Kérdések-válaszok
Én nagy beszédhibával rendelkező 16 éves fiú vagyok. Nagyon dadogok. A dadogásom akkor kezdődött mikor egy fásketrecbe beütöttem a vállam. Akkor kb 10 éves lehettem. Most már lassan a boltba nem merek elmenni, mert mindig félek, hogy lenéznek, kiröhögnek az emberek, amikor látják, hogy dadogok. Minél jobban félek, hogy dadogok annál jobban előjön. Nagyon nagy kissebségi érzésem van ezáltal. Még egy barátnőm sem volt, mert még nem mertem odamenni egyhez sem. Az osztálytársaim közül egy páran néha mikor olyan erősen dadogok utánoznak, magyarul kicsúfolnak és ez nekem nagyon fáj. Kérem segítsen, hogy lehetne ebből a betegségből kigyógyulni.
Válasz
A nyelv a szülőkkel, a kortársakkal, a tanárokkal, vagyis az egész világgal való kapcsolatteremtés legfontosabb eszköze, a beszédzavar ezt a kapcsolatteremtést akadályozza. A beszédzavarok közül is legfontosabb a dadogás, aminek két típusát különböztetik meg: az egyik esetben a "belső blokk" egy-egy szótag többszöri megismétlését okozza, másik esetben egy hang kiejtésére tesz görcsös erőfeszítéséket a beszédzavarral küzdő.
A dadogás az férfiakat jobban sújtja (ez gondolom, nem vigasz a számodra). A statisztikai adatok szerint viszont a dadogók átlagos, vagy annál jobb értelmi képességgel rendelkeznek. Nagyon sok a dadogást magyarázó elmélet, ez sajnos azt is jelzi, hogy még nem sikerült megtalálni az igazi magyarázatot a dadogás okára.
Van egy fontos elem, amit Te is említettél a leveledben, ez pedig a félelem a kicsúfolástól, vagyis a szorongás érzése. Ez a szorongás úgynevezett elkerülő magatartáshoz vezet, a gyerek, jelen esetben a fiatalember először a beszédet, majd a társait is kerüli, önbizalma, önértékelése nagy csorbát szenved.
Nem írtad meg, hogy a szüleid, a családod -testvéreid, rokonaid - hogyan fogadják a dadogásodat, milyen kezeléseken vettél részt?
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy személyesen fordulj pszichológushoz -a területileg illetékes Nevelési Tanácsadóban találsz, - aki segít abban, hogy a megtépázott önbizalmad helyre álljon. Ez ugyanis a legfontosabb, találnod kell egy olyan pontot az életedben, amire építkezhetsz, aminek segítségével visszanyerheted a magabiztosságod. A lányok nem a dadogás alapján választanak, az értelmesebbje, akire érdemes odafigyelni, biztosan nem, hanem a belső értékek alapján.
Nem lesz könnyű az út, de ha végigjárod, biztosan javulni fog az önértékelésed, önbizalmad és ezen keresztül a dadogásod is.
Izsó Ildikó