Kérdések-válaszok
Nemrég, 18 hónapos kisfiamnak koproparazitológia vizsgálat alkalmával kimutatták, hogy lambliozisa van, amely ciszták formájában ürül ki a szervezetéből. A gyerekorvos azt mondta, hogy ebben a korban ez nem tekinthető betegségnek és nem is ír fel semmilyen kezelést. A háziorvosunktól is ugyanezt a választ kaptam.
Elővettem én is néhány babakönyvet és ott azt olvastam, hogy az emberek 80%-nak a szervezetében kimutatható a lamblia, csak akkor igényel kezelést ha kifejlett formában ürül ki a szervezetből. Nyugtalanít az eset, mert mostanában nem nagyon akar enni csak tejet, észrevettem, hogy a kis fenekéhez nyúl az esti fürdés után, vakarja az orrát és éjszaka egy kicsit nyugtalanabbul alszik, amit el is mondtam a gyerekorvosnak. Ezek a tünetek gilisztára utalnak, de az analízis nem mutatta ki. Meg kell még párszor ismételni. Nagyon féltem a gyereket, és nem szeretném ha valami komolyabb baj kialakulna a lambliózis miatt.
Válasz
Valóban, a Giardia lamblia gyakori, elterjedt gyomor-bélrendszeri kórokozó. A Giardia lamblia cystáit valóban csak időnként lehet kimutatni a székletből. Attól az még ott van. (Sokszor technikai okok miatt lesz sikertelen a tenyésztés illetve izolálás.) Azonban megemlítendő, hogy nagyon gyakori gyermekkorban a Giardiasis.
Amennyiben klinikai tüneteket (hasi fájdalom, gyengébb fejlődés, visszatérő hasmenés) okozó fertőzésről van szó, akkor - megítélésem szerint - kezelendő. Erre különböző készítmények vannak. Ezeknek vannak mellékhatásaik, de azért adott esetben alkalmazhatók. Azt mondja a népi gyógyászat, hogy a fokhagyma féregűző hatású. Azonban ez az Ön gyermekénél aligha alkalmazható.
Az Ön esetében nem tudom, miért került sor a széklet vizsgálatára, így a kezelés megítélésére ezért sem érzem magam hivatottnak. A tej elutasítása nem tartozik azon tünetek közé, amely összefüggésbe hozható a parazitás fertőzéssel. A további, Ön által leírt tünetek azonban valóban utalhatnak bélférgességre. Ennek vizsgálatára többféle módszer lehetséges, de ezt bizonyára meg lehet beszélni a kezelő orvossal.
A bélférgesség okozhat általános panaszokat, tüneteket: gyengébb étvágy, nyugtalanság, hasmenés, gyengébb fejlődés, stb. A kezelés elkezdése minden esetben egyedi elbírálást kíván.
Dr. Péter György