Kérdések-válaszok
Kislányom 18...
Válasz
Továbbra is tegye azt, amit eddig tett, vagyis ne engedje, hogy a lánya agresszív legyen a többi gyerekkel. Ez egyébként átmeneti állapot, néhány hónapon belül elmúlik. Érdemes leülni a lánya mellé a homokozóba és együtt játszani vele, közben pedig szépen magyarázni, mit miért tesz. Hogyan építi a várat, hogyan szitál, hogyan süti a formát, stb., bevonni abba a tevékenységbe, amiben már a lánya is részt tud venni. Ha van valamilyen játék, amit nagyon szeretne, akkor együtt kérjék el, esetleg ajánljanak fel helyette cserébe egy másikat.
A közösségben való viselkedést, a játékszabályokat, de a játékot is, ugyanúgy meg kell tanulniuk a gyerekeknek, mint a kanállal való evést. Vannak gyerekek, akik ezt otthon a testvérektől megtanulják, vannak, akiknek könnyebben megy ez a tanulás, és vannak, kiknek hosszabb időt vesz igénybe. A türelem és a tanítgatás meghozza az eredményét, érdemes kitartóan próbálkozni.
Azt, hogy mi lesz a bölcsiben, nem tudom, mert ott alapvetően más lesz a helyzet: Ön nem lesz ott! Lehet, hogy a lánya könnyen beilleszkedik, s az elválás sem okoz majd neki nehézséget, de előfordulhatnak nagy sírások is. Ugyanígy lehet, hogy nem lesz semmiféle magatartási probléma.
Egyenlőre járjanak a játszótérre és játszanak együtt, tanulgassa a lánya, hogyan kell a másik gyerek mellett játszani. Egészen 3-4 éves korig ugyanis inkább csak egymás mellett játszanak a gyerekek, csak később kezdenek el együtt játszani. 18 hónaposan még legfontosabb az anya, valójában az Ön jelenlétét igényli a kicsi a játszótéren is!
Izsó Ildikó








