Kérdések-válaszok
Kisfiam császármetszéssel született másfél évvel ezelőtt.
A szülés utáni sokféle új érzés közül az egyik nehezen érthető számomra. Az első hetekben mindig rettenetes ellenérzésem támadt, ha valaki kézbe vette a babát (ez az általam nagyon szeretett személyekre is vonatkozik). Egyedül a férjem kezében láttam őt szívesen. Nem hiszem, hogy csupán a kicsi féltése idézhette elő bennem ezt a meglehetősen heves tiltakozást (hiszen tisztában voltam vele, hogy rokonaim, ismerőseim ügyesen bánnak vele és biztonságban tudhatom őt). A kérdésem az, ismerős jelenség-e ez a szülés utáni időszakban? (Ha belegondolok, az állatvilágban nagyon is felfedezhető.)
Válasz
Az Ön által említett érzés nem ritka a frissen szült nőknél, általában átmeneti, néhány nap alatt elmúlik. Sok minden okozhatja, a hirtelen hormonváltozás, a hosszú várakozás a babára, stb.
Az újonnan ébredő anyai érzések között a gyermek féltése teljesen természetes. Amikor a gyermek még kicsi, az anyjára van utalva, szinte a nap minden percében, így az anya is hozzászokhat az újfajta érzésekhez, az örömhöz és a felelősséghez is. Egyébként minden új helyzetben felerősödhetnek ezek az érzések, pl. az első baby-szitteres estén, vagy az első nagymamánál töltött éjszakán. Az is ismert, hogy az óvodába, vagy a bölcsődébe történő beszoktatáskor az anyának ugyanúgy meg kell küzdenie az elválás tényével, mint a gyereknek. Sokan mesélik, s magam is átéltem, hogy eleinte azért vannak kétségbeesve, mert a gyerek sír, mikor az óvodában hagyják, aztán néhány hét után, amikor a gyerek megszokta az új közösséget, akkor meg azért esnek kétségbe a mamák, mert már nem sírnak a gyerekek.
Az Ön kérdése azért érdekes, mert a fia másfél éves, ami már elég hosszú idő ahhoz, hogy az a kezdeti élmény elhalványuljon. Levelében nem írta, hogy miért most, ennyi idő elteltével fordul kérdésével pszichológushoz?
Izsó Ildikó
Kisfiam császármetszéssel született másfél évvel ezelőtt.
A szülés utáni sokféle új érzés közül az egyik nehezen érthető számomra. Az első hetekben mindig rettenetes ellenérzésem támadt, ha valaki kézbe vette a babát (ez az általam nagyon szeretett személyekre is vonatkozik). Egyedül a férjem kezében láttam őt szívesen. Nem hiszem, hogy csupán a kicsi féltése idézhette elő bennem ezt a meglehetősen heves tiltakozást (hiszen tisztában voltam vele, hogy rokonaim, ismerőseim ügyesen bánnak vele és biztonságban tudhatom őt). A kérdésem az, ismerős jelenség-e ez a szülés utáni időszakban? (Ha belegondolok, az állatvilágban nagyon is felfedezhető.)
A szülés utáni sokféle új érzés közül az egyik nehezen érthető számomra. Az első hetekben mindig rettenetes ellenérzésem támadt, ha valaki kézbe vette a babát (ez az általam nagyon szeretett személyekre is vonatkozik). Egyedül a férjem kezében láttam őt szívesen. Nem hiszem, hogy csupán a kicsi féltése idézhette elő bennem ezt a meglehetősen heves tiltakozást (hiszen tisztában voltam vele, hogy rokonaim, ismerőseim ügyesen bánnak vele és biztonságban tudhatom őt). A kérdésem az, ismerős jelenség-e ez a szülés utáni időszakban? (Ha belegondolok, az állatvilágban nagyon is felfedezhető.)
Válasz
Az Ön által említett érzés nem ritka a frissen szült nőknél, általában átmeneti, néhány nap alatt elmúlik. Sok minden okozhatja, a hirtelen hormonváltozás, a hosszú várakozás a babára, stb.
Az újonnan ébredő anyai érzések között a gyermek féltése teljesen természetes. Amikor a gyermek még kicsi, az anyjára van utalva, szinte a nap minden percében, így az anya is hozzászokhat az újfajta érzésekhez, az örömhöz és a felelősséghez is. Egyébként minden új helyzetben felerősödhetnek ezek az érzések, pl. az első baby-szitteres estén, vagy az első nagymamánál töltött éjszakán. Az is ismert, hogy az óvodába, vagy a bölcsődébe történő beszoktatáskor az anyának ugyanúgy meg kell küzdenie az elválás tényével, mint a gyereknek. Sokan mesélik, s magam is átéltem, hogy eleinte azért vannak kétségbeesve, mert a gyerek sír, mikor az óvodában hagyják, aztán néhány hét után, amikor a gyerek megszokta az új közösséget, akkor meg azért esnek kétségbe a mamák, mert már nem sírnak a gyerekek.
Az Ön kérdése azért érdekes, mert a fia másfél éves, ami már elég hosszú idő ahhoz, hogy az a kezdeti élmény elhalványuljon. Levelében nem írta, hogy miért most, ennyi idő elteltével fordul kérdésével pszichológushoz?
Izsó Ildikó
