Anyának lenni...
Szõdy Judit

Mottó: „Mama, ez a legjobb, amikor így ülünk: így, egymás ölében”
(Juli, négy éves) 

Anyának lenni nem fenékig tejfel. Mégis olyan jó!

Na, most, hogy is van ez? Milyen, amikor reggel hozzád bújnak? És, amikor egymást védik? Amikor egymást tanítják? Milyen, amikor átéled, hogy már maguk is meg tudják oldani a felmerülõ problémákat?

És milyen, amikor éjjel bújnak hozzád, és képtelen vagy kialudni magad? Ha marják egymást álló nap? Ha csúfolódnak? Ha akkor is segítséget kérnek, amikor nem kéne? Ha nincs egy szabad perced sem?

Igen, ez is, az is jelen van az anya életében. Hol ebbõl van több, hol meg abból. Hol jól bírja az ember lánya, mert amúgy is méla természettel áldotta meg az ég, meg az élete más területein minden rendben van, hol rettentõ rosszul bírja, mert alapjáratban is lobbanékony, de még az ág is húzza. Szinte nincs olyan anya, aki ne kívánná, hogy legalább egy napig gyerek nélkül legyen, hiszen a gyerekek jelenléte – még, ha azok áldott jó kölkek is -, folyamatos készültségi állapotban tartja a szülõket. Gyerekmentes órákat kívánni nem bûn. Amilyen öröm a gyerekzsivajtól hangos hajlék elhagyása, épp akkora boldogság visszatérni oda, feltöltõdve, megerõsödve.

Az anya élete folyamatos egyensúlykeresés: a saját szabadsága és a család kiszolgálása között. A lelki kötõdés-kötés és az elengedés közt.  Az ösztönök és a kért-kéretlen tanácsok közt. Micsoda mûvészet megtalálni a harmóniát! Az elsõ gyereknél ez még többnyire nem sikerül, bár vannak kivételek. De van, aki a negyedik után sem képes erre, talán azért, mert õ maga sem élte meg gyermekkorában. Így adjuk át kudarcainkat generációról generációra. Igazi hõs az, aki ki tud lépni ebbõl a körforgásból, meg tudja törni az átkot. Aki bántalmazó családból jött, de õ maga már nem terrorizálja gyerekeit. Aki túlóvó családból jött, de õ maga már nem „kebelezi be” gyerekeit. Aki csonka családból jött, de a sajátjában meg tudja tartani a békét. Talán ez a legnehezebb feladat: levetni azt, amit magunkkal hordunk, de meggátol abban, hogy elég jó szülõk legyünk. Fél siker, ha felismerjük, mi az, amitõl meg kellene szabadulnunk. A további út lehet magányos megoldáskeresés, de lehet, hogy tapasztalt barátok, sorstársak vagy járatos szakember segítségével jutunk elõre. Ha önmagunkkal megbékélünk, ha hitelesen adjuk át értékeinket gyerekeinknek, biztosak lehetünk abban, hogy nagyon nagy hibát nem követtünk el: õk is elég jó szülõk lesznek. Kérdezzük meg unokáinktól!

Sz. J.

2003.05.06