Kérdések-válaszok
Serdülő korom óta egymásra nőttek a fogaim, ezért 23 évesen, egy évig, beragasztott, fix -n nappali - fogszabályzót viseltem. A nappali fogszabályzó levétele után éjszaka használatos fogszabályzót kaptam, amit - most már tudom - minimum másfélszer annyi ideig kell hordani, mint a nappalit. Ezt azonban egy sajnálatos félreértés miatt fél évvel a nappali fogszabályozás után hanyagolni kezdtem és az első fél év után, 3-4 hónapon keresztül, csak heti 2-3 napos rendszerességgel hordtam a normális 7 alkalom helyett.
Idézet egy fogászati szaklapból: A folyamatos erő hatására a csont átépül; a nyomás területén lebomlik, a húzóerő területén pedig felszaporodik.
Kérdésem: lesz-e még elég ideje a csontnak felszaporodni a húzóerő területén, vagy 40 éves koromra a "nem megfelelő fogszabályzás" következtében menthetetlenül kihullanak a fogaim?
Válasz
A kérdésben említett csontátépülés folyamata csak a beragasztott készülék viselése alatt zajlott. Az éjszaka viselendő fogszabályozó készülék a fogak új helyzetben való megtartását szolgálják. Ekkor a csontfelépülés megerősödés még tart.
A korábban abbahagyott éjszakai készülékkel történő kezelés hatására a fogak kis mértékű "visszarendeződése" fordulhat elő, a csontállományban nem történik károsodás. Emiatt nem fogja a fogait elveszíteni 40 évesen.
Üdvözlettel: dr. e-Fog
www.fogorvos.com