Kérdések-válaszok
Kislányom két és fél éves, sem a terhesség, sem a csecsemőkor alatt semmi gond nem mutatkozott. Most azonban úgy látom, mozgásában némileg elmaradt a hasonló korú gyerekektől: "babásan" fut, ugrani pedig egyáltalán nem tud még. Ahogy én látom, ez az éretlenség csak a nagymozgásokban vehető észre, a manipulációja jó. Gyógytornászhoz fordultunk, szerinte semmilyen szervi gond nincs, viszont a mozgáskoordinációval van némi probléma. Másik gondunk, hogy alig van veszélyérzete, képes belevetni magát a mély vízbe, benyúlni a kerítésen olyan kutyához is, amelyik már megkapta a kezét, stb. Amúgy rendkívül értelmes, iskolás testvérétől szinte pillanatok alatt megtanulta a nagybetűket, most már rövidebb szavakat össze is olvas. Beszélni is 9,5 hónaposan kezdett, egy évesen már komoly mondatokat használt.
Beteg szinte egyáltalán nem volt még. Szeretnénk, ha megírná a véleményét a dologról. Forduljunk-e valahová, ha igen, hová?
Válasz
Levele szerint kislánya szellemi fejlődése átlagon felüli. Talán ezért még feltűnőbb, mozgásban való ügyetlensége. Nem ritkán tapasztaljuk azt, hogy a hamar igen ügyesen mozgó kicsik viszonylag később kezdenek el beszélni és nagy türelmet igénylő, önálló játéktevékenységet folytatni. És ez sokszor fordítva is igaz. Ilyenkor- bizonyos határok között mozgó elmaradások esetén- türelemmel várunk ill. ha mód van rá ezeknek a kicsinek szakember által irányított fejlesztési programok keretében nyújtunk segítséget. Más a helyzet lényeges lemaradásnál. Az Önök kislányának "ügyetlenségét" is érdemes lenne gyógytornász segítségével csökkenteni ill. a kislány mozgását fejleszteni. A későbbiekben pedig, ha erre lehetőség van "ovis tornára", úszásra járni a gyermekkel. Ha a gyógytornász a foglakozások során nem tapasztal kellő ütemű fejlődést, neurológust is keressenek fel. 1-3 éves korban lévő gyerekek veszély érzetének hiánya bizony sok gondot okoz a szülőknek. Ritka az óvatos, megfontolt kisded. Ez bizony állandó odafigyelést igényel. A kisgyermek ebben az életkorban nagyon kíváncsi, szívesen utánoz és nagyon mozgékony, gyors. Idővel sok figyelmeztetés, beszélgetés és a "saját kárán való tanulás" után lassan megfontoltabb lesz. Addig bizony állandóan figyelni, óvni kell őt.
Dr. Gömöri Ágnes