fönnmaradt
tehát a jövedelempótlék intézménye is ez az, aminek a megfizetését
visszamenõleg három ifjú anyának már meg is ítélte a bíróság.
A kormányzat most jogi felülvizsgálati kérelmet emleget, csökkentené
az összeget, és hezitál. Az eset bája, hogy éppen ma lép hatályba a
legújabb deregulációs törvény, amelyben nem kevesebb mint 172 jogszabályt
szanálnak. Ma már ugyanis több mint hétezer jogszabály van hatályban,
s az inkriminált eset is érzékelteti, hogy hovatovább a szakemberek
sem képesek átlátni a rengeteg paragrafust. Voltaképp szerencsés véletlen,
hogy a túlkoros kormányrendeletet nem a mai kabinetnek kell törölnie,
mert az már ha késve is megtörtént 2002 tavaszán. De az már
a hivatalban lévõ kormány szociális érzékén múlik, vajon bölcsen
kezeli-e a problémát. Talán a kabinet már az elõtt érdemben
foglalkozik az esettel, hogy a felülvizsgálati kérelemrõl döntene a
Legfelsõbb Bíróság. Mert nem hinnénk, hogy egy ilyen horderejû ügyben
a bírósági kereset lenne a legjobb egyezségi ajánlat.
A dereguláció, vagyis a fölösleges szabályok kiküszöbölése a hatályos
jog alkalmazhatósága szempontjából hasonlóan fontos, mint a jogalkotás.
A szabályozásnak követnie kell az állandóan változó életviszonyokat,
ezért a kiüresedett paragrafusokat ki kell iktatni a jogrendszerbõl.
Mindenesetre az újabb deregulációs malõr esetében nem lenne illendõ
az államnak áthárítani a jogkeresõkre saját mulasztásának ódiumát.
Magyar
Hírlap,2003.03.07
|