Kérdések-válaszok
Egyik legközelebbi ismerősömről van szó, aki most várja a második kisbabáját (14 hetes állapotos). Idegileg teljesen kimerült, nagyobb gyermekével szemben a legelemibb tűrőképessége is hiányzik. A most négyéves kisfiúnak hisztériás rohamai vannak, bepisil, időnként cumizik (!), állandóan rohangál, játéktevékenysége a rombolásban merül ki, éjszaka többször felébred, és nem hajlandó aludni, a játszótéren verekszik, csúfolódik. Barátnőm elvitte őt szakemberhez, aki hiperaktívnak minősítette a kisfiút, és elkezdték a kezelését (speciális tornára kell járnia). Ennek ellenére azonban a helyzet nem sokat változott. A kisfiú nem ül le színezni, ragasztani, nem érdeklik a mesék, az asztali játékok, egyedül a rohangálásban és a mozgásos játékokban leli örömét. Még soha nem hallottam beszélgetést kezdeményezni, pedig állítólag nagyon jó a felfogóképessége, rengeteg mondókát, versikét tud. Sokszor durva és erőszakos, csúnyán beszél, dührohamai vannak.
Barátnőm abban bízik, a kistestvér megszületése majd jótékonyan befolyásolja nagyobb gyermeke viselkedését. Sajnos azonban mindennaposak nála a sírógörcsök, mert a kisfia egyszerűen nem képes (nem akarja, nem tudja...) elfogadni a körülötte levő világ korlátait, szabályait.
Válasz
A hiperaktivitás - jelenlegi elnevezése szerint hiperkinetikus zavar - a gyerekek 1-6%-át érintő betegség. A fiúkban háromszor gyakrabban fordul elő.
Jellemzői:
1. A figyelem összpontosításának és fenntartásának nehézsége
2. Túlzott aktivitás (hiperakrivitás), mozgási nyugtalanság
3. Indulatosság, rosszul szervezett viselkedés
ad1. A figyelem gyengeségének jelei: a gyermek figyelme szóródik, nehezen követi az utasításokat. Hamar elveszti érdeklődését a tevékenységek iránt, amelyeket végez, gyakran befejezetlenül hagyja ott azokat és vált egy új feladatra. A tárgyait könnyen elveszti.
ad2. Kifejezett nyugtalanság, különösen olyan helyzetekben, ahol nyugalomra volna szükség, A gyerek izeg-mozog, nem tud egy helyben megülni, fékezhetetlen a beszédességben, zajos. Ha azt kérik tőle, hogy üljön le, fülkel, szalad, ugrál.
ad3. Az indulatosság itt arra vonatkozik, hogy a (természetesen az életkorának megfelelő) szociális szerepeket áthágja: nem képes a sorát kivárni, másokat zaklat, félbeszakít, a feltett kérdésre még annak befejezése előtt válaszol.
A betegség rendszerint az első öt életéven belül kezdődik és a betegek egy részében felnőttkorban is perzisztál. A tünetek az életkortól függően változhatnak.
A betegségnek hatékony kezelési lehetőségei vannak. Enyhébb esetekben a szülőt kell felkészíteni a sajátos nevelési módszerekre illetve a gyermek megfelelő viselkedésmódosító tréningen vesz részt. Súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelésre van szükség.
Érdemes azonban átgondolni, mit jelenthet még a kisfiú viselkedése.
Egyrészt temperamentumbeli adottságainkat tekintve jelentősen különbözünk már gyerek sőt újszülöttkorban is. Vannak csecsemők, gyermekek, akik kedvesek, derűsek, simulékonyak, jól fejlődnek, mintegy jutalmazzák a szülők figyelmét, gondoskodását, megerősítik őket abban, hogy jól megfelelnek a szülői szerepnek. Más gyerekek sírósabbak, nem kedveskednek, ők azok, akik csecsemőkorban hasfájósak, nehezen kezelhetők. Az ő gondozásuk kevesebb sikerélményt jelent a szülőnek, aki a gyakori kudarcérzéstől türelmetlenebbé, ingerlékennyé válhat. (Ahogy Ön is nagyon szépen megfogalmazta:"...már majdnem arról van szó, hogy a szülő csalódik a saját kisgyerekében!")
Ezekre az un. nehezen kezelhető gyerekekre az is jellemző hogy alvásuk, étkezésük rendszertelen, nehezen fogadják el az új dolgokat már enyhe csalódottság esetén is dühvel, sírással reagálnak, "hisztiznek". Ez a viselkedés nyilvánvalóan zavarja a szülőket és a gyermekre jellemző érzelmi kiegyensúlyozatlanságot tovább fokozza az, ahogyan a csalódott, türelmetlenné vált szülő a viselkedésre reagál.
