Kérdések-válaszok
Négy hónapos kislányom torka kb. 6 hete piros. Más tünet nincs, láztalan, nyugodt, jó kedélyű, szépen fejlődik (már majdnem 9 kg), csak szopik. A torokváladék tenyésztésekor KLEBS. PNEUMONIAE baktériumot találtak, sok teleppel. Gyermekorvosunk, aki egyébként nem híve az antibiotikumoknak, CECLOR-t írt fel, és a család többi tagjának torokváladékát is tenyésztésre küldte (van még egy óvodás kisfiam). Eddig még nem adtuk be az antibiotikumot a babának, várunk a mi eredményünkre, hátha nekünk is kell valamint szedni.
KÉRDÉSEM: nem lehet-e várni még az antibiotikum adásával kb. 5 hónapos korig, amikor majd elkezdem a vegyes táplálást?
Válasz
Az említett kórokozó, főleg, ha a tenyésztés során sok telepet képzett és még szemmel látható tüneteket is okoz, feltétlenül "kiirtandó". Mégpedig lehetőleg minél hamarabb. Egyrészt, mert az ilyen korú babák nehezen küzdik le a fertőzéseket (gyenge immunrendszer, az anyától kapott ellenanyagok kiürítése, vashiány), másrészt, mert ez nem egy ártalmatlan kórokozó, amely tovább szaporodik, szövődményeket okozhat. Ezért sem célszerű várni az antibiotikum adás elkezdésével, másrészt pedig nem tartom jó ötletnek az új táplálék bevezetésével együtt kezdeni azt. Éppen hogy ilyen esetben még el is halasztjuk az elválasztás elkezdését, egyrészt, mert az anyatej könnyen emészthető, benne számos olyan faktor található, amely segít fenntartani a normál (ilyen esetekben laktobacillus) bélflórát. Másrészt, bármilyen emésztési panasz (bukás, hasfájás, hasmenés) merülne fel, nem tudná eldönteni a szakember sem, hogy ezt most pontosan az új étel, vagy a gyógyszer okozza-e.
Dr. Gömöri Ágnes