Kényszerpihenőre küldte az orvoshiánnyal küzdő tatabányai Szent Borbála Kórház gyermekosztályának főorvosát az igazgatónő. A gyermekellátás biztonsága így komoly veszélybe kerülhet. Nincsen például az intézményben olyan orvos, aki a cukorbeteg gyerekeket ellássa. A Magyar Orvosi Kamara ma kezdi meg vizsgálódását a kórházban.
Békefi Dezső főorvos, a tatabányai Szent Borbála Kórház Gyermek-egészségügyi Szolgálatának volt a vezetője egészen két héttel ezelőttig. A hatvankét éves, nemzetközileg is elismert főorvost az intézmény igazgatónője három hónappal a hivatalos nyugdíjazása előtt küldte kényszerpihenőre. Ahogyan Békefi Dezső mondja, a legkevésbé sem szeretné, ha ez a történet az ő személyéről szólna. Úgy véli, egy hatvankét éves embert ugyanis bármikor nyugdíjazhatnak. Az már más kérdés, hogyan teszik ezt. Sokkal inkább a gyerekellátás biztonságát félti.
A főorvos huszonhárom évig dolgozott a tatabányai kórházban. A Gyermek-egészségügyi Szolgálat számtalan feladatot lát el. Többek között a hagyományos csecsemő-, és gyermekosztály, a gyermekintenzív osztály és az intenzív koraszülött- és patológiás újszülöttosztály is hozzájuk tartozik. Ezek mellett még tizenegy szakambulanciát is ők vezetnek.
"Öt évvel ezelőtt egy nagyobb parlamenti beruházással épült új pavilonban kitűnő lehetőséget kaptunk a munkánkhoz. Így az ország egyik legszínvonalasabb gyermek-egészségügyi szolgálatát tudtuk kialakítani" - mondja a nyugalmazott főorvos. Az önkormányzati biztos is megállapította, hogy ezen feladatok ellátásához legalább tizenkilenc emberre van szükség. A főorvos azt mondja, ennyien még soha nem voltak.
Létszámstop után
"Az orvosi létszám folyamatosan csökkent, rengeteg embert bocsátottak
el. Ezek ellen állandóan protestáltam, sikertelenül." Hosszas létszámstop
után két héttel ezelőtt már tarthatatlan állapotok uralkodtak
el az osztályon. Ekkorra már csak kilencen voltak. Az egyik orvosnak
azonban sürgősen abba kellett hagynia a munkát, mert veszélyeztetett
terhes lett.
"Nyolc emberrel ezt a feladatot lehetetlenség elvégezni. Ekkor megkértem
az igazgatónőt, hogy az intenzív munkát jelentő részlegeket
átmenetileg szüneteltessük" - mondja Békefi Dezső. Hiába járt
volna ez a megoldás presztízsveszteséggel, mint a főorvos fogalmaz,
egy ember nem lehet egyszerre három helyen. Nyolc emberrel pedig
az igazgatónő elképzelése azzal járt volna, hogy egy orvosnak
átlagosan két-három naponta kellett volna éjjeli ügyeletet vállalnia.
"Kaptam egy igazgatói utasítást, hogy a koraszülött intenzív osztályt
vonjuk össze a gyerekintenzívvel, és az egészet egy ügyeletes lássa
el." Békefi szerint nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy érzékelje
az ember: egy 750 grammos újszülöttet nem lehet egy helyen, egy
személynek ellátni egy ötéves gennyes agyhártyagyulladásos kisgyerekkel.
"Ez szakmai nonszensz".
Az osztályon maradt hét orvossal együtt a főorvos benyújtott
egy petíciót az igazgatónőnek, melyben leírták és megindokolták:
az elképzelés így semmiképpen nem vállalható. "Néhány óra elteltével
az igazgatónő hivatott, hogy másnaptól nem tart igényt a munkámra."
A Gyermek-egészségügyi Szolgálatnál egy orvos azóta megbetegedett,
így jelenleg hatan próbálják ellátni tizenkilenc ember feladatát.
Hiába jönnek receptért
Békefi Dezső szerint pluszproblémát jelent, hogy nincs
senki, aki a cukorbeteg gyerekeket ellássa a kórházban, erre ugyanis
csak az eltávolított főorvosnak volt tapasztalata és jogosítványa.
"Nonszensz, hogy két hete megbeszéltem egy időpontot egy cukorbeteg
gyermekkel és a szüleivel. Hiába jönnek vissza, hogy felírjam nekik
az inzulint, már nincsen erre lehetőség."
Schwarcz Tibor, Tatabánya város egyéni országgyűlési képviselője,
a Szent Borbála Kórház kórboncnoka jelenleg fizetés nélküli szabadságát
tölti. Ô 2001-ig a Tudományos és Oktatási Tanácsnak volt az igazgatóhelyettese,
ekkor azonban az igazgatónő felmentette a munkavégzés alól.
"Felháborítónak tartom, hogy önös érdekek miatt veszélyeztetik a
gyerekellátás biztonságát. Azt is tűrhetetlen, hogy egy országosan
és nemzetközileg is elismert főorvossal így bánjanak. Ez az
egész vezetésre jellemző" - véli a képviselő. Állítása
szerint vissza kellene venni a főorvost, s amíg nem találnak
újabb gyermekorvosokat, áthidaló megoldást kellene találni.
Több, neve elhallgatását kérő főorvos szerint tarthatatlan
állapot alakult ki a gyermekosztályon. Ahogyan egyikük fogalmaz,
szégyenletes, hogy olyan kórházban dolgoznak, ahol ennyire nem becsülik
az orvosokat.
A kórház igazgatónőjét, Móroczné dr. Tóth Ildikót is megkerestük,
ám egész napos tárgyalásai miatt lapzártánkig nem hívta vissza szerkesztőségünket.
A Magyar Orvosi Kamara Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakkollégiumának
elnöke ma látogat a kórházba, hogy a helyzetről tájékozódjon.
Dreissiger Ágnes
Forrás: www.magyarhirlap.hu