Kérdések-válaszok
Kisfiamat tegnap a járókába tettem, (20 hónapos) amíg a szerelők szereltek a lakásban, hogy nehogy valami baja essek. Nos valahogy "kiugrott" a járókából, ami még sosem fordult elő. Ma a kiságyból "ugrott" ki, ahova beraktam, hogy kicsit lenyugodjon, mert sokat hisztizett.
Sajnos egyik esetnél sem láttam, hogy hogyan esett. Nem is sírt utána, csak addig, amíg lenyugodott ahogy felvettem, pár percig. Mutatta, hogy "puff" és "bubu". Rendesen eszik, iszik, nem néz ki úgy mintha szédülne. Mit tegyek?
Válasz
Kisfia bizony abban az életkorban van, amikor a kicsik már nagyon ügyesek, viszont gyakran nagyon vakmerőek is, szinte nincs félelemérzetük. A természet azonban bölcsen tervezett, a kb. 20 hónapos kisdednek a kutacsa ugyan már benőtt, de a koponya varratai még nem zártak. Emiatt a koponya jól alkalmazkodik a még térfogatát növelő agyhoz, ill. a kicsik gyakori potyogásához, amelynek során a fejet bizony relatíve nagy ütések érik. A még rugalmas, de ugyanakkor már kellően szilárd koponya ezeket jól tompítja. A kisgyermek egész teste is hajlékony, rugalmas, tehát korántsem vágódik, csattan a talajhoz olyan mértékben, mint egy eleső felnőtt. Amennyiben 1-1 esés, akár leesés után a baba gyorsan megnyugszik, a feje nem vérzik, semmilyen nyílásából vér nem szivárog (száj, fül, orr), nem hány, nem jár bizonytalanul, nem lesz aluszékony, akkor nem kell orvoshoz vinni, de 1-2 napig még fokozottan figyelni kell a fenti tünetekre. Ha ezek jelentkeznek, keressenek fel orvost. Érdemes lenne a kisfiú kiságyából 2-3 rácsot kivenni, a járókát pedig eltenni. Inkább rácsot tegyenek szobája ajtajára, és küzdjenek vele addig, amíg a helyére szoktatják (alvás, játék), minthogy komolyabb balesetet szenvedjen.
Dr. Gömöri Ágnes