Kérdések-válaszok
Minden jel arra mutatott, hogy én kell tanácsot kérjek valakitől, bennem van a baj, a hiba, gyerekem csak dacol és helytelen és egyszóval: gyerek. Hat évet tölt, jövő áprilisban, én meg egyre inkább tisztában vagyok azzal, hogy vagy rossz nevelésben részesítem vagy el fogom veszíteni. Nem fogom a csintalanságra fogni, hogy rossz gyerekem van, de meggyőződésem, hogy nem tudunk kommunikálni. Nem tartom magam rossz anyukának, nagyon szeretem a gyerekeim, de rádöbbentem, hogy valahol rontok, valahogy másképpen kéne hozzáálljak a dolgokhoz. És nem szeretném, hogy naplopó legyen ha felnő és azt sem, hogy a rossz nevelésem miatt valami egész életében visszamaradjon a kicsi lelkében; később majd ráismerjek, hogy miattam gondolkozik vagy cselekszik rosszul.
Nem tudom, kissé kusza vagyok, Zsoltról kéne írjak, a megnyilvánulásairól vagy magamról, ahogy türelmesen magamba zárok majd minden indulatot, addig, amíg nem bírom tovább és pár nap múlva csak kiabálás lesz a vége. Mert számtalanszor meg kell kérni egy dologra, és ha nem akarja, nem csinálja. Ha olyan kedve van, szó nélkül tesz olyan dolgokat, amire nem kérem; pl. összefogja testvére ruháit, vagy rendet csinál az íróasztalában, stb. Lehet, hogy túl sokat várok el tőle, túl kevés idő alatt, nem tudom... próbáltam már mindenre gondolni, mindenért magamat okolom, sajnálom a kisfiamat, ha egy idő után csak kihoz valamivel a sodromból és kiabálni fogok Rá; és ilyenkor úgy érzem, teljesen megérdemli. De közben távolodunk egymástól - ezt is érzem.
És az a dolog rendített meg, hogy anyukámnak mondta el Zsolt, hogy fél megmondani nekem, adjak két nadrágot rá, mert fázik. Szerintem ez nem olyan dolog, amiért tartania kellene tőlem, - hogy nem mondd el igazából mindent, ami a napköziben történik, erről tudok; igazán már abban a korban van, amikor titkos dolgai lehetnek a pajtásaival, amikről csak ők kell tudjanak; - de ez egy stupid dolog és nem igazán értem, miért nem szólt nekem, miért keres másnál menedéket? sosem szidtam meg olyan dologért, amit csak szeretett volna megtenni, mindig indokoltam / legalábbis úgy érzem / , mit miért szabad vagy nem szabad tenni.
Lehet, lazább kéne legyek, lehet, nincs is semmi gond senkivel, de nagyon ki vagyok borulva, azt hiszem, nem tudok gyereket nevelni, nem értek hozzá, csak a dajkáláshoz, a simogatáshoz, a rendezéshez; közben meg nem is tudom , miként neveljem, hogyan kezeljem a kirohanásait, a feleseléseket; mit tegyek, hogy leküzdjem az indulataim és már első perctől ne is vegyem észre, hogy bosszant, hogy ne egyre csak az járjon az eszemben, hogy nincs sok hátra, elvesztem a fejem és kiabálok. És felteszem a kérdést, amire a válasz rettenetesen bánt: vajon fél a gyerekem tőlem ? Kérem, segítsen, mit tegyek magammal ? hogy ugyanazon hibákat, ne kövessem el a kislányommal is...
Válasz
Szeretném megnyugtatni, hogy szerintem sem rossz anyuka, leveléből az aggódás és a gyermekével való kapcsolatának féltése olvasható ki.
