Kérdések-válaszok
Mikortól lehet használni a kengurut? Kétféle véleményt hallottam eddig, az egyik szerint már akkor lehet a babát kenguruban vinni, amikor biztosan tartja a fejét, a másik vélemény szerint csak akkor, ha már biztosan ül, mert különben nagyon terheli a baba gerincét.
Válasz
Szinte az egész fejlődő világban "kenguruban" nőnek fel a csecsemők. Az anyák napközben, munka közben nagy vászontarisznyában hordják a kicsiket. Nemhogy gyakoribb lenne a gerincelváltozás és a csípőficam, hanem ritkább ezek között a gyerekek között. Valóban jó, ha a kicsi már tartja egy picit a fejét, mert a függőleges testhelyzet különben fárasztóbb számára. Azonban, ha a csecsemő fárad, az anya ezt érzi, és megigazítja a babáját. Vannak kenguruk, amelyek már a fej támasztásában is segítenek. A babák combjai pedig ekkor ideálisan széttárt helyzetben vannak, így a csípő jó helyzetben áll. Hosszabb sétára azonban elsősorban a babakocsit ajánljuk, amelyben vízszintesen fekve, hosszasan pihenhet a baba, mozgatás nélkül. Ha a csecsemő már biztosan ül, bizony már nehéz is, az anya háta és vállai már csak rövid ideig bírják a kenguru pántjának húzását, inkább ölben, kocsiban viszik a csecsemőt. Tehát, rövidebb útra, bevásárolni, tömegközlekedni picike babát is lehet kenguruba tenni, nem viseli meg jobban a gerincét, mintha ölben vinnék.
Dr. Gömöri Ágnes