Másrészt a hiperkinetikus zavarra jellemző túlzott aktivitás és figyelmetlenség a szorongás jele is lehet kisgyermekekben. A nyughatatlanság a súlyos szorongás gyakori részjelensége. Szintén az érzelmi élet zavarára, szorongásra hívják fel a figyelmet a bepisilés, cumizás, az éjszakai felébredések, (felriadások?). Ezek az un. regresszív (a fejlődés egy más elért szintről egy korábbi, már túlhaladott szintre esik vissza) reakciók jellegzetesek a kisgyerekek esetén pl. akkor amikor kisebb testvérük születik. Ezzel a kisbabás viselkedéssel (cumizás, bepisilés) igyekszik a gyermek a szülő figyelmét, gondoskodását megszerezni.
Néhány szó az agresszióról: a gyermek érésével, az éntudat kialakulásával együtt jár az az igénye hogy önállóvá függetlenné váljon. Azonban ehhez a képességei lehetőségei még korlátozottak, fel kell ismernie, hogy a szülőktől még nem tud elszakadni. Egyszerre követeli és utasítja el pédául a segítséget. Ez az érzelmi-akarati válság sokszor dühkitörésekben nyilvánul meg. Ha nem teljesül az akarata, csapkod, üt-ver, kiabál, sír, dobálja a tárgyakat vagy magát "veri a földhöz" (un. dackorszak).
A szülőnek eközben úgy kell bátorítani az önállósági törekvéseket, hogy közben ne legyen elutasító. Kevés anya képes azonban ebben a helyzetben kiegyensúlyozott maradni; optimálisan közel és távol lenni. Amennyiben a szülő indulatos, türelmetlen a dackorszakban lévő gyermekkel szemben, ha büntetéssel, szeretetmegvonással, veréssel akadályozza a gyerek tapasztalatszerzésre irányuló önállósági törekvéseit, úgy a gyermek az ismétlődő frusztrációkra egyre erősebb agressziós reakciókkal válaszol és ez a választípus a folyamat során egyre erősebben rögzülhet.
A kisgyermek agressziójának megszüntetésére olyan viselkedést kell választani a szülőnek, amellyel a gyerek szorongását csökkenteni tudja, biztonságot, bizalmat, támaszt előlegez az ilye kezelhetetlen gyereknek is. A biztonság, támasz azonban nem kényeztetést jelent, hanem azt, hogy a szülő igyekezzen elkerülni a következetlenséget, határozott követelményeket támasszon és tudatosan, következetesen irányítsa a gyereket. Érdemes az erőszakos gyereket feladatokkal ellátni. Ez segít levezetni a feszültséget és megszüntetni a gyermek magányát. El kell kerülni azt, hogy a szülő agresszív indulatos viselkedésével mintát nyújtson a gyereknek, esetleg csendes , visszafojtott ingerültséggel bánjon vele.
Mivel a kisgyermek anyja iránti figyelme, empátiája csak lassan fejlődik, kettőjük közül az édesanya az, aki tudatos viselkedésével javíthat a helyzeten.
Amennyiben a szülők erőfeszítése hatására sem változik a kialakult - valóban nehéz - helyzet a kisgyerek állapotának -esetleg betegségének - tisztázását, alapos vizsgálatát szakemberre (gyermekpszichiáter, gyermekpszichológus) kell bízni.
Az édesanya nehézségeit fokozza a terhessége, különösen annak első harmadára egyébként is jellemző idegrendszeri labilitás, a hangulat változékonysága, ingerlékenység, síróssá válás. Nem derült ki -az egyébként mély empátiáról tanúskodó - levélből, hogy barátnője elkeseredettsége, türelmetlensége tanácstalansága összefügg-e időben a várandóssággal vagy már azt megelőzően is megvoltak ezek a panaszok. Ha a tüntetek a terhességgel összefüggésben jelentkeztek vagy fokozódtak, akkor várható (mivel a 14. hét után vagyunk) azok enyhülése, a hangulat javulása, sőt nagyon gyakran a terhesség második harmadára inkább az eufória jellemző.
Amennyiben nem szűnnek a panaszok illetve ha régebb óta fennállnak, akkor az édesanya pszichés vezetését is érdemes volna szakemberre bízni.
