Lazíts

Hogyan lett a Csigának háza?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi kert a falu szélén, egész közel az erdõhöz. Ebben a kertben pedig élt egy kis meztelen csiga (abban az idõben még csak meztelen csigák voltak). A kertben nem volt túl sok minden néhány fa, fû, virág - de a mi csigánk nem volt nagyigényû, neki megfelelt. A két legfontosabb, rágcsálni való jókora lapulevél és egy jó nagy kõ rendelkezésre állt. A mi csigánk itt élte hát egyszerû csigaéletét, õ aztán nem kapkodott el semmit. Naphosszat rágódott a lapulevélen, éjszakára pedig behúzódott a nagy kõ alá, ami ha nem is volt túl komfortos lakóhely, de legalább megvédte az éjszaka nagyfogú vadászaitól, mint a sünök és cickányok, nomeg a hidegtõl is.

Persze, minden jónak vége szakad egyszer, a mi Csigánk jó élete is hirtelen véget ért. Történt ugyanis, hogy a kert városi gazdái kimentek a hétvégére egy kis vidéki levegõt szívni és magukkal vitték fiúkat, valamint néhány barátját is. És míg a szülõk a fákat metszegették és a virágokat locsolták, a fiuk elunták a várakozást és focimeccset szerveztek az utcán (ne ijedjetek meg, arrafelé nem volt nagy forgalom). És mivel focimeccs nincs kapu nélkül, kapu pedig kapufa nélkül, a fiúk legott valami kapufának való után néztek. Az út szélén talált féltégla és két mackófölsõ mellé nagy szuszogva nem mást cipeltek ki az utcára, mint a mi csigánk búvóhelyéül szolgáló követ. És persze, ahogy az már lenni szokott, a kõ a meccs végeztével kint maradt az utcán (épp csak félrerúgták, hogy az autók elférjenek), így a Csiga hálóhely és rejtek nélkül maradt.

Nekibúsult hát rendesen, mi lesz vele, szegény feje, ilyen házatlanul, védtelenül tán már a holnapot sem éri meg. Hogy másik követ keressen az lehetetlennek tûnt, ameddig a szem ellátott (márpedig az több napi csigajáró- illetve bocsánat: csúszóföldet jelentett) semmi rejtekhelynek való nem kínálkozott. Elindult hát nagy búsan, lógó szarvacskákkal a világnak.

Ahogy így nekikeseredve ballagott (emberi szemmel nézve inkább ácsorgásnak mondanám) mégis rámosolygott a szerencse, ugyanis összetalálkozott a Jótündérrel.
- Szia Csigabiga, hogyityeg a fityeg? köszöntötte a tündér a csigát, kis szárnyaival verdesve.
- Jaj, ne is kérdezd, nagy az én bajom - azzal a csiga elõadta neki nagy bánatát - de, derült fel hirtelen, Te talán varázsolhatnál nekem egy nagy követ...esetleg...ha nem túl megterhelõ...
- Sajnos nem tudok, mondta a tündér, a varázspálcám eltörött, én is épp az Ezermester Manóhoz igyekszem, hátha meg lehet javítani, vagy esetleg van neki egy másik...
Viszont ha akarod, téged is magammal viszlek. Õ nagyon ügyes, mindenhez ért és van egy feneketlen ládikája. Abban csak akad neked is valami.
A Csiga boldogan beleegyezett, a Jótündér pedig felkapta, és már repültek is a házak és fák felett, a manót keresve.

Csakhamar meg is lelték, éppen egy jókora ládát vizsgálgatott aggodalmasan. Köszöntötték illendõen, majd elõadták nagy bajukat és megkérdezték, segítene-e rajtuk?
- Jaj, szívesen segítenék - mondta a Manó - de magam is segítségre szorulok. Valahogy becsuktam a ládikám fedelét és benne van a kulcs, s most sehogy se tudom kinyitni.

Elszomorodott erre a másik kettõ is, most már hárman nézték szomorkodva a ládát. Mígnem egyszer csak megszólalt a kis csiga:
- kicsi is vagyok meg nyálkás is, talán beférnék a kulcslyukon és megpróbálhatnám a zárnyelvet elhúzni, hogy kinyíljon a ládikád.
- Nohát, ez ragyogó ötlet, és tényleg megtennéd? - örült meg a Manó - nem olyan nehéz ám, csak a kallantyút kell kicsit visszahúzni.

Így hát a kis csiga beszuszakolta magát a kulcslyukon és eltûnt a másik kettõ szeme elõl.
Azok pedig izgatottan hallgatták, mit csinál bent a csiga. Hallottak nagy fújtatást meg sóhajtozást meg lihegést meg nekiveselkedést meg megint szuszogást meg megint lihegést - bizony már letettek róla hogy sikerrel jár a vitéz csiga, amikor egyszerre csak egy kattanás, és hopp - máris felpattant a láda fedele.

Tóth Judit rajza

A Manó gyorsan megköszönte a fáradságot, majd óvatosan egy ízletes levélre helyezte az elcsigázott Csigát, hadd falatozzon.
Õ maga pedig lázasan kotorászni kezdett a ládában. Kisvártatva talált is egy gyönyörû új varázspálcát a Jótündérnek, aminek ráadásul egy piros szív volt a tetején, így a Tündérke különösen elégedett volt vele.

A Manó pedig ismét eltûnt a láda kacatjai között, keresgélt és kotorászott, s végül egy furcsa tárgyat húzott elõ.
- Követ ugyan nem találtam, de nézd ezt a remekmívû kastélyt, bõven van hely benne hogy elférj és még ajtaja is van, hogy ne fújjon be a szél. És hogy el ne veszíthesd, majd jól odaerõsítjük a hátadra.
Így is tettek a Tündér csak suhintott egyet a pálcájával, mire a ház máris odanõtt a csiga hátához. A kis csiga pedig úgy megörült, nem gyõzött hálálkodni.

Hiába mondták neki, hogy nélküle semmire se jutottak volna, hisz õ nyitotta ki a ládát, õ azért elhatározta, hogy hálája jeléül egy nagy szívet fog rajzolni új barátainak. El is indult hát, mentében fényes csíkot húzva, amilyet már a csigák szoktak, hanem hát még az eddiginél is lassabban haladt - mivel most már a házát is cipelnie kellett, ráadásul minduntalan megállt, hogy gyönyörködjék benne kicsit.
Így hát, mivel nem akarta elrontani az örömét, a Manó szépen lecsüccsent a ládájára, most már kezében szorongatva a kulcsot és barkóbázott addig a Tündérrel, míg a csiga odavolt.

És azóta a csigának mindig van hova bújnia ha megtámadják vagy ha fázik. Ha pedig mégis meztelen csigával találkoznál, szólj neki, szaladjon gyorsan a Manóhoz, hátha akad a ládában még egy ház...

vége

Veres Gábor meséje

2001.08.30