Kérdések-válaszok
Kislányom lassan négy hónapos lesz, eddig semmilyen betegsége nem volt, szépen gyarapodott, 2900 gr-ról 6300 gr-ot ért el. A harmadik hónapban magától átállt az éjszakai alvásra és enni is rendszeresen kb. négy óránként kért. Néhány hete azonban vége lett a rendszernek, egyre kevesebbet és egyre rendszertelenebbül eszik. Vannak olyan délelőttök, hogy összesen 100-200 gr-ot eszik és az egész napi adagja sem több 350-450 gr-nál. (Elutasítja a szopást és a cumisüveget is, egyszerűen elfordítja a fejét) Ennek ellenére viszonylag nyugodt, a gyarapodása ugyan lelassult, de nem állt meg. Éjszakánként továbbra is alszik, sőt nappal is nagyon sokat alszik. Kezdek nagyon aggódni, hogy valamilyen betegsége van. Vérvételen voltunk, ahol enyhe vérszegénységet állapítottak meg, de más rendellenességet nem találtak. Lehet ez az étvágytalanság oka ?
Válasz
4 hónapos kislánya jelenlegi súlya a születési súlyhoz viszonyítva nagyon szép súly, amelyet nyilván megfelelő táplálékbevitellel értek el. A napi 350-450 g-nyi adag bizony kevés, nem jó jel az sem, hogy a kicsi aluszékony, ezek szerint fáradékony. Az étvágytalanság és a fáradékonyság a vashiánynak, ill. egyéb okból kialakuló vérszegénységnek is jele lehet. Ebben az életkorban a vashiányos vérszegénység nem ritka és ismert, amennyiben pedig kiderül, az a megfelelő vaspótlással kezelendő. Ha ez megtörténik, és a helyzet néhány hét alatt sem változik, vagy romlik, alaposabb kivizsgálást javasolnék. Addig is míg az adagokat nem sikerül növelniük, figyeljenek a megfelelő folyadékbevitelre (forralt víz, gyümölcslé)!
Dr. Gömöri Ágnes