Dr. Molnár Andrea
Egyik legközelebbi ismerősömről van szó, aki most várja a második kisbabáját (14 hetes állapotos). Idegileg teljesen kimerült, nagyobb gyermekével szemben a legelemibb tűrőképessége is hiányzik. A most négyéves kisfiúnak hisztériás rohamai vannak, bepisil, időnként cumizik (!), állandóan rohangál, játéktevékenysége a rombolásban merül ki, éjszaka többször felébred, és nem hajlandó aludni, a játszótéren verekszik, csúfolódik. Barátnőm elvitte őt szakemberhez, aki hiperaktívnak minősítette a kisfiút, és elkezdték a kezelését (speciális tornára kell járnia). Ennek ellenére azonban a helyzet nem sokat változott. A kisfiú nem ül le színezni, ragasztani, nem érdeklik a mesék, az asztali játékok, egyedül a rohangálásban és a mozgásos játékokban leli örömét. Még soha nem hallottam beszélgetést kezdeményezni, pedig állítólag nagyon jó a felfogóképessége, rengeteg mondókát, versikét tud. Sokszor durva és erőszakos, csúnyán beszél, dührohamai vannak.
Barátnőm abban bízik, a kistestvér megszületése majd jótékonyan befolyásolja nagyobb gyermeke viselkedését. Sajnos azonban mindennaposak nála a sírógörcsök, mert a kisfia egyszerűen nem képes (nem akarja, nem tudja...) elfogadni a körülötte levő világ korlátait, szabályait.
Barátnőm abban bízik, a kistestvér megszületése majd jótékonyan befolyásolja nagyobb gyermeke viselkedését. Sajnos azonban mindennaposak nála a sírógörcsök, mert a kisfia egyszerűen nem képes (nem akarja, nem tudja...) elfogadni a körülötte levő világ korlátait, szabályait.
Válasz
A hiperaktivitás - jelenlegi elnevezése szerint hiperkinetikus zavar - a gyerekek 1-6%-át érintő betegség. A fiúkban háromszor gyakrabban fordul elő.
Jellemzői:
1. A figyelem összpontosításának és fenntartásának nehézsége
2. Túlzott aktivitás (hiperakrivitás), mozgási nyugtalanság
3. Indulatosság, rosszul szervezett viselkedés
ad1. A figyelem gyengeségének jelei: a gyermek figyelme szóródik, nehezen követi az utasításokat. Hamar elveszti érdeklődését a tevékenységek iránt, amelyeket végez, gyakran befejezetlenül hagyja ott azokat és vált egy új feladatra. A tárgyait könnyen elveszti.
ad2. Kifejezett nyugtalanság, különösen olyan helyzetekben, ahol nyugalomra volna szükség, A gyerek izeg-mozog, nem tud egy helyben megülni, fékezhetetlen a beszédességben, zajos. Ha azt kérik tőle, hogy üljön le, fülkel, szalad, ugrál.
ad3. Az indulatosság itt arra vonatkozik, hogy a (természetesen az életkorának megfelelő) szociális szerepeket áthágja: nem képes a sorát kivárni, másokat zaklat, félbeszakít, a feltett kérdésre még annak befejezése előtt válaszol.
A betegség rendszerint az első öt életéven belül kezdődik és a betegek egy részében felnőttkorban is perzisztál. A tünetek az életkortól függően változhatnak.
A betegségnek hatékony kezelési lehetőségei vannak. Enyhébb esetekben a szülőt kell felkészíteni a sajátos nevelési módszerekre illetve a gyermek megfelelő viselkedésmódosító tréningen vesz részt. Súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelésre van szükség.
Érdemes azonban átgondolni, mit jelenthet még a kisfiú viselkedése.
Egyrészt temperamentumbeli adottságainkat tekintve jelentősen különbözünk már gyerek sőt újszülöttkorban is. Vannak csecsemők, gyermekek, akik kedvesek, derűsek, simulékonyak, jól fejlődnek, mintegy jutalmazzák a szülők figyelmét, gondoskodását, megerősítik őket abban, hogy jól megfelelnek a szülői szerepnek. Más gyerekek sírósabbak, nem kedveskednek, ők azok, akik csecsemőkorban hasfájósak, nehezen kezelhetők. Az ő gondozásuk kevesebb sikerélményt jelent a szülőnek, aki a gyakori kudarcérzéstől türelmetlenebbé, ingerlékennyé válhat. (Ahogy Ön is nagyon szépen megfogalmazta:"...már majdnem arról van szó, hogy a szülő csalódik a saját kisgyerekében!")