Ahhoz, hogy tenni lehessen valamit, mindenképpen jó megértenie, mi is váltja ki Zsoltinál a dacos viselkedést. Amit a kommunikációról írt nagyon jó, ugyanis a világos, tiszta kommunikáció az alapja annak, hogy két ember megértse egymást. Ön befelé éli meg az indulatait, ami azért nem szerencsés, mert többnyire ez az indulat halmozódik, s amikor aztán kitör, többnyire nem áll megfelelő arányban azzal, a "vétséggel", ami miatt betelt pohár. Valószínűnek tartom, hogy emiatt Zsolti számára az Ön viselkedése végső soron kiszámíthatatlan, nem tudja eldönteni, mikor milyen reakcióra számíthat Öntől. Ezért lehetett az ominózus "nadrág ügy" hátterében is. Ez a kiszámíthatatlan reakció, vagyis, hogy Ön meddig türelmes és mikor robban, két következménnyel is jár. Egyrészt a fiának állandóan a határokat kell próbálgatnia, mert nem világos a számára, meddig mehet el. Egyik alkalommal még türelmesen elmondja 25x amit szeretne, a másik alkalommal a második kérés után már kiabál. Másrészt ez a kiszámíthatatlanság valóban gyengíti a kapcsolatukat, mert Zsolt nem tudja, mikor fordulhat Önhöz "veszély" nélkül.
Zsolt egyébként sincs könnyű korban - szerintem egyik kor sem könnyű egy gyerek életében - mert ott van a húga, akire biztosan féltékeny, még ha nem mutatja, akkor is. Valószínűleg Ön is másként reagál a két gyerekre, amit a fia is megérez. Elképzelhető, hogy a kislány - mint általában a lányok simulékonyabb - így könnyebb vele egyességre jutni, míg a fiúk önállóbbak, függetlenebbek, jobban akarják érvényesíteni az akaratukat.
Mit lehet tenni? Ebben a helyzetben Önnek kell változtatni, mégpedig több vonalon is. Először azon kellene elgondolkoznia, vajon mi vált ki Önben indulatot a fia viselkedésével kapcsolatban? Miért nem tudja akkor és ott feldolgozni az indulatát, amikor és ahol keletkezik? Miért érzi szükségét annak, hogy raktározza a negatív érzéseit? Ez csak a fiával kapcsolatban van így vagy máskor, mással is előfordul? Nekem az is eszembe jutott, hogy mennyire fáradt mostanában? Van-e alkalma pihenni, egy kicsit kettesben lenni a férjével? Kérhet-e tőle segítséget, tud-e Önnek segíteni?
Nagyon sok kérdést tettem fel, ha van kedve, írhat újra, de jobb lenne, ha személyesen keresne fel egy pszichológust. Nincs baj, csak akadhatnak olyan helyzetek, amikor egy külső szemlélő segíthet rávilágítani egy olyan problémára, amire "vakfoltja" van embernek. A személyes beszélgetés azért is jobb, mert azonnal választ kaphat a kérdéseire, nem kell hosszabb ideig várni.
Izsó Ildikó
Minden jel arra mutatott, hogy én kell tanácsot kérjek valakitől, bennem van a baj, a hiba, gyerekem csak dacol és helytelen és egyszóval: gyerek. Hat évet tölt, jövő áprilisban, én meg egyre inkább tisztában vagyok azzal, hogy vagy rossz nevelésben részesítem vagy el fogom veszíteni. Nem fogom a csintalanságra fogni, hogy rossz gyerekem van, de meggyőződésem, hogy nem tudunk kommunikálni. Nem tartom magam rossz anyukának, nagyon szeretem a gyerekeim, de rádöbbentem, hogy valahol rontok, valahogy másképpen kéne hozzáálljak a dolgokhoz. És nem szeretném, hogy naplopó legyen ha felnő és azt sem, hogy a rossz nevelésem miatt valami egész életében visszamaradjon a kicsi lelkében; később majd ráismerjek, hogy miattam gondolkozik vagy cselekszik rosszul.