Ezekre az un. nehezen kezelhető gyerekekre az is jellemző hogy alvásuk, étkezésük rendszertelen, nehezen fogadják el az új dolgokat már enyhe csalódottság esetén is dühvel, sírással reagálnak, "hisztiznek". Ez a viselkedés nyilvánvalóan zavarja a szülőket és a gyermekre jellemző érzelmi kiegyensúlyozatlanságot tovább fokozza az, ahogyan a csalódott, türelmetlenné vált szülő a viselkedésre reagál.
Másrészt a hiperkinetikus zavarra jellemző túlzott aktivitás és figyelmetlenség a szorongás jele is lehet kisgyermekekben. A nyughatatlanság a súlyos szorongás gyakori részjelensége. Szintén az érzelmi élet zavarára, szorongásra hívják fel a figyelmet a bepisilés, cumizás, az éjszakai felébredések, (felriadások?). Ezek az un. regresszív (a fejlődés egy más elért szintről egy korábbi, már túlhaladott szintre esik vissza) reakciók jellegzetesek a kisgyerekek esetén pl. akkor amikor kisebb testvérük születik. Ezzel a kisbabás viselkedéssel (cumizás, bepisilés) igyekszik a gyermek a szülő figyelmét, gondoskodását megszerezni.
Néhány szó az agresszióról: a gyermek érésével, az éntudat kialakulásával együtt jár az az igénye hogy önállóvá függetlenné váljon. Azonban ehhez a képességei lehetőségei még korlátozottak, fel kell ismernie, hogy a szülőktől még nem tud elszakadni. Egyszerre követeli és utasítja el pédául a segítséget. Ez az érzelmi-akarati válság sokszor dühkitörésekben nyilvánul meg. Ha nem teljesül az akarata, csapkod, üt-ver, kiabál, sír, dobálja a tárgyakat vagy magát "veri a földhöz" (un. dackorszak).
A szülőnek eközben úgy kell bátorítani az önállósági törekvéseket, hogy közben ne legyen elutasító. Kevés anya képes azonban ebben a helyzetben kiegyensúlyozott maradni; optimálisan közel és távol lenni. Amennyiben a szülő indulatos, türelmetlen a dackorszakban lévő gyermekkel szemben, ha büntetéssel, szeretetmegvonással, veréssel akadályozza a gyerek tapasztalatszerzésre irányuló önállósági törekvéseit, úgy a gyermek az ismétlődő frusztrációkra egyre erősebb agressziós reakciókkal válaszol és ez a választípus a folyamat során egyre erősebben rögzülhet.
A kisgyermek agressziójának megszüntetésére olyan viselkedést kell választani a szülőnek, amellyel a gyerek szorongását csökkenteni tudja, biztonságot, bizalmat, támaszt előlegez az ilye kezelhetetlen gyereknek is. A biztonság, támasz azonban nem kényeztetést jelent, hanem azt, hogy a szülő igyekezzen elkerülni a következetlenséget, határozott követelményeket támasszon és tudatosan, következetesen irányítsa a gyereket. Érdemes az erőszakos gyereket feladatokkal ellátni. Ez segít levezetni a feszültséget és megszüntetni a gyermek magányát. El kell kerülni azt, hogy a szülő agresszív indulatos viselkedésével mintát nyújtson a gyereknek, esetleg csendes , visszafojtott ingerültséggel bánjon vele.
Mivel a kisgyermek anyja iránti figyelme, empátiája csak lassan fejlődik, kettőjük közül az édesanya az, aki tudatos viselkedésével javíthat a helyzeten.
Amennyiben a szülők erőfeszítése hatására sem változik a kialakult - valóban nehéz - helyzet a kisgyerek állapotának -esetleg betegségének - tisztázását, alapos vizsgálatát szakemberre (gyermekpszichiáter, gyermekpszichológus) kell bízni.
Az édesanya nehézségeit fokozza a terhessége, különösen annak első harmadára egyébként is jellemző idegrendszeri labilitás, a hangulat változékonysága, ingerlékenység, síróssá válás. Nem derült ki -az egyébként mély empátiáról tanúskodó - levélből, hogy barátnője elkeseredettsége, türelmetlensége tanácstalansága összefügg-e időben a várandóssággal vagy már azt megelőzően is megvoltak ezek a panaszok. Ha a tüntetek a terhességgel összefüggésben jelentkeztek vagy fokozódtak, akkor várható (mivel a 14. hét után vagyunk) azok enyhülése, a hangulat javulása, sőt nagyon gyakran a terhesség második harmadára inkább az eufória jellemző.
Amennyiben nem szűnnek a panaszok illetve ha régebb óta fennállnak, akkor az édesanya pszichés vezetését is érdemes volna szakemberre bízni.
Dr. Molnár Andrea