Nem tudom, kissé kusza vagyok, Zsoltról kéne írjak, a megnyilvánulásairól vagy magamról, ahogy türelmesen magamba zárok majd minden indulatot, addig, amíg nem bírom tovább és pár nap múlva csak kiabálás lesz a vége. Mert számtalanszor meg kell kérni egy dologra, és ha nem akarja, nem csinálja. Ha olyan kedve van, szó nélkül tesz olyan dolgokat, amire nem kérem; pl. összefogja testvére ruháit, vagy rendet csinál az íróasztalában, stb. Lehet, hogy túl sokat várok el tőle, túl kevés idő alatt, nem tudom... próbáltam már mindenre gondolni, mindenért magamat okolom, sajnálom a kisfiamat, ha egy idő után csak kihoz valamivel a sodromból és kiabálni fogok Rá; és ilyenkor úgy érzem, teljesen megérdemli. De közben távolodunk egymástól - ezt is érzem.
És az a dolog rendített meg, hogy anyukámnak mondta el Zsolt, hogy fél megmondani nekem, adjak két nadrágot rá, mert fázik. Szerintem ez nem olyan dolog, amiért tartania kellene tőlem, - hogy nem mondd el igazából mindent, ami a napköziben történik, erről tudok; igazán már abban a korban van, amikor titkos dolgai lehetnek a pajtásaival, amikről csak ők kell tudjanak; - de ez egy stupid dolog és nem igazán értem, miért nem szólt nekem, miért keres másnál menedéket? sosem szidtam meg olyan dologért, amit csak szeretett volna megtenni, mindig indokoltam / legalábbis úgy érzem / , mit miért szabad vagy nem szabad tenni.
Lehet, lazább kéne legyek, lehet, nincs is semmi gond senkivel, de nagyon ki vagyok borulva, azt hiszem, nem tudok gyereket nevelni, nem értek hozzá, csak a dajkáláshoz, a simogatáshoz, a rendezéshez; közben meg nem is tudom , miként neveljem, hogyan kezeljem a kirohanásait, a feleseléseket; mit tegyek, hogy leküzdjem az indulataim és már első perctől ne is vegyem észre, hogy bosszant, hogy ne egyre csak az járjon az eszemben, hogy nincs sok hátra, elvesztem a fejem és kiabálok. És felteszem a kérdést, amire a válasz rettenetesen bánt: vajon fél a gyerekem tőlem ? Kérem, segítsen, mit tegyek magammal ? hogy ugyanazon hibákat, ne kövessem el a kislányommal is...
Nem tudom, kissé kusza vagyok, Zsoltról kéne írjak, a megnyilvánulásairól vagy magamról, ahogy türelmesen magamba zárok majd minden indulatot, addig, amíg nem bírom tovább és pár nap múlva csak kiabálás lesz a vége. Mert számtalanszor meg kell kérni egy dologra, és ha nem akarja, nem csinálja. Ha olyan kedve van, szó nélkül tesz olyan dolgokat, amire nem kérem; pl. összefogja testvére ruháit, vagy rendet csinál az íróasztalában, stb. Lehet, hogy túl sokat várok el tőle, túl kevés idő alatt, nem tudom... próbáltam már mindenre gondolni, mindenért magamat okolom, sajnálom a kisfiamat, ha egy idő után csak kihoz valamivel a sodromból és kiabálni fogok Rá; és ilyenkor úgy érzem, teljesen megérdemli. De közben távolodunk egymástól - ezt is érzem.
És az a dolog rendített meg, hogy anyukámnak mondta el Zsolt, hogy fél megmondani nekem, adjak két nadrágot rá, mert fázik. Szerintem ez nem olyan dolog, amiért tartania kellene tőlem, - hogy nem mondd el igazából mindent, ami a napköziben történik, erről tudok; igazán már abban a korban van, amikor titkos dolgai lehetnek a pajtásaival, amikről csak ők kell tudjanak; - de ez egy stupid dolog és nem igazán értem, miért nem szólt nekem, miért keres másnál menedéket? sosem szidtam meg olyan dologért, amit csak szeretett volna megtenni, mindig indokoltam / legalábbis úgy érzem / , mit miért szabad vagy nem szabad tenni.
Lehet, lazább kéne legyek, lehet, nincs is semmi gond senkivel, de nagyon ki vagyok borulva, azt hiszem, nem tudok gyereket nevelni, nem értek hozzá, csak a dajkáláshoz, a simogatáshoz, a rendezéshez; közben meg nem is tudom , miként neveljem, hogyan kezeljem a kirohanásait, a feleseléseket; mit tegyek, hogy leküzdjem az indulataim és már első perctől ne is vegyem észre, hogy bosszant, hogy ne egyre csak az járjon az eszemben, hogy nincs sok hátra, elvesztem a fejem és kiabálok. És felteszem a kérdést, amire a válasz rettenetesen bánt: vajon fél a gyerekem tőlem ? Kérem, segítsen, mit tegyek magammal ? hogy ugyanazon hibákat, ne kövessem el a kislányommal is...
Válasz
Szeretném megnyugtatni, hogy szerintem sem rossz anyuka, leveléből az aggódás és a gyermekével való kapcsolatának féltése olvasható ki.
Ahhoz, hogy tenni lehessen valamit, mindenképpen jó megértenie, mi is váltja ki Zsoltinál a dacos viselkedést. Amit a kommunikációról írt nagyon jó, ugyanis a világos, tiszta kommunikáció az alapja annak, hogy két ember megértse egymást. Ön befelé éli meg az indulatait, ami azért nem szerencsés, mert többnyire ez az indulat halmozódik, s amikor aztán kitör, többnyire nem áll megfelelő arányban azzal, a "vétséggel", ami miatt betelt pohár. Valószínűnek tartom, hogy emiatt Zsolti számára az Ön viselkedése végső soron kiszámíthatatlan, nem tudja eldönteni, mikor milyen reakcióra számíthat Öntől. Ezért lehetett az ominózus "nadrág ügy" hátterében is. Ez a kiszámíthatatlan reakció, vagyis, hogy Ön meddig türelmes és mikor robban, két következménnyel is jár. Egyrészt a fiának állandóan a határokat kell próbálgatnia, mert nem világos a számára, meddig mehet el. Egyik alkalommal még türelmesen elmondja 25x amit szeretne, a másik alkalommal a második kérés után már kiabál. Másrészt ez a kiszámíthatatlanság valóban gyengíti a kapcsolatukat, mert Zsolt nem tudja, mikor fordulhat Önhöz "veszély" nélkül.
Zsolt egyébként sincs könnyű korban - szerintem egyik kor sem könnyű egy gyerek életében - mert ott van a húga, akire biztosan féltékeny, még ha nem mutatja, akkor is. Valószínűleg Ön is másként reagál a két gyerekre, amit a fia is megérez. Elképzelhető, hogy a kislány - mint általában a lányok simulékonyabb - így könnyebb vele egyességre jutni, míg a fiúk önállóbbak, függetlenebbek, jobban akarják érvényesíteni az akaratukat.
Mit lehet tenni? Ebben a helyzetben Önnek kell változtatni, mégpedig több vonalon is. Először azon kellene elgondolkoznia, vajon mi vált ki Önben indulatot a fia viselkedésével kapcsolatban? Miért nem tudja akkor és ott feldolgozni az indulatát, amikor és ahol keletkezik? Miért érzi szükségét annak, hogy raktározza a negatív érzéseit? Ez csak a fiával kapcsolatban van így vagy máskor, mással is előfordul? Nekem az is eszembe jutott, hogy mennyire fáradt mostanában? Van-e alkalma pihenni, egy kicsit kettesben lenni a férjével? Kérhet-e tőle segítséget, tud-e Önnek segíteni?
Nagyon sok kérdést tettem fel, ha van kedve, írhat újra, de jobb lenne, ha személyesen keresne fel egy pszichológust. Nincs baj, csak akadhatnak olyan helyzetek, amikor egy külső szemlélő segíthet rávilágítani egy olyan problémára, amire "vakfoltja" van embernek. A személyes beszélgetés azért is jobb, mert azonnal választ kaphat a kérdéseire, nem kell hosszabb ideig várni.
Izsó Ildikó
